Park/ az Aréna

5 / 10 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Re: Park/ az Aréna

Témanyitás by Alex Chekov on Szomb. Aug. 26, 2017 11:02 pm

Szuper. Huszonöt másodpercem van kitalálni, hogy hogyan is tegyen biztonságossá a gömb szállítását. Valami lebegtető bűbáj, amivel követne a levegőben? ? Á, ki tudja, mik lesznek az akadályok, hiszen biztosan lesznek… Enyhén remegő kézzel fogtam a bal kezembe a meglehetősen nagy átmérőjű, ám leheletkönnyű, ezüstfényű labdát. Megpillantottam benne saját arcom megnyújtott, eltorzult tükörképét, de valójában tényleg olyannak éreztem az állapotom, mint amilyennek a fejemet láttam… Tíz másodperc. Feltettem a napszemüvegem, egyrészt hogy jobban lássak, másrészt hogy védje a szemem az esetleg futás közben nekem repülő akármiktől. Szabad jobb kezemmel ellenőriztem, hogy az egyetlen, elnyűtt hupilila háizsákom megvan-e és be van-e húzva a cipzárja. Gondoltam egyet, és egy gyors mozdulattal előkaptam az első tárgyat, ami a kezembe került a nagyzsebéből: egy bájitalos üvegcse.
-Hét… Hat…
Vadul elsuttogtam egy átváltoztató bűbájt, mire az üveg egy puha gyapjú párnává változott. A maradék öt másodpercben bénultan szorongattam, majd a piros jelzőszikrákkal egy pillanatban bebugyoláltam a gömböt, és beletettem a táskámba. Aztán nekilódultam.
avatar
Alex Chekov
Trimágus Tusa Bajnok
Trimágus Tusa Bajnok

Hozzászólások száma : 45
Join date : 2017. Jun. 10.
Age : 17

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Park/ az Aréna

Témanyitás by Charlize Brown on Szomb. Aug. 26, 2017 10:41 pm

Amikor a hetedik nap reggelén összecsomagoltam mindazt, amit a hét során összegyűjtöttem, és lassan lecsúsztam az elmúlt napokban lakhelyemül szolgáló fa törzsén, hihetetlen megkönnyebbülés kerített hatalmába. Amióta csak felébredtem, a szívem, az eszem, testem legapróbb sejtjei és véremnek legapróbb cseppjei is azt dalolták: Eric, Alice, Eric, Alice, Eric, Alice. Az elmúlt napok rettegésben és folyamatos harckészültségben töltött percei szerencsére kiűzték iszonyatosan gyötrő hiányukat a fejemből, de az agyam leghátsó, eldugott zugából, mielőtt álomba merültem volna, újból és újból előbukkant a két kedves alak arcképe, akik mindennél jobban hiányoztak az egész világon. Eljött az ideje, hogy végre visszatérjek hozzájuk.
Ahogy a hajnali harmattól nedves növények között trappoltam, hátamon a hátizsákom megnyugtató súlyával, egy apró tó vizében megpillantottam a tükörképemet. A hajam bozontos volt és kócos, pontosan úgy nézett ki, mintha már egy hete nem mostam volna meg rendesen, és a beleragadt kis sárdarabkák, valamint ágak és levelek sem tették esztétikusabbá az összhatást. A kaland kezdetén a hajamba kötött ruhadarab azonban még mindig ott volt, mintegy bizonyítékként, hogy min mentem keresztül az elmúlt hét napban. Az arcom poros és mocskos volt, valamint izzadságtól fénylett, az alsó ajkamból enyhén szivárgott a vér, illetve egy csúnya forradás (imádom a durrfarkú szurcsókokat, mondtam már?) húzódott végig a jobb fülem tövétől a bal arcomig. Emlékszem, két napig szinte a legapróbb mozdulat is pokoli kínt sugárzott végig az ereimen. A ruhám több helyen is elszakadt, az alkarjaim és a bal sípcsontom tele volt zúzódásokkal, karcolásokkal, mélyebb sebekkel vagy éppen állati harapásokkal, és mivel a kedves játékmesterek rendszeresen felzavartak bennünket éjszakánként is, így az alváshiány és az állandó rettegés jelentősen legyengített. Azon azonban meglepődtem, hogy amikor tükörképem szemébe néztem, annak kék szeme elszántan és derűsen csillogott. A tó vizével valamennyire igyekeztem tisztára mosni az arcomat, illetve a karomat, aztán tovább indultam.
Kétségtelenül más emberként fogok visszatérni Eric-ékhez. Ez a hét megedzett, erősebbé és stabilabbá váltam, megtanultam, mire vagyok képes, ha éles helyzetben kell varázslathoz folyamodnom, és ugyan a párbajokból többször kerültem ki vesztesként, mint győztesként, mégis úgy éreztem, hogy ezzel a versennyel én csak nyertem. Ha mást nem, hát azt, hogy a bennem élő, eddig folyamatos elnyomásban szenvedő boszorkány-énem mostanra, ha nem is teljes, de valami nagyon apró szintű elfogadásra lelt. És így az érzés a bensőmben mindenképpen valami egészen mássá vált, mint amit eddig tapasztaltam.
Amikor az erdő sűrűjéből kibukkantam a homokos fövenyre, a legtöbben már ott voltak. A bajnokok csoportja felé indultam, aztán megláttam Nat-et, ahogy az egyik brazil lánnyal beszélget, de amint meglátott, izgatottan integetett felém. Visszaintettem én is, majd egy ugráló alak vonta magára a figyelmem. Natsuko-val, a japán lánnyal többször is összefutottam az arénában, de valahogyan mindig sikerült elkerülnünk, hogy egymás egy méteres körzetébe kerüljünk, így nyílt lehetőségünk egy-két rövid baráti csevejre, amelyeknek köszönhetően szinte barátokká váltunk. És még a nevét is sikerült megjegyeznem.
- Charlie-chan! - ugrott a nyakamba nevetve Natsuko, én pedig mosolyogva visszaöleltem.
A japán lány ezután villámgyorsan elkezdett fecserészni mindenféle babonás tevékenységről, amit még el kell végeznie, mielőtt megindul a futam, hogy sikeres legyen, aztán csak mesélt, csevegett és magyarázott mindenről, ami csak eszébe jutott. Mosolyogva és bólogatva hallgattam vidám csicsergését, és közben szemügyre vettem a többi bajnokot is. A legtöbben hasonlóan festettek, mint én - összességében meg lehetett állapítani a hatalmas, fekete karikákból, és a fájdalmas arcizom-rándulásokból, hogy mindenkinek hosszú és nehéz volt ez az elmúlt hét, ami szinte már egy évnek tűnt. Elcsigázott, ám dacosan eltökélt pillantásokat láttam magam körül - a sajátomnak tükörképei. Hiszen még nem lazíthattunk, egy versenyszám hátra volt.
McGalagony professzor hangja még tegnap este értesített bennünket, hogy ma reggelre a párbajkörös szabály megszűnik, és az összes bajnok gyülekezzen a nyugati parton, hogy aztán kezdetét vehesse a végső próba.
Amikor hirtelen megszólalt a nyolc órát jelző gong, mindannyiunk izmai megfeszültek, és még Natsuko is elhallgatott a hirtelen támadt csöndben. Szinte elképzelhetetlennek tűnt, hogy ez az utolsó napunk és az utolsó percünk itt. Egy pillanatra lehunytam a szemem.
- Kedves bajnokok! Immár nem áll más akadály előttük, csak az utolsó próbatétel, a két kilométeres táv. A következő percben átkerülnek a futópálya kezdőpontjára, ahol az a labda vár rájuk, amelynek széttörése azonnali kizárást von maga után. Miután azt a kezükbe vették, nincs más dolguk, mint a jelzést küvetően futni, a táv végén pedig a Roxfort és iskolatársaik várják magukat. Sok sikert!
Ahogy McGalagony hangja elült, síri csend támadt a vidéken. Mindenki erősen koncentrált, szinte harapni lehetett a közöttünk vibráló feszültséget.
Aztán a következő pillanatban semmivé foszlott az aréna, és hirtelenjében feltűnt előttünk a füves futópálya, amelyet áthatolhatatlan sötétség vett körül, mintha a semmiben lebegett volna, a végén emelvényeken a zsupszkulcsokkal, amelyek egyből a Roxfortba repítenek majd bennünket. És mindannyiunk előtt egy másik emelvény a sejtelmesen csillogó, szinte átlátszó, szürke ezüstgolyóval a tetején. Óvatosan megtapogattam a hihetetlenül törékeny gömböt, majd a kezembe vettem. Az egyik oldalamon Natsuko, a másikon az afrikai lány állt, ugrásra készen. Nem sok időnk volt, mindössze harminc másodpercünk, hogy mentálisan felkészüljünk a futásra. Élesen beszívtam a levegőt, és a szívem egy szó ütemére dübörgött a mellkasomban: Eric. Ha ennek mind vége, ő vár rám a célvonalnál.
Ahogy a levegőbe reppentek a piros szikrák, és mellettem az afrikai lány, gömbjét egy kézmozdulattal lekicsinyítve, majd hátizsákjába dugva gepárddá változva hihetetlen gyorsasággal kilőtte magát, nyaktörő sebességgel rohanva megkérdeztem magamtól, fel voltam-e készülve arra, hogy már az első ötven méteren az arcomba repül egy csorda kelta tündérmanó.
avatar
Charlize Brown
Trimágus Tusa Bajnok
Trimágus Tusa Bajnok

Hozzászólások száma : 135
Join date : 2017. Jun. 10.
Age : 17
Tartózkodási hely : Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Park/ az Aréna

Témanyitás by Matt Hunter on Szomb. Aug. 12, 2017 9:29 pm

Azt hittem, végérvényesen lecövekelődtem a küszöbre, de egy másodpercet sem vesztegethettem tovább. Az egyik francia bajnoklány ép kezét a szájára szorítva, ziháló légzéssel és elszörnyedt ábrázattal próbálta szemmel követni, amit a sürgölődő, köpenyes lények csinálnak a sípcsontján végighúzódó nyílt sebet. Többi végtagját olyan szorosan a vizsgálóasztalhoz szíjazták, hogy azok teljesen elfehéredtek, esélyt se adva a vérkeringésnek.
-Stupor! Incarcerandus! - ezekket az átkokat záporozva közelítettem a szerencsétlen felé, közben igyekezve mind a hat manót harcképtelenné tenni.
-Merlinre, mit csináltak veled? -kérdeztem, próbálva nyugalmat magamra erőltetni, de  hatástalan volt a lányra. Még mindig zihálva, sípolva vette a levegőt, alig látva a könnyeitől.
-Nem tuho...dom... SEGÍTS! -nyöszörgése hisztérikus visításba fulladt, miközben gyors pálcamozdulatokkal eloldoztam a köteleit. Első lendületével rögtön odanyúlt volna sebéhez, de elkaptam a kezét.
-Hogy hívnak?
-Antoinette. Áuhh... Úristen, hogy zsibbad a kezem... A lábszá... a lábszáram meg mintha lángolna... -szűrte a fogai között kétségbeesetten. Ez azért durva. Tusa ide vagy oda, azért most igen alaposan kicsesztek azokkal, akik nem tudják, hogy mit kéne valóban tenni sérülés esetén. Elszörnyedve néztem végig az asztal mellett sorakozó eszközöket és üvegcséket. Merlin... Ezek direkt további fájdalmat okoztak szegénynek.
A seb nem volt mély, de igencsak nyílt. Tanakodva néztem végig a kötszeres szekrényben, amiben hatalmas felfordulás volt, akárcsak a vegyszereket és egyéb műszerek tárolóiban. Egy Invito-val magamhoz hívtam a szükséges dolgokat és gyorsan nekiláttam a fertőtlenítésnek és a kötözésnek.
-Na, most tarts még ki... -szinte nekem is fájt a lábam azon a felületen, ahol gyors, gyakorlott mozdulatokkal letudtam a seb tisztítását. Antoinette már meg sem nyikkant, de szeméből leolvastam a kínt.
-Tudsz még valakiről, aki ide keveredett?
-Talán nem... Én nem találkoztam senki más bajnokkal. -lehelte erőtlenül, miközben az utolsó simításokat végeztem a kötésén.  -Kérdezhetek valamit?
-Persze... -tekertem vissza a fáslit.
-Hogyhogy nem bűbájjal láttad el? Honnét tudsz ilyen szakszerűen sebet kötözni?
-Hát, ez hosszú történet. De röviden annyi, hogy egy kissé konyítok az elsősegélyhez, meg úgy az egészségügyhöz általában. -foglaltam össze.
-Ez hihetetlen! Még senkivel sem találkoztam, aki mágusként ennyire értett ezekhez! -szemmel láthatóan tényleg lenyűgözte a segítségnyújtásom.  -Fogalmam sincs, hogyan tudnám viszonozni... Legyőzhetsz egy párbajban, ennyit fel tudok ajánlani. -fordította rám könnyes tekintetét. -És te hogyan kerültél ide?
-Szó sincs róla. Hát, én kígyómarás gyanújával keveredtem ide, ennek ellenére teljesen indokolatlanul meg akartak röntgenezni meg beinfúziózni.
-Szentséges Merlin! De meg tudtál menekülni időben, ugye? -pislogott rám.
-Igen, harcképtelenné tettem őket az utolsó pillanatban. Keresek magamnak egy fájdalomcsillapítót, aztán menjünk innen.
-De mi lesz a kígyóméreggel? Nem kellene valami ellenmérget, vagy hogyhívjákot bevenned? -kérdezte aggódva.
-Sajnos nem tudom, hogy milyen fajta volt... -feleltem, és csak most jutott újra eszembe az én fájdalmam, mire össze is görnyedtem.
-Merlin... - lemondóan sóhajtott. -Most mi lesz veled? -félénken rám pillantott könnyes pillái mögül.
-Nem tudom. Komolyan nem tudom. -rogytam le a vizsgálóasztal szélére. A kígyómarások kezelése egyike azon kevés dolgoknak, amikkel nem tudok mit kezdeni. -vallottam be az ablakon kimeredve. Vajon hány órám van még hátra? Vagy már most az életemmel játszom? Antoinette is valószínű ugyanezen gondolkozhatott el, ugyanis újra sírva fakadt.
-Még a nevedet sem tudom... -szipogta.
-Matt. Matt Hunter.
-Várj csak Matt! Ha van egy ilyen fordított-kórház, akkor csak kell lennie egy normálisnak is! Nem?
-Hát, elképzelhető... De hol? - nem hülyeség, amit mond, de honnét szüljem meg hogy hova rakták?
avatar
Matt Hunter
Trimágus Tusa Bajnok
Trimágus Tusa Bajnok

Hozzászólások száma : 29
Join date : 2017. Jul. 15.
Age : 18

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Park/ az Aréna

Témanyitás by Matt Hunter on Hétf. Aug. 07, 2017 9:36 pm

A nyugtalan, hánykolódással teli éjszaka után rettenetes gyomorfájásra és hányingerre ébredtem. Úgy éreztem, minden belső szervem távozhat bármelyik pillanatban a számon keresztül, és már egy korty víz gondolatától is még rosszabbul lettem. Tanácstalanul kerestem olyan pozíciót a pokrócon feküdve, amiben kissé elviselhetőbb a fájdalom, de fölösleges volt. Miután már negyedszerre is eredménytelenül hajoltam ki a búvóhelyem mögötti avar fölé, hátha könnyítek magamon, elővettem a kötszeres és gyógyszeres táskát, de sajnos semmi használhatót nem leltem benne. Fejfájás ellen, ízületi fájdalomra, izomgörcsre… -unottan böngésztem végig még egyszer, de már eredetileg is úgy sejtettem, hogy nem lesz kéznél semmi. Elkezdtem gondolkodni, hogy milyen hatóanyagok léteznek jelen tüneteim enyhítésére, és hogy azt a varázsvilágban milyen anyagokkal helyettesítik, de a koncentrációm is cserben hagyott, ugyanis a fájdalom tudata felülírt minden. Egy fura mozdulatot tettem a karommal, mikor megakadt a tekintetem valami szokatlanon. Merlin szent gatyájára! Valami belém mart az éjjel! Két hegyes szemfogpár alattomos harapásnyoma piroslott nem sokkal a csuklóm felett. Erre hogy nem ébredtem fel? Elhűlve forgattam a karom, próbálva beazonosítani, hogy milyen állattól származhat, és hogy mikor történhetett a támadás. Ahogy végigsiklottam gondolatban az egyes lehetőségeken, hogy miféle mérges hüllők hadserege tanyázhat ebben az erdőben, még a maradék vér és életerő is elillant belőlem. Hát ez aztán pont egy olyan szakterület, amihez távolról sem konyítok... Na nézzük csak... Mérgezéses tünetek? Émelygés, hányinger, hányás, izomgyengeség...? Simán lehet, sőt, még a szívverésemet is túl gyorsnak éreztem, ami szintén logikusan belepasszol a történetbe. Láz? Kézfejemmel megérintettem a homlokom, próbálva megállapítani, hogy vajon van-e. Hát, határeset, nem tudtam dönteni. Másodszorra mintha melegebbnek tűnne… Olyannyira eluralkodott rajtam a nyűgösség, hogy az émelygő, háborgó érzés az egész nyelőcsövemben, és a gyomorfájdalmam ellenére felkeltem és céltalanul bóklászni kezdtem. Annyira elkenődtem, hogy amolyan nekem-úgyis-mindegy-alapon inkább csinálok valamit, hogy addig se a belém került méreg- vagy allergiát kiváltó anyag erősségén gondolkozzak.
Alig tettem meg pár száz métert, mikor egy éles kanyar után megpillantottam egy magas, több emeletes épületet, amit egészen biztosan nem láttam még: kissé ki is lógott az összképből. Homlokráncolva közelítettem meg és jártam körbe, mikor fefedeztem a rendeltetését: Egy kórház! Miután egy újabb összegörnyedésemből felegyenesedtem, úgy döntöttem, hogy sokat nem árthatok tovább magamnak, ha bemegyek. Bizonyára a szervezők végre egy varázskórház idetelepítésével most kivételesen segítenek nekünk. Az ajtón belépve minden stimmelt, és minden annak rendje és módja szerint működőnek tűnt. Kissé meglepődtem, mikor realizálódott bennem, hogy a szeméyzet csak is kizárólag házimanókból áll. De ezzel semmi baj, tanultuk, hogy a világ sok varázs-egészségügyi intézményében velük működik minden.
-Azt… hiszem… mérgeskígyó harapott meg... vagy valami allergiám van... préseltem ki magamból, a kartonozópultnak támaszkodva. A házimanó hatalmas szemeit rámmeresztve, oda se nézve nyomott egy gombot a telefonján és értesítette a sürgősségi osztályt. Nem telt belé tíz másodperc, és máris három manó rángatott magával.
-Matt… H… Hunter… Ilvermorny… -rebegtem aléltan az adataimat felvevő példánynak útközben, és bekormányoztak végre egy vizsgálóba. Amennyire tellett az állapotomból, figyeltem a folyosókat, de rajtam kívül senki más beteggel nem találkoztam, kivéve egy ismeretlen,  jajveszékelő hangot, ami az egyik ajtó mögül jött. Biztos sebet fertőtlenítenek, vagy hasonló fájdalmas dologban lehetett része az illetőnek.
-Ne aggódjon a bajnok úr, a házimanók kiválóan értik a dolgukat, és nagy tapasztalattal rendelkeznek! -közölte sipító, idegesító frekvencián az egyik köpenyes lény, miközben meglepő erővel letaszított egy kerekes ágyba és már toltak is.
-Talán a vérmintát is magamnak vegyem le és vigyem a laborba? Vagy mi a Merlint csinálnak velem? Valószínű ellenszérumra van szükségem! -De a manók rám se hederítettek, rendíthetetlenül toltak egy sugárveszélyre figyelmeztető táblás helyiségbe. A következő pillanatban egy röntgengép mellett találtam magam, de nem volt időm körülnézni, sem értelmezni döntésüket, ugyanis egy manó a képembe hajolt egy jellemzően altatásra használt injekciós tűvel.
-Álljon már le! Meg van húzatva? Ilyen esetben tilos bármi más anyagot a véráramba juttatni, ami nem konkrétan az ellenszérum! -mintha a falnak beszélnék. Akaratosan megragadták a nem megmart karomat, mikor a fájdalmamtól eltekinteni próbálva hatalmasat rúgtam felé. A kis lény megtántorodott és kis híján hátraesett, de a többiek sem maradtak restek. Merlin alsógatyájára, ez valami csapda! Ez is egy újabb szívatás, álkórház, ahol direkt félrekezelnek minket? Megmarkoltam a pálcám, még mielőtt a ruháim is lerángatják rólam, és vadul rájuk szegeztem:
-Incarcerandus! -vágtam oda az első ártást rögtön kettőnek, akik a megkötözéstől hanyattestek és tehetetlen dühvel sipárogtak és ficánkoltak. Menetrendszerűen masírozott be további három, szintén köpenyes példány, de rájuk is ugyanezt az ártást használtam, nem véletlenül. Odaléptem hozzájuk, és egy Relaxo -val eszméletlenné téve őket, megvizsgáltam, hogy ki mivel akart konkrétan nekem esni. Valóban jól láttam, a manónál a mugli világban is használatos mélyen elaltató hatású vegyület volt. Egy másiknál kötszereket találtam, aminek szintén aligha van bármi keresnivalója egy mérgezéses esetnél. További, teljesen indokolatlan, sőt, az én esetemben kifejezetten ártó injekciók estek ki a tehetetlenül elernyedő manókezekből. Ekkora elképesztő átvágást! Ha valaki nem ért egy kicsit sem az orvosláshoz, akár meg is öletheti magát! És mit műveltek azzal az illetővel, aki úgy visított valamelyik szobában? Bakker, ennek véget kell vetni!
-Homenum Revelio! -végigrohantam a folyosón, figyelve az emberkimutató varázslatom jelzéseire. Kihaltnak tűnt a hely, bár a házimanók kimutatására nem alkalmas. Nem hagyhatok itt senkit, ez kész őrület! Ezt még az ellenségeimnek sem kívánom. Egy vibráló fénycsóva megállt az egyik ajtó elől és a velőtrázó visítás biztosított arról, hogy ez az előbb hallott valaki. Az ajtó nem engedett.
-Alohomora! -vadul berontottam, és ami épp fogadott, egyenlő volt az észbontóval.
avatar
Matt Hunter
Trimágus Tusa Bajnok
Trimágus Tusa Bajnok

Hozzászólások száma : 29
Join date : 2017. Jul. 15.
Age : 18

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Park/ az Aréna

Témanyitás by Nomusa Adeyemi on Pént. Aug. 04, 2017 10:42 pm

Anthony Lewis-szal végzett küzdelmem után gepárdalakomba váltva iszonyatos fájdalmak árán, de sikerült elvonszolnom magam a fiú (remélhetőleg) egy kilométeres körzetéből. Ott aztán, elbújva pár hatalmas, húsos levelű növény és alacsonyan növő bokor és fa rejtekébe, orromat a szél irányába tartva megbizonyosodva róla, hogy nem tartózkodik a közelben élőlény, és így nem érhet váratlan támadás, visszaváltoztam emberi alakomba.
Az első gondolatom, ahogy tekintetem végigfutott meggyötört testemen, az volt, hogy Zaire most büszke lenne rám. És ez ebben az esetben nem biztos, hogy jót jelentett. Magamat is megleptem vele, amikor erre a futó gondolatra lassan, fájdalmasan, rekedtesen és megtörten, de felnevettem.
Ami persze nem biztos, hogy jó ötlet volt, tekintve, hogy nagyon kevés választotta el a beleimet attól, hogy teljesen kiforduljanak a helyükről, az oldalam felszakítva és farkasfogak nyomával tarkítva, az egyik lábamon szinte abszolút nem is tudtam megállni, a szememből pedig folyamatosan ki kellett pislognom a homloki vágásból csordogáló vércseppeket. Pár ősi afrikai gyógyító varázsigével ugyan igyekeztem a vérzést csökkenteni, valamint a csontok gyorsabb összeforrását, illetve a sebek gyorsabb begyógyulását elősegíteni, de be kellett látnom, hogy pár kézmozdulattal nem tudom összevarrni a hasam még azelőtt, hogy egy ájuláshoz elegendő vérveszteséget ne szerezzek - az pedig akár a biztos végemet is jelentheti ebben az arénában.
Az adrenalinnak és a vérveszteségnek a hatása miatt nem tudtam racionálisan gondolkodni, de abban biztos voltam, hogy alternatív megoldást kell keresnem. Tulajdonképpen azt sem tudom, miben reménykedtem, amikor, ismételten átváltozva gepárdalakomba, továbbhaladtam az erdőben. Bízva abban, hogy az állatoknak valamivel gyorsabb a regenerálódó-képessége, mint az embereknek, igyekeztem ebbe a reményfoszlányba kapaszkodni, mikor csak úgy céltalanul meneteltem az erdőben, abbéli reményemben, hogy hátha majd a segítség talál meg engem - ugyanakkor nem tudtam letagadni, hogy egy idő után határozottan elkezdtem szédülni, a látóterembe fokozatosan sötétség kúszott, a lábam minden alkalommal pokoli fájdalommal ajándékozott meg, amikor csak hozzáért valamihez, a vérzés pedig csak nem akart leállni. Pokolian éreztem magam, erőm minden egyes lépéssel csak fogyatkozott.
Volt egy pont, amikor úgy éreztem, nem vagyok képes a továbbmenetelre. Ekkor lehunytam a szemem, és átadtam magam az emlékeknek, amiket meggyötört testem idézett elő bennem. Láttam magam előtt a trapézt, és az alatta tátongó sötétséget és végtelen mélységet. Éreztem a pokoli fájdalmat egész testemben, még abból az időből, amikor leestem abból a magaslatról. Éreztem, ahogy az ízületeim sikoltva könyörögnek kegyelemért, amikor az edzéseken még nagyobb flexibilitást követeltem meg tőlük. Láttam magam előtt, ahogy a parázson járok. Láttam magam előtt, ahogy tüzet nyelek. Láttam magam előtt, ahogy szöges ágyra fekszem. Láttam mindent, amit eddig a testem elviselt, és éreztem is minden porcikámban az összes mérhetetlen és pokoli fájdalmat, amit jobbára saját magamnak okoztam. És aztán arra gondoltam, hogy itt nem adhatom fel. Nem azért viseltem el azt a sok megpróbáltatást, hogy aztán egy ilyen versenyen essek el, egyetlen rosszul sikerült párbaj miatt. Azonkívül pedig nemcsak Zairének, hanem az iskolámnak is csalódást okoznék.
Így hát, egyszerűen kinyitottam a szemem, és tovább haladtam. Lépést lépés után. Beszív, kifúj, beszív, kifúj. Meg tudom csinálni.
Megközelítőleg öt perce haladhattam ilyen idegőrlően lassú tempóban, amikor a fák közül egy szürke kőépület körvonalait láttam kibontakozni. Belső megérzésem óvatosságra intett, így lehetőségeimhez mérten igyekeztem nesztelenül és elővigyázatosan megközelíteni az épületet. Amikor a homlokzatára erősített Kórház feliratot megpillantottam, még akkor sem mertem felfedni magam - lehet, hogy ez is csak csapda, rossz tréfa - a játékmesterek tréfája. Végül azonban sajgó oldalam, hasam és lábam meggyőzött arról, hogy legalább egy próbát megér. Rosszabbul már nemigen járhatok.
Amikor beléptem az épületbe, és a Nagy-Britanniában honos házimanó-faj képviselői visítva menekültek láttomra, először nem értettem, mitől rémültek meg. Aztán ráébredtem, hogy még mindig gepárd vagyok, méghozzá véres testemmel egy meglehetősen veszélyesnek tűnő ragadozó. Mihelyt ez eljutott a tudatomig, visszaváltoztam emberré, és szabadkozva igyekeztem megnyugtatni a kis lényeket, akik, amint megláttak emberi-alakomban, azonnal egy manóként visítottak fel újra - ez a kiáltás azonban inkább szinte halálosnak tűnő sebesüléseimnek szólt.
- Kisasszony, magával meg mi történt? - rohant oda hozzám sipítva az egyik manó, hatalmas fülei zászlóként lobogtak mögötte.
- Egy farkassal és egy meglehetősen képzett varázslóval vívtam párbajt - írtam le állapotom előzményeit. - Tudnak segíteni rajtam? - érdeklődtem, és igyekeztem, hogy hangomból ne hallatsszon ki az a mértékű elkeseredés, reményvesztettség, fájdalom és félelem, amit abban a pillanatban éreztem.
- Hogyne, kisasszony, hogyne - bólogatott a manó, majd még magasabb hangon és még hangosabban elsivította magát. - Hordágyat ide!
Még több manó érkezett, akik felfektettek egy általuk bevontatott fehér kórházi ágyra, majd betoltak egy félreeső szobába, hogy megvizsgáljanak. Miután megállapították, pontosan mi is a probléma, és hány helyen kell összefoltozniuk, az egyik manó gondterhelten rázogatva péklapát méretű füleit, közölte velem is a hírt: össze kell varrni a hasamat, de a többi sérülésemmel sem bánhatnak kesztyűs kézzel.
- Kér érzéstelenítést a kisasszony? - sivította a manó magas hangján, miután vázolta, mi fog velem történni az elkövetkezőkben.
- Nem, köszönöm - néztem bele a manó aggodalmasan fénylő, teniszlabda-méretű szemeibe szelíden mosolyogva. - Volt már rosszabb is - biztosítottam, majd ellazítottam a tagjaimat, és igyekeztem felkészülni a miniműtétre.
Egy pillanatra lehunytam a szemem - óvatlan voltam. Már csak egy tű szúrását éreztem, aztán még annyi ideig eszméletemnél voltam, amíg a manó biztosított: teljes meggyógyításom nagyjából négy órát fog igénybe venni - de minden rendben lesz, és, ha felébredek, olyan leszek, mint újkoromban.
Fel akartam ugrani, szét akartam szabdalni az arcukat, üvölteni akartam. De az altató elnehezítette tagjaimat, engem pedig menthetetlenül magába rántott a sötétség.

***

Amikor felébredtem, egy fehér szobában feküdtem. Szinte azonnal levegő után kaptam, és felültem. Érzékeimet elárasztották mindazok a szagok és illatok, amiket délelőtt, egy ájulás fenyegető árnyékában, és a hatalmas vérveszteség miatt elbóduló testtel nem tudtak az agyamig eljuttatni szaglóreceptoraim. Most azonban csak úgy facsarta kiváló szaglószerveimet a fertőtlenítőszag, a vakító fehérség pedig szinte kisütötte a szemem. Egy pár pillanatig még minden izmomat megfeszítve néztem körbe, készen arra, hogy veszély esetén azonnal reagáljak - csak hogy aztán egy manó aggódó, teniszlabda-nagyságú szemébe nézzek.
- Hol vagyok? Miért tették ezt velem? - förmedtem rá szinte azonnal, ő pedig csak idegesen gyűrögette elnyűtt ruhájának szegélyét.
- A házimanók meggyógyították, kisasszony - a házimanók remélik, hogy elégedett az ellátással - motyogta a kis élőlény, félve pillantva lábamra és hasamra.
Pillantását követve az én tekintetem is lesiklott testemre, hogy ellenőriztem sérüléseimet - és meglepve tapasztaltam, hogy a hasi, illetve oldali sebeim szinte teljesen begyógyultak és összevarrásra kerültek. Amikor a lábamat megmozgattam, elégedetten tapasztaltam, hogy szinte semmi fájdalmat nem érzek, homlokomhoz érintve ujjaimat pedig csak a forradás helyét tudtam kitapintani.
Közel sem voltam száz százalékos formámban, a farkasfog-nyomok pedig nagy valószínűséggel egész életemben megmaradnak majd - de ezek a manók visszahoztak engem egy olyan állapotból, ahonnan szinte lehetetlen lett volna számomra folytatni a versenyt. Sőt, akár sokkal rosszabb dolgok is történhettek volna. Mérhetetlen hálát éreztem irántuk.
- Nagyon szépen köszönöm - hajtottam meg a fejem a manó előtt, aki erre a gesztusra ijedten hátraugrott, és kicsit remegni kezdett. - Hogy tudom leróni mérhetetlen hálámat? - tudakoltam, még mindig lehajtott fejjel.
- A legnagyobb öröm a házimanók számára, ha ön elégedett a házimanók szolgáltatásával - válaszolta a pöttöm teremtmény, és hangjából valóban mérhetetlen boldogság csendült ki.
Érdekes szerzetek voltak. Felemelve a fejem, kinéztem az ablakon. A nap már kezdett lemenni - egy egész délutánt elfecséreltem. Csak remélni mertem, hogy Jabari és Zaire nem tétlenkedtek, és szereztek pár pontot az iskolánknak.
Amikor felálltam az ágyról, a manó ismét hátraugrott.
- Maradhat a kisasszony éjszakára, ha úgy gondolja...
- Köszönöm a szíves vendéglátást, és az orvosi szolgálatot. De most folytatnom kell a versenyt - azzal meghajtottam fejem még egyszer a manó előtt, és kiugorva az ablakon, átváltva gepárd-alakomba, beolvadtam a természetbe.
Egy idő után, amikor már kellően stabilnak éreztem magam és a tagjaim, a futást is megkíséreltem - és kellemes meglepetéssel vettem észre, hogy csak annyira fájnak a mozdulatok, amennyire egy trapézról leesés után fájnak az ember tagjai. Most azonban fontosabb dolgom is volt, mint ennek örülni. Vissza kellett jutnom a fámhoz, hogy egy rövid éjszakát követően a varázsszőnyegemről, a levegőből tudjam bombázni a gyanútlan bajnokokat - már csak azért is, mivel újabb szemtől-szembe harcra a holnapi napon legalábbis, biztosan nem leszek még száz százalékosan alkalmas.
avatar
Nomusa Adeyemi
Trimágus Tusa Bajnok
Trimágus Tusa Bajnok

Hozzászólások száma : 57
Join date : 2017. Jun. 11.
Age : 17
Tartózkodási hely : Uagadou Varázslóiskola

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Park/ az Aréna

Témanyitás by Jev Chekov on Szer. Aug. 02, 2017 11:13 pm

Tudtam, hogy nem tart sokáig a hatás, így következő lépésnek már fontolgattam a Stuport.
-Stu…
-Proheho! -a két különböző színű fénycsóva nem sokkal a fiú előtt ütközött, de elég gyengére sikerült a védőpajzsa, még csak meg sem suhintott az ereje.
Láttam, hogy valamit nagyon rám akar vágni, de nem tudott megszólalni.
Ekkor váratlanul fejjel lefelé lógó állapotban találtam magam. Merlin rúgja meg! Tehetetlenül kapálóztam, de eközben realizálódott bennem, hogy ezen kívül más, nonverbálisan működő varázslattal nem tud tovább ártani nekem.
Éreztem, ahogy a fejembe száll a vér és úgy lüktetnek az ereim, hogy majd szétrobbannak.  A farkas állkapcsát csattogtatva ugrott a levegőbe, nem sokkal a fejem alatt, így úgy éreztem magam, mint akit a piranhás tó felé lógattak. Kezdett elhomályosulni előttem a világ, de azt még láttam, ahogy Anthony tanácstalanul vizslatja a földet. Hát persze! Biztos azt hiszi, hogy leesett a pálcám a fejrefordulásomkor. Hát, nem így történt. Ösztönösem megszorítottam, a hirtelen rántás közepette, így nálam maradt, pedig a Levicorpus alkalmazásakor az áldozatok 95 százaléka önkéntlenül elejti fegyverét, ezt tanultuk.
-Stupor! -használtam fel az utolsó tiszta pillanatomat, hogy kissé erőtlenül felé küldjem az átkot, ami végre eldönti a versengést.  A fiú összecsuklott, én pedig nem túl kellemesen kisrészt a fejemre, nagyrészt a hátamra estem, ami,  ha belegondolok, akár gerinctöréssel is megoldódhatott volna.
Elsőre automatikusan rendbe raktam volna egy Stimulával, de aztán megállt a kezem a kevegőben: ilyen undok hatökörnek? Komolyan? Így hagyom, hadd szenvedjen, csak negyed órát veszít az életéből. Odadobtam mellé a pálcát, amit a farkas gyorsan meg is szerzett, és a fogai közé zárva azt, leült a fiú mellé, hogy őrködjön felette. Én pedig gyorsan eltűntem, zakatoló szívvel és tomboló diadalérzettel. Most aztán csúfosan megkapta ez a hólyag!
avatar
Jev Chekov
Trimágus Tusa Bajnok
Trimágus Tusa Bajnok

Hozzászólások száma : 65
Join date : 2017. Jun. 11.
Age : 17

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Park/ az Aréna

Témanyitás by Anthony Lewis on Szer. Aug. 02, 2017 11:07 pm

-A Mehlih rohah gahá… -még sosem kaptam a fognövesztő rontásból, de álmomban sem gondoltam volna, hogy ez ilyen szar érzés. Teljesen beszédképtelenné váltam, hiába mutogattam agresszíven ellenfelem felé, helyettem csak Floyd tudott egyelőre intézkedni: vicsorogva előugrott a háttérből és egy jól irányzott ugrással ledöntötte a fiút a lábáról. Ő azonban nem csinált nagy ügyet belőle, a hátára gördülve enyhítette az esés erejét, és már pattant is fel.
avatar
Anthony Lewis
Trimágus Tusa Bajnok
Trimágus Tusa Bajnok

Hozzászólások száma : 65
Join date : 2017. Jun. 14.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Park/ az Aréna

Témanyitás by Jev Chekov on Szer. Aug. 02, 2017 11:06 pm

Az egyetlen dolog, amire képes voltam megbénult állapotomban, hogy alig hallhatóan megköszörültem a torkom, és jórészt a földre bámultam. Ezt nem hagyhatom annyiban. Ráemeltem a tekintetem, amivel egyensúlyt próbáltam közvetíteni felé. Én vagyok az okosabb, a nagyobb tudású és az érzelmileg intelligensebb. Én vagyok a hollóhátas, ő meg valami vakarék, lenézett amerikai suliból.
-Úgy látom, kiváló információforrásaid vannak, de kíváncsi lennék, hogy vajon csak szájkaratéban vagy ekkora, vagy varázslásban is! -Nem gondolkodtam, az agyam ellentmondása ellenére lendült elő a kezem a pálcával. Időközben ő maga közelített szép észrevétlenül felém, így már épp ideje volt, hogy bezárjam magunkat a párbajburokba, ehhez elég volt a kezem kinyújtása. Bizonyára arra épített, hogy nem figyelem, hogyan oldalog egyre közelebb. Hát, nem jött össze.
-Densaugeo! -kezdtem is kissé parádésan a párbajunkat. Anthony eltorzult arccal kapott a szája elé, tehetetlen dühében a földbe rúgva.
avatar
Jev Chekov
Trimágus Tusa Bajnok
Trimágus Tusa Bajnok

Hozzászólások száma : 65
Join date : 2017. Jun. 11.
Age : 17

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Park/ az Aréna

Témanyitás by Anthony Lewis on Szer. Aug. 02, 2017 11:04 pm

Kezdtem élvezni a dolgot. Hiába mutatott felém nyugalmat, éreztem, hogy belül tele van feszültséggel és félelemmel.
-Igen, mondhatni. Ugyanis rajtatok kívül kábé minden élőlénynek leesett a dolog, amint meglátott titeket. -Ekkor láttam, hogy közbeokoskodott volna valami tudományosat, de amint kinyitotta a száját, rögtön be is csukta.
Ez a gyerek nem több, mint egy gyáva, szemüveges kukac. Közben már ízlelgettem a számban a gonoszabbnál gonoszabb, szurkálódó mondataimat, és nem is tudtam, melyikkel döfjek oda neki. Végül sikerült választanom bőséges ötlettáramból.
-És ez hogy lehetett így eddig? Anyátok szétdobott titeket két különböző irányba, ő meg ment egy harmadikba?
Jevgenyij keze ökölbe szorult, de nem mutatott ki különösebb érzelmeket. Vajon a nemszólalokmeg-technikát fogja alkalmazni? -Ja nem, biztos meghalt, és visszajár hozzád kísérteni, és még itt is megtalál! Jó kis pszichotrillert rittyentettél ide, mikor jött a mumus! -folytattam tovább a cikizést, zsigerből jövő szemtelenséggel. Elememben voltam végre, hát még ha tényleges párbajra kerül a sor!
avatar
Anthony Lewis
Trimágus Tusa Bajnok
Trimágus Tusa Bajnok

Hozzászólások száma : 65
Join date : 2017. Jun. 14.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Park/ az Aréna

Témanyitás by Jev Chekov on Szer. Aug. 02, 2017 11:02 pm

Éreztem, ahogy szabályszerűen felnyomja a vérnyomásom ez a beképzelt viselkedés. Valószínű, hogy jól elvörösödtem, bár elég árnyékos helyen álltam, így nem biztos, hogy feltűnő. Észrevétlenül vettem pár mély lélegzetet, és felkészültem a lelki terror további állomásaira. Egy kicsit vaciláltam, hogy milyen stílust vegyek elő a lereagáláshoz, de valahogy nem fűlött a fogam a természetemtől eléggé elütő, szintén beképzelt módon válaszolni. Így inkább maradtam a tárgyilagos és őszinte üzemmódban, bár a  tegnapelőtti, végtelenül kínos medúzagyilkolászásunk emléke Alexszel egy kicsit megingatta a határozottságomat.  
-Miért, már mindenki erről beszél? -kérdeztem felvont fél szemöldökkel. Hangommal próbáltam azt átadni, hogy ez amúgy nem akkora dolog, mint amekkorára fel lett fújva.
Pedig az, fájdult meg a szívem a gondolatra.
avatar
Jev Chekov
Trimágus Tusa Bajnok
Trimágus Tusa Bajnok

Hozzászólások száma : 65
Join date : 2017. Jun. 11.
Age : 17

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Park/ az Aréna

Témanyitás by Anthony Lewis on Szer. Aug. 02, 2017 11:01 pm

Úgy látom, a srác nincs éppen a helyzet magaslatán. Mintha nem lenne valami biztos a dolgában.
-Akár, lehet róla szó. Majd. -húztam kicsit az időt. -Szeretnélek kicsit jobban megismerni.
Arcára ki volt írva a gyanú, de nem mert cselekedni.
-Mondd csak, tényleg igaz, hogy most találkoztál ismét az ikertesóddal, úgy egy jó tizenhat év után? -kérdeztem tettetett érdeklődés és enyhe gúny keverékével.
avatar
Anthony Lewis
Trimágus Tusa Bajnok
Trimágus Tusa Bajnok

Hozzászólások száma : 65
Join date : 2017. Jun. 14.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Park/ az Aréna

Témanyitás by Jev Chekov on Szer. Aug. 02, 2017 11:00 pm

-Jev vagyok, és a... a roxfortos. -nyögtem nem túl nagy meggyőződéssel, ugyanis egyáltalán nem számítottam Anthony megjelenésére, akivel, bár még nem párbajoztam, már hírhedten nagy mestere mások legyőzésében, és ezt valóban nem rejti véka alá. -Te pedig... Anthony? -kérdeztem homlokráncolva. Egy laza, félszeg, de sokat sejtető bólintást kaptam válaszul. Na jó, ez az ember egy beképzelt hólyag. Elég csak a tökéletesen kuszára belőtt hajára nézni, vagy a profira fejlesztett, visszataszító mosolyára.
-Figyelj, ha van kedved egy párbajhoz, részemről mehet. -húztam elő a pálcámat, próbálva a lehető legenergikusabb és legtettrekészebbnek tűnő mozdulattal.
avatar
Jev Chekov
Trimágus Tusa Bajnok
Trimágus Tusa Bajnok

Hozzászólások száma : 65
Join date : 2017. Jun. 11.
Age : 17

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Park/ az Aréna

Témanyitás by Anthony Lewis on Szer. Aug. 02, 2017 10:59 pm

Kezdtem úgy érezni, mint aki már egész életében itt lakott volna, pedig még csak negyedik napja küzdök az erdőben. Az
varázslény-támadások és az ál-kórház jelentett némi izgalmat, bár én sosem kerülöm el a párbajlehetségeket sem, sok más bajnokkal ellentétben. Már nem tudtam számon tartani, hogy kikkel is kerültem párbajszituációba, de azt mindenesetre nem éreztem, hogy rosszul állnék.
Kora reggel volt, még aki tehette, az igazak álmát aludta búvóhelyén, hogy energiát gyűjtsön, de én már régóta nem törődtem vele, hogy mennyire kéne a szükségleteimet figyelembe venni. Floyd lógó orral bandukolt mellettem, mikor hirtelen megállt, a levegőbe szimatolt és halk morgással hátrafordult. A szemüveges, okostojás Chekov közeledett az ösvényen. Hirtelen megtorpantam és elgondolkodtam. Nem ismerem a gyereket, fogalmam sincs, mennyire bírná a strapát egy jó kis párbajban...
-Hé, Chekov! Te a tényleg ruszki vagy, vagy a roxfortos? -kezdtem a társalgást, bizonytalanul végighunyorítva rajta. Hetven százalékig biztos voltam benne, hogy ő az idevalósi, a Szent Katrinos hasonmása a nem szemüveges és egy fokkal talán kevésbé gyerekesen kinéző.
avatar
Anthony Lewis
Trimágus Tusa Bajnok
Trimágus Tusa Bajnok

Hozzászólások száma : 65
Join date : 2017. Jun. 14.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Park/ az Aréna

Témanyitás by Anthony Lewis on Kedd Aug. 01, 2017 10:27 pm

Egy jó negyedórát elpocsékoltam arra, hogy mozdulatlanul feküdtem és Floydot simogattam, bár jól tudtam, ezzel nem sokat segítek a sérült lábán és a kisebb-nagyobb, már alvadó karcolásain. Volt ugyan egy közeli gödörben elásva egy táska, ami gyógynövényporokat tartalmazott, de azt hiszem, hiába nézegetném a címkéket, semmit sem mondtak volna számomra. Ragtapaszok is voltak valahol, de én utáltam magamra tenni őket, mert zavarnak, Flodon pedig nem tudom alkalmazni őket a vastag bundája miatt. Miután elég lelki-és testi erőt vettem, feltápászkodtam. Elhűlve vettem észre, hogy a karomra rajzolt térkép egy része teljesen elmosódott. A kérdéses terület tőlem délnyugatra volt. Az égre tekintve belőttem az irányt, és a sanyargatgó mellkasi fájdalmam ellenére nehézkesen elindultam arrafelé, közben előkotorva a tollat a zsebemből, hogy újrarajzolhassam. A napfény bántotta a szememet, ami szintén a kimerültségem jele lehetett.
Egy jó tíz perce sétálhattam az egyik ösvényen, kezemet folyamatosan a bordáimnál tartva, mikor a fák lombrengetegéből egy magas, három emeletes téglaépület bontakozott ki. Ez meg mi a Merlin haragja? Floyd kissé lemaradva bicegett utánam, de ő is gyanúsnak vélte a helyzetet, mert idegesen a levegőbe szimatolt, és kérdőn felemelte az ép mellső lábát.
Ha jól lettem volna, biztos taktikusan, innen-onnan leskelődve, fokozatosan közeledve derítettem volna ki, hogy mi ez, de most ezt nem engedhettem meg magamnak. Elindultam a bejárat felé, ami fölött egy, teljesen szokványos táblán egy vöröskereszt-jel és egy ARÉNAKÓRHÁZ felirat állt. Hogy mi? -torpantam meg. Erről miért nem szóltak? És miért csak most van itt? Hiszen tízezer százalék hogy ennek eddig se híre, se hamva nem volt.
Gyanús ez, nagyon gyanús. Homlokráncolva oldalogtam be az ajtón. Orromat megcsapta a mugli világból olyan jól ismert fertőtlenítőszag. Bár még sosem voltam a Szent Mungóban, de feltételezem, az is hasonló lehet: egy sima mugli kórháznak tűnik, amit mágiával kissé felturbóztak. Pár méter gyaloglás után végre felfedeztem valami eligazítópultot és egy hatalmas táblát, ami a különböző osztályok helyéről tájékoztatott. A pult mögül egy sipákoló hang szólított meg, amitől úgy megijedtem, hogy majd kiugrott a szívem. Észre sem vettem a házimanót, aki még egy széken állva is éppencsak kilátott.
-Miben segíthetek a bajnok úrnak? Ó, Mannie már látja is, mi a baj! A bajnok úr feltehetően bordatörést szenvedett! Fáradjon kéren, az első emeletre a felvonó segítségével, itt rögtön jobbra. A többi házmanó rögvest a segítségére fog sietni odafenn! -sipította idegesen mozgatva  denevérszárny-szerű füleit. -És kérem, a kutyuska maradjon itt, Mannie nem engedhet állatokat ennél a pultnál tovább! A kutyus megvárja önt itt, gondoskodunk neki vízről és pihenőhelyről! -Szinte éreztem a hátam közepében a bámuló, teniszlabda-méretű szemeket, ahogy beszálltam a Mágiaügyi Minisztériumban szintén használatos mágikus liftbe. Kissé aggasztott Floyd hiánya, de bíztam benne, és tudtam, hogy ha bajt érez, meg fogja védeni magát.
Az emeleten rögtön két manó rohant kis híján nekem, egyikük egy iratcsíptetővel és rajta egy adatlappal.
-Bajnok úr legyen szíves az adatait Donkie-nak megadni! Neve, iskolája, életkora? -türelmetlenül elmorogtam neki, mire ő villámgyorsan jegyzetelt. A másik jószág teljesen fel volt lelkesülve, hogy munkát kapott végre, és megragadta a csuklómat, majd gyengédek szánt, de inkább izgágára sikerült tempóban végigvezetett a folyosón, és bevitt egy terembe. Zavartan kapkodtam a fejem, keresve valami röntgengépet, vagy akármit, amivel kideríthetik, hogy melyik bordám törött el, de semmi ilyet nem láttam. Levetette velem a pólóm, majd meglepő erőszakkal betuszkolt egy ágyba és rámdobott egy vastag takarót.
-Ne haragudjon, de nem érzem indokoltnak, amit velem tesz! Nem kellene inkább megröntgenezni, vagy valami? Ugyanis lehet, hogy bordatörésem van, ha nem tűnt volna fel! -kezdtem ideges lenni.
-Bajnok úr, nyugodjon meg, mindennek eljön az ideje! Kérem, tartsa a karját, Barty rögtön be is szúrja önnek a szükséges…
-Hé, hé, hé, álljon már le! -dühösen felpattanatam volna, de a mellkasomba vágó fájdalom visszarántott. Tehetetlenül a manó felé rúgtam, de az rendíthetetlenük közeledett egy infúziós állvánnyal és valami óriási injekcióval. Mint egy rémálomban…
Az apró kezek épp kirántották volna a jobb karomat a takaró alól, mikor én egy jól irányzott balegyenessel kis híján belekentem a fülét a manó szemébe. Az ütésem súlyától megtántorodott, és kihasználtam volna az alkalmat, hogy kicsavarjam a kezéből a tűt, de nem tudtam, mivel annak a hegye éppen felém állt. A sipítozása nagy felbolydulást keltett, ugyanis nem tellett belé négy másodperc, de máris öt másik köpenyes manó masírozott be a helységbe, és próbált lerohamozni az infúzióval, az egyik egy oxigénmaszkkal, egy másik egy tálcányi gyógyszerrel, sőt, még sebészeti eszközök is felcsillantak a fényben. Ezek taktikusan félrekezelnek most engem, vagy mi?? Feléjük vágtam a takarót, és ezalatt előrántottam a pálcám.
-Petrificus totalus! -az átkom ereje rögtön kettőt kiiktatott, a maradék hármat pedig villámgyors Stuporokkal harcképtelenné tettem. Gyorsan összeszedtem a gondolataimat, hogy a kórház mögötti erdős területre tudjak hopponálni.
avatar
Anthony Lewis
Trimágus Tusa Bajnok
Trimágus Tusa Bajnok

Hozzászólások száma : 65
Join date : 2017. Jun. 14.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Park/ az Aréna

Témanyitás by Anthony Lewis on Kedd Aug. 01, 2017 9:14 pm

Fogalmam sincs, mennyi idő telt el, mire magamhoz tértem, egy vértócsában feküdve, ami valószínű egyszerre az én, és Floyd termelése is, bár egyikünkön sem voltak komoly, nyílt sebek. Ellenfelemet már elnyelte az erdő. Üres tekintettel, a földön fetrengve bambultam az össze-összefolyó zöld levéltengerre, és hagytam, hogy az agyam magától előhozzon bizonyos, önmagukban kissé értelmetlen pillanatokat a harcból. Hát, asszem alaposan helybenhagytuk egymást. Floyd fura, sípoló hangok kíséretében bicegett oda hozzám, hogy lenyalogassa a vérfoltokat az arcomról. Jólesett nyelve érdes, meleg tapintása, de amint megmozdultam, hogy a kezemre támaszkodjak, elmondhatatlan fájdalom hasított a bordáim közé. Összecsuklottam, és visszazuhantam a földre. A Protego Maxima úgy odavágott volna? Bevillant, ahogy a varázslat ereje a földhöz csapott, de még sosem hallottam arról, hogy ez bordatörést is képes okozni. Éds valóban, ez már a fizika dolga, nem a pajzsbűbájé közvetlenül. Karjaim maradék erejét használva, konkrétan hason csúszva beevickéltem egy terjedelmes cserje alá, hogy addig se legyek annyira szem előtt, amíg kieszelem, hogyan gereblyézzem magam össze valami üzemképes állapotba.
avatar
Anthony Lewis
Trimágus Tusa Bajnok
Trimágus Tusa Bajnok

Hozzászólások száma : 65
Join date : 2017. Jun. 14.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Park/ az Aréna

Témanyitás by Nomusa Adeyemi on Hétf. Júl. 31, 2017 11:33 pm

Az adrenalinkoktél berobbant az ereimbe, és onnantól már szinte nem is én irányítottam a cselekedeteimet - olyan mértékben elszabadultak hosszú éveken keresztül kordában tartott érzelmeim, hogy már nem is tudtam racionálisan gondolkodni.
Ékesen példázza ezt az is, hogy amikor erőlködve tágra nyitottam a por miatt égő szemeimet, és első pillantásom a felém vágtató, őrjöngve tajtékzó farkasra esett, rekedtes, nevetésszerű hang tört fel gepárd-torkomból. Az adrenalin megsokszorozta erőimet, így erősen vérző oldalam, és égő hátsó lábaim ellenére felágaskodtam, hogy a döntő pillanatban végzetes ütést mérjek a farkas oldalára - azonban elszámítottam magam, a farkas túl gyors volt.
Karmait a gyomromba mélyesztve lerántott a földre, és az arcomon is ejtett egy mély, hosszú vágást. Fájdalmamban minden eddiginél hangosabban és mélyebbről felüvöltöttem; azonban ismét felbuzgott bensőmben az a bizonyos valami, így emberfeletti erővel, üvöltve és nyüszítve, de kitéptem magam a farkas karmai közül, majd megragadva oldalát, teljes testtömegemmel és minden erőmmel a minket körbevevő burok falához csaptam.
A farkas nyüszítve csapódott a földnek, és látóterem határán elmosódottan érzékeltem csak, hogy Anthony is kétségbeesetten felüvölt, szinte a farkas földre érkezésével egy időben. Én azonban nem hagytam nekik több időt. Hatalmas fájdalmak árán visszaváltozva emberi alakomba, előrántottam Anthony és a saját pálcámat, és miközben a farkasra gyors egymásutánban három kábító átkot is küldtem, ami végül kiütötte, a másik eszközzel a kezemben Protego maxima!-t kiáltva, a létrehozott pajzs erejénél fogva a fiút is az erőtér falának löktem, irgalmatlan erővel.
Zihálva, égő szemekkel, alig állva a lábamon, hatalmas vérveszteséggel, vérző oldallal, hassal (szinte kifordult belekkel) és arccal csak álltam ott, pálcámat Anthony-ra fogva, és egy pillanatig csak álltam ott, összeszedve egy kicsit magamat, hogy képes legyek majd kimondani a párbajunkat záró Stupor!-t a fal tövében összeroskadt fiúra.
avatar
Nomusa Adeyemi
Trimágus Tusa Bajnok
Trimágus Tusa Bajnok

Hozzászólások száma : 57
Join date : 2017. Jun. 11.
Age : 17
Tartózkodási hely : Uagadou Varázslóiskola

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Park/ az Aréna

Témanyitás by Anthony Lewis on Hétf. Júl. 31, 2017 11:10 pm

A következő mozzanat, amit tisztán el tudtam különíteni a harc szédítő, összefolyó egyvelegéből, az az, hogy Nomusa, fogalmam sincs, melyik alakjában éppen, de felém hajította Floydot, amihez bizony nem kevés erő kellett. Elképzelni sem tudom, mikor volt az az ezredmásodperc, mikor a farkas nem figyelt, és sikerült eldobatnia magát. A csupa izom miatt igencsak súlyos pajtásom kapálózva zuhant rám, ezzel akaratán kívül is szétszaggatva a ruháimat. Sárt és port prüszkölve próbáltam valami értelmes pozíciót felvenni, miközben Floyd több csordogáló sebbel, véres csíkot maga után húzva, megújult erővel (ötletem sincs, hogyan) lekászálódott rólam, és egy gyors bundarázás után a lány után lendült, bár mivel két lába is megsérült, jóval kisebb sebességgel. Ennek ellensúlyozásaképp elővette a legelrettentőbb vicsorát és fogcsattogtatva közeledett Nomusához, aki előtt épphogy kitisztult a világ a jó adag földtől, ami elvakította egy kis időre.
Hol a francba lehet a pálcám? Valószínű jól eltette, így marad a test-test elleni küzdelem, kiütésig. Hát jó, ne vesztegessük az időt. Mivel engem konkrétan nem ért karmok, fogak vagy bármi más támadása, így felhevülten felpattantam a földről, csak éppen ahhoz nem volt egy jotányi ötletem, hogy vegyem fel a harcot olyan valaki ellen, aki az egyik pillanatban egy nagymacska, a másikban meg egy hajlékony, akrobatikus és hihetetlenül jó reflexekkel rendelkező lány.
avatar
Anthony Lewis
Trimágus Tusa Bajnok
Trimágus Tusa Bajnok

Hozzászólások száma : 65
Join date : 2017. Jun. 14.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Park/ az Aréna

Témanyitás by Nomusa Adeyemi on Hétf. Júl. 31, 2017 10:53 pm

Ahogy a farkas fogai az oldalamba mélyedtek, azonnal tudtam, hogy nagyon kevésen múlik a győzelmem. A fájdalom azonnal berobbant a véráramomba, sejtjeim legmélyéből felbuzgó gyötrelmet okozva. Kimeresztve a karmaimat, a nálam egy kevéssel kisebb, ám jóval izmosabb és robosztusabb felépítésű farkas pofája felé csaptam, és sikerült is egy olyan érzékeny ponton eltalálnom, és egy mély, vérző vonalat húznom, hogy felnyüszítve kiengedett szorításából. Kihasználva pillanatnyi előnyömet, valamint elegáns és hajlékony gepárd-testemet, megpördülve, és hátsó lábaimmal egy erőteljeset rúgva, ellöktem magamtól az állatot, aki nyekkenve ért földet.
A megerőltetéstől hátsó lábamon égési sebeim ismét elkezdtek lüktetni, oldalamból pedig csak úgy dőlt a vér. De nem állhattam meg pihenni, hiszen az egyméteres kör bezárult körülöttünk, a sötétség felszakadozott, az én figyelmem pedig annyira elvonta a farkas, hogy szem elől vesztettem Anthony-t, aki, ugyan pálcája nélkül, de még mindig versenyben volt.
Ám most elsőként jelen helyzetemben veszélyesebb ellenfelemmel kellett foglalkoznom, így a farkas felé sprintelve, az oldalára zuhant állatot elkapva, rátelepedtem, és fogaimat összezártam torka körül. Nem akartam megölni; csupán csak a földön akartam tartani egy kicsit, amíg tekintetemmel Anthony-t kerestem.
Azonban már csak későn vettem észre a fiút, aki felém rohanva, abban a pillanatban, ahogy megláttam, arcba dobott egy kevés porral. A vakító szemcsék miatt le kellett hunynom a szememet, és meglazult a szorításom, amit a farkas ki is használt, és nyakát kihúzva fogaim közül, igyekezett kievickélni alólam.
Én azonban ezt nem tehettem meg. A fájdalom üvöltve tombolt bennem, a szemembe került por miatti vakságom, valamint a legyőzetés lehetősége pedig együtt túl sok volt.
Életemben másodszor, de megtörtént. Önmagam fölött gyakorolt szigorú kontrollom meglazult, és elszabadultak bennem az indulatok.
Egy hatalmasat üvöltve, vakon megragadtam kimélyesztett karmaimmal a farkas oldalát, és tiszta emberi és állati erőmből arra felé dobtam, amerre Anthony-t sejtettem, csak remélve, hogy addig sikerül kiiktatnom mindkettőjüket, amíg megszabadulok a portól, és újra látni tudok.
avatar
Nomusa Adeyemi
Trimágus Tusa Bajnok
Trimágus Tusa Bajnok

Hozzászólások száma : 57
Join date : 2017. Jun. 11.
Age : 17
Tartózkodási hely : Uagadou Varázslóiskola

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Park/ az Aréna

Témanyitás by Anthony Lewis on Hétf. Júl. 31, 2017 10:34 pm

A sötétségpor azon dolgok közé tartozott, aminek a működését még sosem volt szerencsém megtapasztalni, így ellenem tökéletesen hatásos volt, sajnos. Próbáltam a lehetőségekhez képest abba az irányba oldalogni, ahonnét legelőször vártam az akadály feloldódását, de közben egyszerre elszörnyedve és rajongó érzéssel tudatosult bennem, hogy Floyd is bevetette erőit. Bár nem láttam, valahogy az ösztöneim mégis követni tudták az állat minden mozdulatát, már jól ismertem a harcolási taktikáját. Igaz, mi ketten vagyunk, de az ellenfelünk meg hol ember, hol gepárd, és olyan gyakran vált egyikből a másikba, hogy őt is nyugodtan tekinthetem kettő különként. Pálca nélküli első pillanatomban dühösen belemarkoltam a földbe, és ez a haragos mozdulat adott egy eléggé primitív, de kézenfekvő ötletet. Elkezdtem tapogatózni, és a már szürkületté fakuló sötétben megragadtam pár durvább göröngyöt és hunyorogva próbáltam kivenni az aranyszínű, pöttyös és a hófehér foltot, és előbbire céloztam.
avatar
Anthony Lewis
Trimágus Tusa Bajnok
Trimágus Tusa Bajnok

Hozzászólások száma : 65
Join date : 2017. Jun. 14.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Park/ az Aréna

Témanyitás by Nomusa Adeyemi on Hétf. Júl. 31, 2017 10:21 pm

Nem szóltam, csak lassan, méltóságteljesen biccentettem felé.
Aztán magamhoz ragadtam a kezdeményezést. Abban a pillanatban, ahogy gepárd-alakomban elvetettem magam a fáról, a farkas is acsarkodva ugrott felém, nyitott állkapcsával a nyakamat véve célba. Ebben a pillanatban Anthony kezében is azonnal megjelent a pálca, és már félig meg is lendítette; én azonban a másodperc törtrésze alatt átváltoztam ember-alakomba, és kettejük közé hajítva a sötétségport, a farkast, mint akrobatikai elemet kihasználva (ahogy a cirkuszban tanultam), fejéről a porba ugorva, Anthony átkát csak centiméterekkel elkerülve (a fülem mellett éreztem suhanását), a mérhetetlen sötétségben földet értem.
De nem pihenhettem. Abban a pillanatban futottam tovább, és azonnal átváltottam gepárd-alakomba, hiszen az állat-szemek valamennyire átláttak a sötétségen - és tudtam, nincs sok időm, mielőtt a farkas, ugyancsak ragadozó-szemeivel, megtalál a sötétben.
Először a fehér bundájú állatot kerestem meg, aki az ugrásom erejétől a földbe fúródva, és a sötétségtől meglepődve, kissé bizonytalanul igyekezett talpra állni. De most a fiút kellett semlegesítenem, és csak annyi időm maradt, amíg a ragadozó magához nem tér; tehát, kevés. Ahogy megpillantottam Anthony-t, ahogy zavartan és idegesen dörzsöli a szemét, és görcsösen szorítja a pálcáját, villámgyorsan cselekedtem. Megjegyeztem helyzetét, hogy a sötétségben is tudjam, melyik irányban találom ellenfelemet, majd ember-alakomba átváltva egy kézmozdulattal megroppantottam pálcát tartó kezének könyökét (ezt egy elfojtott, haragos kiáltás erősítette meg), a következő pillanatban pedig ugyancsak csuklóm egy mozdulatával kiragadtam meglazult szorításának kötelékéből a pálcáját, és azt egy másodperc alatt zsebembe rejtve, villámgyorsan visszaalakultam gepárddá, és a farkast kerestem - még éppen időben, ugyanis ebben a pillanatban egy fehér villám kapta el a jobb oldalamat, tiszta erőből bordáim közé mélyesztve késszerű fogait.
Ha ember alakomban lettem volna, talán túl sem élem a támadást. Életre-halálra szóló küzdelmet folytattunk - nagymacska és ragadozó. Ráadásul a sötétség is kezdett felszakadozni.
avatar
Nomusa Adeyemi
Trimágus Tusa Bajnok
Trimágus Tusa Bajnok

Hozzászólások száma : 57
Join date : 2017. Jun. 11.
Age : 17
Tartózkodási hely : Uagadou Varázslóiskola

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Park/ az Aréna

Témanyitás by Anthony Lewis on Hétf. Júl. 31, 2017 10:04 pm

Szinte láttam és éreztem, ahogy Nomusa (időközben beugrott, hogy ő lehet az, vele már egyszer volt egy nem túl jelentős beszélgetésem a farkasommal kapcsolatban, a Rengetegben) gepárd-fejében hihetetlen sebességgel száguldanak a gondolatok, tervek és a lehetőségei. Én direkt nem feszültem rá a dologra. Legszívesebben lazán pörgettem volna ujjaim között a pálcát, ahogy szokásom szerint zsonglőrködöm vele unalmas perceimben, de tudtam, hogy arra gyorsan és hevesen reagálnia. Még pár feszült másodpercet hagytam neki, hátha mégis megteszi az első lépést affelé, amiről mindketten épp gondolkodunk. Nem történt semmi. Meguntam a dolgot, így tettem egy könnyed lépést felé, de még így is messze voltam az egy méter hatókörtől.
-Nem tudom, hogy működik az animágia, vagy akármi is ez, de gondolom érted, ha beszélek hozzád. Szerintem fölösleges tovább kattogtatni az agyunkat, részemről van kedvem s időm is egy kis erő-összemérésre. -közöltem tárgyilagos, de nem hideg, inkább nyitott hangnemben.
avatar
Anthony Lewis
Trimágus Tusa Bajnok
Trimágus Tusa Bajnok

Hozzászólások száma : 65
Join date : 2017. Jun. 14.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Park/ az Aréna

Témanyitás by Nomusa Adeyemi on Hétf. Júl. 31, 2017 9:50 pm

Anthony Lewis és drága barátom, a fehér farkas. Az egyetlen páros a brazil lányon kívül, akiket megjegyeztem magamnak, mint nehéz és figyelemmel kísérendő ellenfeleket, akikkel az esetleges párbajt még magam is bizonytalan kimenetelűnek könyveltem el.
Azonban ebből a párbajból most nem láttam kibúvót, mint legutóbbi találkozásunknál, amikor csak farkas barátom vett észre. Itt most Anthony Lewis-szal néztem farkasszemet, hideg, kék tekintete mélyen az enyémbe fúródott.
Észrevett. Én pedig nem állíthatom, hogy a legjobb formámban voltam, ráadásul két, meglehetősen nehéz ellenféllel kellett szembenéznem.
A mozdulatlan, törékeny csöndben a fehér farkas is felvette fenyegető testtartását, és mély, gyomorból jövő morgással igyekezte tudtomra adni, ki itt a főnök, és kinek az oldalán is áll ebben a párbajban. Éreztem, hogy ha egymásnak feszülünk, nem szabad utat adnom gyengéd érzéseimnek, így még ebben a pillanatban rácsaptam a képzeletbeli kaput az összes barátságos gondolatomra, és csak mint kiiktatandó ellenfélre, meredtem az állatra. Az én testem is megfeszült, izmaim hullámzottak bőröm alatt, karmaim kifordultak a talppárnáimból. Tudtam, hogy valahogy még az előtt meg kell szereznem Anthony Lewis pálcáját, mielőtt a farkassal szembeszállok, hiszen a hatalmas ragadozó még vadmacska-alakomnak is komoly kihívást jelentett; ha azonban a vele való verekedés közben még ráadásul Anthony is tüzel rám, méghozzá halálos pontosságú átkokkal, akkor egészen biztosan itt a mese vége. Így aztán egyszerűen csak meglapultam, vártam és figyeltem, hogy az első árulkodó jelre lobbanjak és robbanjak.
Addigra már három esetleges forgatókönyv is lejátszódott a fejemben.
avatar
Nomusa Adeyemi
Trimágus Tusa Bajnok
Trimágus Tusa Bajnok

Hozzászólások száma : 57
Join date : 2017. Jun. 11.
Age : 17
Tartózkodási hely : Uagadou Varázslóiskola

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Park/ az Aréna

Témanyitás by Anthony Lewis on Hétf. Júl. 31, 2017 9:34 pm

Meglehetősen derűs hangulatban ébredtem a harmadik nap reggelén, tekintve, hogy négy zsákom van, benne olyan dolgokkal, amikkel akár erdőtüzet is gerjeszthetek, ha olyan kedvem van. Frissnek és tettrekésznek éreztem magam, hiszen egyelőre még jelentősebb sérülések nélkül úsztam meg a dzsungelharcos életmódot, a kezemen lévő térkép miatt elveszni sem tudok, és itt van Floyd is. Az említett farkas most azonban megállt, farkát felcsapva és szőrét borzolva, alig hallható morgással valamilyen állat közeledtét jelezte. Hunyorogva tekintettem körül, és egy gepárdot láttam az egyik igencsak távoli fán, ahogy a fa törzsével szinte eggyéválva és mozdulatlanná meredve figyel minket csillogó barna szemeivel. Milyen fenséges állatok ezek a nagymacskák, tűnődtem, szintén mozdulatlanul, ugyanis nem akartam elijeszteni. Ám nem kellett sok idő, hogy beugorjon, valószínű, nem egy igazi ragadozóval van dolgom: ugyanis az egyik afrikai bajnok képessége, hogy képes gepárddá változni. Ennek hatására lassan és észrevétlenül megtapintottam a zsebemben lapuló pálcát ellenőrzésképp, és a kíváncsiságom azt súgta, maradjak itt és várjak, hátha ő lép valamit.
avatar
Anthony Lewis
Trimágus Tusa Bajnok
Trimágus Tusa Bajnok

Hozzászólások száma : 65
Join date : 2017. Jun. 14.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Park/ az Aréna

Témanyitás by Nomusa Adeyemi on Hétf. Júl. 31, 2017 9:13 pm

A harmadik nap reggelén számba vettem sérüléseimet. A sárkányos kalandban szerzett égési sebeimet ugyan előző nap még nem éreztem, valamint gyógyító növényeket is találtam, amelyek segítettek a hűtésben és a fájdalomérzet lecsökkentésében, azonban most mégis folyamatosan éreztem a lángoló fájdalmat, amely minden lépésnél gyilkosan mart a bőrömbe. Ősi afrikai gyógyító varázslatokkal, valamint az enyhet adó növények segítségével igyekeztem biztosítani a minél gyorsabb gyógyulást, ám ma még semmiképpen nem mondhattam, hogy lábaim kifogástalan állapotban voltak.
Az egyik párbaj során egy vaktában kilőtt átokkal megsebesítettek a jobb oldalamon, így most ott egy hosszú és mély vágás húzódott, valamint a sárkányokkal való küzdelem utáni tébolyban egy óvatlan pillanatban valamilyen mérgező növény (a növényhatározóból kiderült, hogy enyhe hallucinációkat okoz - ez megmagyarázza tegnap délutáni viszonylagos gyengeségemet) csapódott bele az arcomba, így ott most felhólyagosodott a bőröm, és kipirult a megtámadott felület. Azonban pár varázsige és gyógyító hatású növény szerencsére ennek a sérülésnek a gyógyulási idejét is jelentősen megrövidítette.
Sebeim számbavételét követően a rendelkezésemre álló eszközökre fordítottam fokozottabb figyelmet. Élelmem és vizem még bőven maradt, ugyanakkor holnap, legkésőbb holnapután mindenképpen szereznem kellett utánpótlást; a gyógyító növényekből viszont kezdtem kifogyni, így lelőhelyeiket igyekeznem kellett még a mai napon célba venni. Zsákmányolt eszközeim között kutatva, a még mindig az egyik hátizsákban lapuló varázsszőnyeg aranyos rojtjait is végigsimítottam ujjaimmal. Úgy határoztam, a mai napon még a földön igyekszem áldozatokat szerezni, és majd a hét második felében, amikor már én is valamivel fáradtabb és sebezhetőbb leszek, igyekszem majd a levegőből levadászni az óvatlan bajnokokat.
Teendőim végeztével kissé megpihentem. Arcomat a szél felé fordítva, lehunyt szemmel egy pillanatra megengedtem magamnak, hogy a fuvallat gyengéden végigsimítva a bőrömet, enyhet adjon meggyötört pórusaimnak. Egy rövidet szippantva a levegőből, megéreztem, hogy a levegő átkok és egy közeledő vihar borús ígéretétől hangos. Azonban azt meg tudtam állapítani, hogy a heves esőzésre három órán belül nem kerül sor, és miután, megropogtatva ízületeimet, és hajlítva egyet-kettőt, megállapítottam, hogy két-három párbajra még alkalmas vagyok, két csomag perui Instant Sötétségport a zsebembe rejtve, gepárd alakomba átváltozva, lassan lekúszva a fáról, portyára indultam.
avatar
Nomusa Adeyemi
Trimágus Tusa Bajnok
Trimágus Tusa Bajnok

Hozzászólások száma : 57
Join date : 2017. Jun. 11.
Age : 17
Tartózkodási hely : Uagadou Varázslóiskola

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Park/ az Aréna

Témanyitás by Nomusa Adeyemi on Csüt. Júl. 20, 2017 9:40 pm

Egy újabb eredményes nap után vigyázva, éberen hajtottam álomra a fejemet. Az előző este mumusos támadásából okulva nem számítottam ezen az éjjelen sem a szervezők jóindulatára, így igyekeztem olyan nyitott szemmel aludni, ahogyan csak lehetséges.
A csillagok állása alapján hajnali kettő környékén éreztem, ahogy sötét mágia közeledik felém. A tarkómon felmeredtek a szőrszálak, a kisujjam megrándult, a fejbőröm bizsergett. Abban a pillanatban, ahogy érzékeltem a jeleket, felszökkentem a talpamra, és lassan körbefordulva, előre tartott kezekkel kerestem az erő forrását. Beleszimatolva a levegőbe, viszonylag gyorsan felfedeztem, melyik irányból érkezik a veszedelem - amikor pedig a hőmérséklet másodpercek alatt zuhant vagy húsz fokot, a szívverésem üteme lelassult, ismeretlen okokból fáradt zsibbadtság lett úrrá rajtam, valamint a fa kérge is elkezdett deresedni, már tudtam, mivel állok szemben.
A dementor még elő sem bukkant a levelek közül, amikor előrántottam a pálcámat, és miközben arra gondoltam, ahogy a levegőben egyensúlyozva elkápráztatom a közönséget, határozottan, erélyesen kimondtam a varázsigét:
- Expecto patronum!
A pálcám végéből kirobbant gepárd még azelőtt semmivé oszlatta a dementort, mielőtt megpillanthattam volna - a támadást követően azonban még sokáig megfeszített izmokkal vártam egy újabb váratlan ellenfélre. Körülbelül három órakor azonban már a sötét mágia utolsó maradékai is semmivé foszlottak, így már engedtem magam kicsit mélyebb álomba merülni.
avatar
Nomusa Adeyemi
Trimágus Tusa Bajnok
Trimágus Tusa Bajnok

Hozzászólások száma : 57
Join date : 2017. Jun. 11.
Age : 17
Tartózkodási hely : Uagadou Varázslóiskola

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Park/ az Aréna

Témanyitás by Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

5 / 10 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.