Hollóhát klub és hálókörlet

1 / 3 oldal 1, 2, 3  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Re: Hollóhát klub és hálókörlet

Témanyitás by Charlize Brown on Pént. Dec. 29, 2017 10:28 pm

- Az - bólogattam fülig érő vigyorral, és valami elképesztő büszkeséggel néztem közös művünket.
Az ostrom éppen ott tartott, amikor Harry Potter és a barátai a Szükség Szobájában voltak Draco Malfoy-jal és a szövetségeseivel, így a kastélymakett kitárult, és odabent láttuk, ahogy a mini-figurák üldözik egymást a szobában; eközben persze a kinti küzdelem sem várathatott magára, így pókok törtek ki a Tiltott Rengetegből, halálfalók és a jó oldalon álló varázslók és boszorkányok párbajoztak, csak úgy villogott a helyszín az átkoktól és a bűbájoktól. Mindeközben pedig a kastély alagsora mindvégig látható maradt, ahol a Mardekárosok vívtak elkeseredett harcot a rájuk törő halálfalókkal, védelmezve a gyermekeket.
- Megcsináltuk, srácok! - öleltem meg mindenkit egyesével kitörő örömmel, és fel-alá ugráltam boldogságomban. - Ez a legfantasztikusabb dolog, amit valaha csináltunk, őrült büszke vagyok! - vigyorogtam, és jól megjegyeztem ennek a négy embernek az arcát, akikkel ezt a fantasztikus művet összeraktuk.
Örökké a szívemben fogom őrizni őket.
avatar
Charlize Brown
Trimágus Tusa Bajnok
Trimágus Tusa Bajnok

Hozzászólások száma : 187
Join date : 2017. Jun. 10.
Age : 17
Tartózkodási hely : Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Hollóhát klub és hálókörlet

Témanyitás by Jev Chekov on Pént. Dec. 29, 2017 10:18 pm

Közel négy órás további megszakítás nélküli munkánkba került, de kész lett A Mű. A meghatottságtól, örömmámortól és egyéb fura érzelmektől csordultig tápászkodtam fel a földről, hogy megtekinthessem madártávlatból a Roxfort ostromát. A többiek is tátott szájjal meredtek hosszas barkácsolásunk gyümölcsére, amit Charlie fantasztikus időhurokjával koronáztunk meg.
-Ez egész egyszerűen tökéletes. -közöltem, már-már könnybe lábadó szemekkel.
avatar
Jev Chekov
Trimágus Tusa Bajnok
Trimágus Tusa Bajnok

Hozzászólások száma : 90
Join date : 2017. Jun. 11.
Age : 18

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Hollóhát klub és hálókörlet

Témanyitás by Charlize Brown on Pént. Dec. 29, 2017 10:12 pm

- Akkor megnyugodtam - sóhajtottam fel megkönnyebbülten. - Én is körülbelül ennyire jutottam az elmúlt időben - veregettem meg Jev vállát együtt érzően. - De ezért a makettért fejenként minimum kétszáz pontot fogok behajtani Minnie-n, úgyhogy legalább a háztársainknak jó lesz - nevettem fel, és megtámasztottam egy tetőelemet, amíg Eric ragasztotta.
avatar
Charlize Brown
Trimágus Tusa Bajnok
Trimágus Tusa Bajnok

Hozzászólások száma : 187
Join date : 2017. Jun. 10.
Age : 17
Tartózkodási hely : Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Hollóhát klub és hálókörlet

Témanyitás by Jev Chekov on Pént. Dec. 29, 2017 10:06 pm

-Öhm. Pontosan úgy, mint ezzel a darab műanyag itt. -mutattam a földön heverő fehér, formátlan darabkára. Ezekből Nat használt fel jópárat erdei állatok gyártására. -Ebből a darab műanyagból valamikor unikronis lesz a terveim szerint. Majd egyszer. Talán. -közöltem kissé elszomorodva, ugyanis pár napja engem is elkezdett nyomasztani, hogy fogy az idő, és elő kéne állni egy komplett szabadulószobával nemsokára. Ehelyett mi meg terepasztalt építünk. Jellemző.
avatar
Jev Chekov
Trimágus Tusa Bajnok
Trimágus Tusa Bajnok

Hozzászólások száma : 90
Join date : 2017. Jun. 11.
Age : 18

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Hollóhát klub és hálókörlet

Témanyitás by Charlize Brown on Pént. Dec. 29, 2017 10:01 pm

- Izgalmas lesz, az biztos - nevettem fel, de ahogy Eric háta egy pillanatra megfeszült, azonnal levágtam, hogy ennyire nem egyszerű a helyzet.
Neki főleg nem, hiszen a Hollóhát kviddicscsapatának kapitánya; mi lesz, ha be sem válogatják, vagy csak egy csapattársát küldik a pályára? Vagy mi van, ha egyet sem? Vagy mi van, ha...?
- Na jó, más téma - kiáltottam fel hangosan, hogy eltereljem a saját gondolataimat is. - Ti hogy álltok a harmadik próbás szobáitokkal? - néztem Jev-re és Nat-re kíváncsian.
avatar
Charlize Brown
Trimágus Tusa Bajnok
Trimágus Tusa Bajnok

Hozzászólások száma : 187
Join date : 2017. Jun. 10.
Age : 17
Tartózkodási hely : Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Hollóhát klub és hálókörlet

Témanyitás by Jev Chekov on Pént. Dec. 29, 2017 9:57 pm

-Hát, remélem hogy valami logika is lesz a válogatottunk összeállításában. -sápadtam el egy pillanatra, hiszen most realizálódott bennem, hogy a Roxfortnak egész konkrétan négy különböző csapata van. -Mert nagyon nem mindegy, hogy mindenki a megszokott pajtásokkal játszik a pályán, a jól begyakorolt taktikával, vagy a négy ház teljesen különböző taktikájú játékosait összedobálja Minnie, hogy tessék megnyerni az egészet.
avatar
Jev Chekov
Trimágus Tusa Bajnok
Trimágus Tusa Bajnok

Hozzászólások száma : 90
Join date : 2017. Jun. 11.
Age : 18

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Hollóhát klub és hálókörlet

Témanyitás by Charlize Brown on Pént. Dec. 29, 2017 9:53 pm

- A japán bajnok lányról tudom, hogy profi kviddicsező. Benne volt a Heti Kviddicsben még akkor, amikor kiderült, hogy Trimágus bajnok lett - biccentett Eric.
- De valószínű, hogy nem csak sorsolják a válogatottak tagjait, igaz? - kotyogtam közbe. - Úgy értem, biztos fontos, hogy ki a jobb fogó tőlünk; a Hugrabugos, a Hollóhátas, a Griffendéles vagy a Mardekáros fogó.
- Ez igaz lehet - gondolkodott el Eric.
avatar
Charlize Brown
Trimágus Tusa Bajnok
Trimágus Tusa Bajnok

Hozzászólások száma : 187
Join date : 2017. Jun. 10.
Age : 17
Tartózkodási hely : Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Hollóhát klub és hálókörlet

Témanyitás by Jev Chekov on Pént. Dec. 29, 2017 9:49 pm

-Hát, annyit tudtam, hogy lesz, meg hogy összesorsolnak minket a selejtezőkre valahogy, de hogy hány fordulóban akarják eldönteni a győztest, arról gőzöm sincs. -vontam vállat, hiszen rengetegféleképpen le lehetne vezényleni. -Amúgy baromi kíváncsi vagyok, hogy kikkel áll elő a többi suli. Mármint, értitek. Még nem néztem végig a többi bajnokon úgy, hogy na vajon kik kviddicseznek közülük. Szerintetek?
avatar
Jev Chekov
Trimágus Tusa Bajnok
Trimágus Tusa Bajnok

Hozzászólások száma : 90
Join date : 2017. Jun. 11.
Age : 18

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Hollóhát klub és hálókörlet

Témanyitás by Charlize Brown on Pént. Dec. 29, 2017 9:25 pm

- Na, azért ne ragadtasd ennyire el magad, kreatív űrállomás-fővezér - kacsintottam rá vidoran, és visszazárva a dobozokat, még egy adag altatóbűbájjal megszórva őket, a sarokba sorakoztattam a kis drágákat. - Addig viszont akkor segítek a kastélyban! - dörzsöltem össze a tenyereim izgatottan vigyorogva, és lehuppantam Eric mellé, aki csak mosolyogva magához húzott, és adott a halántékomra egy puszit.
- Tudtam én, hogy megcsinálod - kacsintott rám, én pedig vigyorogva bólintottam egyet, majd benyomtam a telefonomról egy random lejátszási listát.
Pár percig jókedvű összhangban dolgoztunk, Jev, Eric és én a kastélyt rendeztük be, Nat és Pavel pedig főleg az épület körüli területekre fókuszált; így például a Tiltott Rengeteg mellett már épült is Hagrid kunyhója.
- Jev, kaptunk már bármi hírt az iskolák közötti kviddicsbajnokságról? - szólalt meg hirtelen Eric, mire felkaptam a fejem.
- Hogy miről? - kotyogtam közbe értetlenkedve.
- Még a harmadik próba előtt lesz egy mini-kviddicsbajnokság az iskolák között - informált Eric, én pedig eltátottam a szám.
- Mit kap a nyertes? - akartam rögtön tudni, de Eric nem tudott semmilyen válasszal sem szolgálni. - Benne lesztek mindketten a válogattotunkban, igaz? - néztem a két kviddicsbajnokunkra büszke mosollyal, de ők csak összenéztek, és tanácstalanul megvonták a vállukat.
- Még nem tudunk jóformán semmit. Vagy Te tudsz esetleg már valamit, Jev? - fordult a barátjához Eric.
avatar
Charlize Brown
Trimágus Tusa Bajnok
Trimágus Tusa Bajnok

Hozzászólások száma : 187
Join date : 2017. Jun. 10.
Age : 17
Tartózkodási hely : Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Hollóhát klub és hálókörlet

Témanyitás by Jev Chekov on Pént. Dec. 29, 2017 9:12 pm

-Ez... ez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. -közöltem elcsukló hangon, szerintem még remegtem is a gyönyörűségtől. -Erre nincsenek szavak. -Charlie csak szégyenlősen vigyorgott ránk. -Te. Egy. Zseni. Vagy. Időhurok! Hát itt ásom el magam szégyenemben, hogy én vezénylem az egészet, de mégis neked vannak olyan fenomenális ötleteid, hogy a szavam is eláll tőle. -hebegtem teljes örömmámorban.
avatar
Jev Chekov
Trimágus Tusa Bajnok
Trimágus Tusa Bajnok

Hozzászólások száma : 90
Join date : 2017. Jun. 11.
Age : 18

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Hollóhát klub és hálókörlet

Témanyitás by Charlize Brown on Pént. Dec. 29, 2017 9:06 pm

- Oké, de még alszanak - kacsintottam Jev-re, és szorosan egymás mellé a földre lehelyeztem az összes cipős dobozt. - Remélem, tetszeni fognak! - vigyorogtam fülig érő mosollyal az arcomon, majd meglendítettem a pálcámat, és az összes doboz teteje egyszerre emelkedett a magasba.
Nat, Jev, Eric és Pavel egy emberként hajoltak a felfedett dobozok fölé, én pedig vidáman ugrálva egyik lábamról a másikra vártam a reakciójukat. A halálfalók dobozában mini-Voldemort és mini-Bellatrix egymás kezét fogva szuszogtak, az egyik legnagyobb dobozban pedig Ron, Harry és Hermione hortyogtak egymás hegyén-hátán; Hermione hajának fele rálógott Ron arcára. Remus Lupin és felesége, Tonks is egymás mellett pihentek, a nőnek éppen rózsaszínben pompázott a haja, és összekulcsolt kezeikben egy fénykép volt újszülöttjükről, Teddy Lupin-ról. A szörnyes dobozokban pedig többek között olyan abszurd képek tárultak a szemeink elé, mint például egy alvó dementor, vagy a gőzgép módjára hortyogó Gróp.
Miután hagytam, hogy kigyönyörködjék magukat a figurákban, ismét megszólaltam.
- Ha berakjuk őket egy időhurokba, akkor újra és újra lejátsszák egymás között a roxforti háborút - közöltem az egybegyűltekkel ünnepélyesen. - Mit szóltok? - kérdeztem körbe szégyenlősen mosolyogva.
avatar
Charlize Brown
Trimágus Tusa Bajnok
Trimágus Tusa Bajnok

Hozzászólások száma : 187
Join date : 2017. Jun. 10.
Age : 17
Tartózkodási hely : Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Hollóhát klub és hálókörlet

Témanyitás by Jev Chekov on Pént. Dec. 29, 2017 8:48 pm

-Hát, mivel nem akartam nagyon közszemlére tenni még ezt az egészet, ezért diszkréten elhelyeztem... oda a már meglévő részeket. -a pálcámmal Pavel és Alex kedvenc bájitalos üvegvitrine felé intettem, ami a klubhelység sarkában terpeszkedett, és csak akkor tűnt fel a lánynak, hogy valóban, a félkész makettünk egy jellegtelen katrondoboznak álcáva, kicsit összezsugorítva pihen feltűnés nélkül a szekrény poros tetején. Lelebegtettem a földre, a már előre kialakított szokásos munkaállomásunkra és visszaváltoztattam eredeti méretére. -Na, hadd lássam ezeket a rosszcsontokat! -pislogtam egy óvodás izgalmával a cipősdobozokra.
avatar
Jev Chekov
Trimágus Tusa Bajnok
Trimágus Tusa Bajnok

Hozzászólások száma : 90
Join date : 2017. Jun. 11.
Age : 18

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Hollóhát klub és hálókörlet

Témanyitás by Charlize Brown on Pént. Dec. 29, 2017 8:41 pm

- Oké, szóval, annak ellenére, hogy fogalmam sincs, miért kínoztok még mindig ezzel a madárral, nagyon boldog vagyok! - zuhantam be a klubhelyiségbe vigyorogva a tizenöt cipős doboznyi figurámmal. - Hogy áll a kastély meg a többi? Ugyan a figuráim még alszanak, de szerintem már alig várják, hogy beköltözhessenek - verekedtem át magam pár kanapén meg babzsákon, és mosolyogva lehajoltam Jev mellé. - Mi a helyzet, fővezér? - vigyorogtam rá.
avatar
Charlize Brown
Trimágus Tusa Bajnok
Trimágus Tusa Bajnok

Hozzászólások száma : 187
Join date : 2017. Jun. 10.
Age : 17
Tartózkodási hely : Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Hollóhát klub és hálókörlet

Témanyitás by Jev Chekov on Pént. Dec. 29, 2017 8:38 pm

A projektünk első összeülése sikert aratott, és sokat is haladtunk: Erickel megcsináltuk a kastély épületének nagy részét, Nat is jól haladgatott az erdő részleteivel, Charlie pedig teljesen lenyűgözött az életre keltett, interaktív figuráival, akikből mára már egy egész cipősdoboznyival ígért. Ismét egy szürke, borongós épntek este lévén, meghívtam őket a makett folytatására.
avatar
Jev Chekov
Trimágus Tusa Bajnok
Trimágus Tusa Bajnok

Hozzászólások száma : 90
Join date : 2017. Jun. 11.
Age : 18

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Hollóhát klub és hálókörlet

Témanyitás by Jev Chekov on Csüt. Dec. 28, 2017 10:22 pm

-Nem, nem, megvagyok... -hebegtem kissé meglepetten, hiszen Charlie érkezésének hatására egyszer csak egy fura, kitekert pózban találtam magam a kisajtó mögött, de már pattantam is fel, demonstrálva, hogy jól vagyok.
Csak nem hagyott békén a tudat, hogy mi van, ha észrevették, hogy utánuk kukkolunk. Elvégre biztos nem kezdtek volna el ugrálni és integetni, ha megpillantanak minket. Na mindegy is, maximum diszkréten tudomásul vették, hogy a hollóhátasok is néha kimásznak a tetőre és még inkább csodabogaraknak könyvelnek el minket.
Visszamásztunk a klubhelységbe és visszatértünk a munkánkhoz.
avatar
Jev Chekov
Trimágus Tusa Bajnok
Trimágus Tusa Bajnok

Hozzászólások száma : 90
Join date : 2017. Jun. 11.
Age : 18

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Hollóhát klub és hálókörlet

Témanyitás by Charlize Brown on Csüt. Dec. 28, 2017 10:13 pm

Éppen leplezetlenül és valószínűleg a tó mélyéig leesett állal bámultam, ahogy Tony egy nyakláncot csomóz a lány nyakára, amikor Eric a bordáim közé könyökölt.
- Szerintem megvan a hiba, úgyhogy akár mehetnénk is. És Merlinre, ne bámuld már így őket! - sziszegte a fülembe idegesen, miközben elkezdett a nyílás felé tuszkolni.
- Te láttad már Tony-t ennyire nyitottnak, szerelmesnek és gyengédnek? Éppen most figyelném meg a világ nyolcadik csodáját, te meg csak úgy visszamennél? - cövekeltem le, és nem hagytam magam megmozdítani.
- Igen, mert nem rám tartozik - förmedt rám Eric, de miután továbbra sem mozdultam, csak ingerülten az ég felé lendítette a karját, és inkább elsőként mászott le a létrán.
- Jó, tényleg nem rám tartozik - szégyelltem végül el magam újabb fél percnyi bámulás után, de azért elmentemben még vidáman vállon veregettem Pavel-t, és megölelgettem Nat-et. - Látjátok, nélkületek ez az egész nem történhetett volna meg, ügyesek vagytok, srácok! - vigyorogtam rájuk büszkén, majd amikor már ráléptem volna az első lépcsőfokra, hogy megkezdjem a leereszkedést, elvétettem a lépést, és pár másodpercnyi szabadesés után egyenesen szegény Jev-re zuhantam.
- Merlin, bocsi! Nem esett bajod? - pattantam fel rögtön, és rémülten pördültem meg, hogy lássam, hány csontja tört.
avatar
Charlize Brown
Trimágus Tusa Bajnok
Trimágus Tusa Bajnok

Hozzászólások száma : 187
Join date : 2017. Jun. 10.
Age : 17
Tartózkodási hely : Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Hollóhát klub és hálókörlet

Témanyitás by Jev Chekov on Csüt. Dec. 28, 2017 10:02 pm

(Eközben lásd a a Griffendél klubhelységet)

-Hé, diszkrétebben! -sziszegtem Charlie-nak, nem értve, hogy miért sikítás tárgya az, hogy valakik a tetőn ücsörögnek. -Mi is pontosan ugyanúgy a tetőn vagyunk. -jegyeztem meg mormogva, majd megpróbáltam szakértő szemmel végigmérni a tetőszerkezetet, hogy vajon hol szúrhattuk el a maketten, de pár másodperc után kezdtem nagyon furán érezni magam, ugyanis tulajdonképpen épp egy magán jellegű találkát láthattunk a szomszéd tornyon, és nem tudtam nem pont oda nézni.
-Izé, nem fognak fél másodpercen belül észrevenni minket? -susogtam kissé félszegen a többieknek.
avatar
Jev Chekov
Trimágus Tusa Bajnok
Trimágus Tusa Bajnok

Hozzászólások száma : 90
Join date : 2017. Jun. 11.
Age : 18

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Hollóhát klub és hálókörlet

Témanyitás by Charlize Brown on Csüt. Dec. 28, 2017 8:35 pm

- Itt tényleg minden legalább ezerszer annyira komplikált, mint más, normális embereknél? - érdeklődtem negédesen, majd beleütköztem Eric vádlijába. - Most meg miért álltunk meg? - néztem fel összeráncolt szemöldökkel.
- Jev most mászik ki a tetőre - informált az előttem kapaszkodó fiú.
- Tessék, ha egyszerűen csak ablakokat használnánk, minden sokkal, de sokkal egyszerűbb lenne - magyaráztam folyamatosan, aztán Jev után Eric is fürgén kiszökött a tetőre, én pedig a kis nyíláson keresztül megláthattam a csillagos ég egy szeletét.
De nem sokáig gyönyörködhettem benne, mert hirtelen Eric vigyorgó arca töltötte ki a nyílást.
- Gyere, Brown, felhúzlak! - nyújtotta a kezét mosolyogva, én pedig elfogadtam, miközben igyekeztem nem arra gondolni, hogy a szemei mennyivel szebben ragyognak még a csillagoknál is.
Miután én is valahogyan kievickéltem a tetőre (ehhez egyébként nem csak Eric, hanem a vége felé már Jev segítsége is kellett; nem hiszem, hogy ezeket az ügyességi dolgokat nekem találták ki), közös erővel Nat-nek és Pavel-nek is segítettünk kijutni, majd felegyenesedtünk a hideg, csípős szélben, a kérlelhetetlenül közönyös, de tisztán ragyogó csillagos ég alatt.
- Pontosan merre is kell nézni? - érdeklődött Pavel, túlkiabálva az erőteljes fuvallatokat, én pedig gyorsan körbeforogva és szemrevételezve a helyzetet, már mutattam is az irányt.
- Az a torony az, amelyiken...
És ekkor leesett az állam. Egy teljes másodpercig néma csendben kerestem a szavakat, aztán egész egyszerűen felsikítottam.
- Az ott Tony és Nomusa?
avatar
Charlize Brown
Trimágus Tusa Bajnok
Trimágus Tusa Bajnok

Hozzászólások száma : 187
Join date : 2017. Jun. 10.
Age : 17
Tartózkodási hely : Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Hollóhát klub és hálókörlet

Témanyitás by Jev Chekov on Csüt. Dec. 28, 2017 8:22 pm

Mint tapasztalt szabályáthágók, Erickel nagyon is jól tudtuk, hogy hol lehet kijutni a tetőre. Szakértő arccal odasétáltam egy középkori úrnőt ábrázoló nem túl feltűnő portréhoz, és háromszor megböködtem a pálcámmal a festmény karját. Erre az készségesen odébb húzódott, és egy, a falba kialakított négyzet alakú ajtócska tárult fel. Egy egyszerű retesszel volt lezárva, amit gyorsan kinyitottam, és invitáltam a többieket, hogy az ajtó mögötti kéményszerűen feltörő függőleges folyosó létrafokain jöjjenek utánam.
avatar
Jev Chekov
Trimágus Tusa Bajnok
Trimágus Tusa Bajnok

Hozzászólások száma : 90
Join date : 2017. Jun. 11.
Age : 18

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Hollóhát klub és hálókörlet

Témanyitás by Charlize Brown on Pént. Dec. 22, 2017 11:33 pm

- Amikor két Hollóhátas akarja eldönteni, hogy néz ki a Griffendél-torony, de eszükbe sem jut, hogy megkérdezzék a jelenlévő két Griffendéles évfolyamtársukat - forgattam meg a szemeim egy félmosollyal a szám sarkában. - És akkor még ti vagytok az okosak, mi? - álltam fel sóhajtva, és kiropogtattam elgémberedett tagjaimat. - Jól van, akkor irány a tető, meglessük a problémát, úgyis mindenkinek szüksége van egy kis levegőváltozásra; de Eric Sangster kabátot húz! - néztem a fiúra szigorúan, aki csak elnevette magát, és egy gyors varázslattal magához hívta az emlegetett ruhadarabot. - Remélem, nem csúszik odakint; Jev, te vezetsz! - engedtem át a lehetőséget.
avatar
Charlize Brown
Trimágus Tusa Bajnok
Trimágus Tusa Bajnok

Hozzászólások száma : 187
Join date : 2017. Jun. 10.
Age : 17
Tartózkodási hely : Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Hollóhát klub és hálókörlet

Témanyitás by Jev Chekov on Pént. Dec. 22, 2017 11:28 pm

Tetszett Charlie válasza, mindig meg tud lepni, hogy mennyire végig tud gondolni ilyen dolgokat, ezek nekem eszembe se jutottak volna egy ilyen egyszerűnek tűnő kérdésre.
-Hé, haver ez a tető a Griffendél-tornyon... Itt valami nem stimmel. -állapíttota meg Eric a félkész Roxit vizslatva.
-Mi az hogy nem stimmel, hol látsz bármiféle rést?! -vágtam vissza kissé ingerülten, mert túl sok fölösleges munkám ment el a tökéletesítésére.
-Nem a kivitelezésével van bajom, hanem azzal, hogy nem így néz ki...
-Garantálom, hogy teljesen ugyanilyen. Hát ezekről a képekről néztük! -löktem elé a [i]Roxfort történeté[/t valahol a közepén kinyitva, ahol élethű, vázlatos rajzokon mutatják be az egyes tornyokat.
-Ez mind rendben van, de akkor sem ilyen! Nem tudom, mi konkrétan, de valami zavar rajta. Gyertek, nézzétek már meg ti is, csak nem vagyok ennyire hülye... -méregette tovább gyanúsan Eric a kérdéses részt.
avatar
Jev Chekov
Trimágus Tusa Bajnok
Trimágus Tusa Bajnok

Hozzászólások száma : 90
Join date : 2017. Jun. 11.
Age : 18

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Hollóhát klub és hálókörlet

Témanyitás by Charlize Brown on Pént. Dec. 22, 2017 11:21 pm

- Őszintén szólva, egy háborúban mindenki követ el borzalmas dolgokat, akarva vagy akaratlanul. Emberéletekről beszélünk, és olyan kaotikusan egybefonódik olyankor a jó és a gonosz, hogy képtelenség szétválasztani a kettőt. Meg akarod védeni a szeretteid, de ezért brutálisan meggyilkolsz egy általad gonosznak titulált embert, akinek ugyanúgy vannak szerettei, és családja, mint neked. Ugyanúgy szeretetből öl, mint te. Mindenki követ el hibákat, nincs tökéletes ember. Illetve nézd csak meg, mire képes a fajunk; csak a második világháborút kell górcső alá venni, és teljesen kiábrándulsz a teremtésből. De ez a kis fickó is csinált nem egy olyan dolgot, amiért remélem, az örökkévalóságig minden egyes másodpercben szétrugdalják a seggét az öröklétben - emeltem fel a mini-Voldemortot, és beraktam a halálfaló-karámba. - Bár kétségtelen, hogy a vén Minnie jól megállta a helyét akkor is és most is - mosolyodtam el büszkén, és megpöcköltem kicsi-Minnie csúcsos kalapját, aki erre szokásos gyilkos pillantásainak egyikével ajándékozott meg. - Oké, nem terveztem ennyire élethűre - borzongtam meg, és inkább nekiálltam Mrs Weasley-nek.
avatar
Charlize Brown
Trimágus Tusa Bajnok
Trimágus Tusa Bajnok

Hozzászólások száma : 187
Join date : 2017. Jun. 10.
Age : 17
Tartózkodási hely : Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Hollóhát klub és hálókörlet

Témanyitás by Jev Chekov on Pént. Dec. 22, 2017 11:11 pm

-Hát, ez őrület... -néztem végig fejcsóválva a serényen dolgozó lányokon. Hihetetlen, milyen mesterien bánnak a pálcával, és hogy ilyen aprólékosan és élethűen tudják életre kelteni a figurákat. Még egy utolsó esélyt adtam a tetőszerkezetnek, ami végre-valahára hajlandó volt egyben maradni, így remegő pálcával lebegtettem először a levegőbe, majd a kőfalakat élethűen utánzó, Eric által gyártott alapra.
-És ki a kedvenced, Charlie? Mármint, ha a csata egészét nézzük, a Roxforti csata története alapján. -kérdeztem miután pár pillanatig áhítattal figyeltem a nyüzsgő emberkéit. Én is olvastam, bár már jó régen.
avatar
Jev Chekov
Trimágus Tusa Bajnok
Trimágus Tusa Bajnok

Hozzászólások száma : 90
Join date : 2017. Jun. 11.
Age : 18

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Hollóhát klub és hálókörlet

Témanyitás by Natasha Horne on Pént. Dec. 22, 2017 11:04 pm

- Oké, ez nagyon fura - figyeltem Charlie-t, ahogy bezárta a varázslókat. Én az erdei állatokat szabadon hagytam rohangálni, így volt lehetséges, hogy a hajamban mókus, a vállamon pedig unikornis mászkált.
avatar
Natasha Horne
Trimágus Tusa Bajnok
Trimágus Tusa Bajnok

Hozzászólások száma : 116
Join date : 2017. Jun. 13.
Age : 18
Tartózkodási hely : Roxfort

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Hollóhát klub és hálókörlet

Témanyitás by Charlize Brown on Pént. Dec. 22, 2017 11:00 pm

- És akkor még én ne énekeljek, te jóságos Merlin - dünnyögtem az orrom alá a fiúk duettjét hallgatva.
Éppen hason fekve dolgoztam Longbottom prof kis alakján, de mivel Potter, Granger, illetve Weasley futkosó kis figurái már halálra idegesítettek, készítenem kellett nekik egy kis karámot, amin belül kedvükre rohangálhattak, de nem mentek az idegeimre. Még éppen időben döntöttem úgy, hogy pálcákat majd később adok nekik, mielőtt egy egész sereg miniatűr varázsló meg boszorkány robbantja itt fel nekem ezt az átkozott klubhelyiséget.
- Nem is mondtad, hogy ennyi mindent tudsz a roxforti csatáról - hajolt le hozzám hirtelen Eric, két tetőelem között. - Beszippantott a varázslóvilág, Brown? - kacsintott rám hamiskás mosollyal.
- Merlin, dehogy! Csak úgy gondoltam, az alapokkal jó lenne tisztában lenni, mielőtt nekiállunk egy komplett makettnek - mutattam a pálcámmal határozottan Longbottom prof kis alakjára, mire az eddig élettelen kis bábu szintén elkezdett futkározni, úgyhogy sóhajtva megragadtam a pulóvere nyakánál fogva, és beraktam a karámba a többi kis alak mellé.
avatar
Charlize Brown
Trimágus Tusa Bajnok
Trimágus Tusa Bajnok

Hozzászólások száma : 187
Join date : 2017. Jun. 10.
Age : 17
Tartózkodási hely : Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Hollóhát klub és hálókörlet

Témanyitás by Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

1 / 3 oldal 1, 2, 3  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.