Hollóhát klub és hálókörlet

Tetszett Charlie válasza, mindig meg tud lepni, hogy mennyire végig tud gondolni ilyen dolgokat, ezek nekem eszembe se jutottak volna egy ilyen egyszerűnek tűnő kérdésre.
-Hé, haver ez a tető a Griffendél-tornyon... Itt valami nem stimmel. -állapíttota meg Eric a félkész Roxit vizslatva.
-Mi az hogy nem stimmel, hol látsz bármiféle rést?! -vágtam vissza kissé ingerülten, mert túl sok fölösleges munkám ment el a tökéletesítésére.
-Nem a kivitelezésével van bajom, hanem azzal, hogy nem így néz ki...
-Garantálom, hogy teljesen ugyanilyen. Hát ezekről a képekről néztük! -löktem elé a [i]Roxfort történeté[/t valahol a közepén kinyitva, ahol élethű, vázlatos rajzokon mutatják be az egyes tornyokat.
-Ez mind rendben van, de akkor sem ilyen! Nem tudom, mi konkrétan, de valami zavar rajta. Gyertek, nézzétek már meg ti is, csak nem vagyok ennyire hülye... -méregette tovább gyanúsan Eric a kérdéses részt.

- Őszintén szólva, egy háborúban mindenki követ el borzalmas dolgokat, akarva vagy akaratlanul. Emberéletekről beszélünk, és olyan kaotikusan egybefonódik olyankor a jó és a gonosz, hogy képtelenség szétválasztani a kettőt. Meg akarod védeni a szeretteid, de ezért brutálisan meggyilkolsz egy általad gonosznak titulált embert, akinek ugyanúgy vannak szerettei, és családja, mint neked. Ugyanúgy szeretetből öl, mint te. Mindenki követ el hibákat, nincs tökéletes ember. Illetve nézd csak meg, mire képes a fajunk; csak a második világháborút kell górcső alá venni, és teljesen kiábrándulsz a teremtésből. De ez a kis fickó is csinált nem egy olyan dolgot, amiért remélem, az örökkévalóságig minden egyes másodpercben szétrugdalják a seggét az öröklétben - emeltem fel a mini-Voldemortot, és beraktam a halálfaló-karámba. - Bár kétségtelen, hogy a vén Minnie jól megállta a helyét akkor is és most is - mosolyodtam el büszkén, és megpöcköltem kicsi-Minnie csúcsos kalapját, aki erre szokásos gyilkos pillantásainak egyikével ajándékozott meg. - Oké, nem terveztem ennyire élethűre - borzongtam meg, és inkább nekiálltam Mrs Weasley-nek.

-Hát, ez őrület... -néztem végig fejcsóválva a serényen dolgozó lányokon. Hihetetlen, milyen mesterien bánnak a pálcával, és hogy ilyen aprólékosan és élethűen tudják életre kelteni a figurákat. Még egy utolsó esélyt adtam a tetőszerkezetnek, ami végre-valahára hajlandó volt egyben maradni, így remegő pálcával lebegtettem először a levegőbe, majd a kőfalakat élethűen utánzó, Eric által gyártott alapra.
-És ki a kedvenced, Charlie? Mármint, ha a csata egészét nézzük, a Roxforti csata története alapján. -kérdeztem miután pár pillanatig áhítattal figyeltem a nyüzsgő emberkéit. Én is olvastam, bár már jó régen.

- És akkor még én ne énekeljek, te jóságos Merlin - dünnyögtem az orrom alá a fiúk duettjét hallgatva.
Éppen hason fekve dolgoztam Longbottom prof kis alakján, de mivel Potter, Granger, illetve Weasley futkosó kis figurái már halálra idegesítettek, készítenem kellett nekik egy kis karámot, amin belül kedvükre rohangálhattak, de nem mentek az idegeimre. Még éppen időben döntöttem úgy, hogy pálcákat majd később adok nekik, mielőtt egy egész sereg miniatűr varázsló meg boszorkány robbantja itt fel nekem ezt az átkozott klubhelyiséget.
- Nem is mondtad, hogy ennyi mindent tudsz a roxforti csatáról - hajolt le hozzám hirtelen Eric, két tetőelem között. - Beszippantott a varázslóvilág, Brown? - kacsintott rám hamiskás mosollyal.
- Merlin, dehogy! Csak úgy gondoltam, az alapokkal jó lenne tisztában lenni, mielőtt nekiállunk egy komplett makettnek - mutattam a pálcámmal határozottan Longbottom prof kis alakjára, mire az eddig élettelen kis bábu szintén elkezdett futkározni, úgyhogy sóhajtva megragadtam a pulóvere nyakánál fogva, és beraktam a karámba a többi kis alak mellé.

Éppen egyszerre olvasztottam műanyagot a pálcámmal és farigcsáltam hurkapálcákat, miközben véletlenül feldöntöttem egy dobozka barna festéket. Egyébként is kissé ideges voltam, mert vagy nyolcadszorra próbáltam megformázni a Roxfort tornyainak tetőszerkezetét, így dühösen lecsaptam a földre a ragasztót, amit egyébként sem tudtam, hogy miért fogtam. Ez a csapás épp a játszott szám tetőpontjával esett egybe, így a mérgemet lecsillapítva, egyszerre kezdtük el fejhangon vonyítani a refrént Eric-kel.

- Mindenki énekelhet, amíg abba a mindenkibe nem tartozik Charlie - biccentett vigyorogva Eric, én pedig, miután hozzávágtam egy párnát, beraktam azoknak a daloknak a lejátszási listáját, amiket a karácsonyi koncertünkön játszottunk.
- Akkor hát munkára fel! - dörzsöltem össze a tenyereim vigyorogva, és egy Invito!-val magamhoz rendelve a Roxforti csata története című könyvet Eric hálószobájából, a végét fellapozva, kikerestem a neveket, és a személyeket, akiknek mindenképpen figurát kellett szentelnem.

- Én vállalom a figurákat, illetve mindent, ami velük jár - tűrtem fel a pólóm ujját vigyorogva.
- Mi pedig Jev-vel csináljuk a kastélyt, illetve az idővarázslatokat - biccentett Eric, odacsúszva barátja mellé.
- Mielőtt elkezdjük, szeretnétek még valamit? Kaját, italt, vagy zenét? - mutattam fel a telefonom.

-Ez... Ez egyszerűen fenomenális! -nyögtem ki teljesen ledöbbentem. Voltak ugyan halvány elképzeléseim valami ilyesmiről, de most Charlie tökéletesen illusztrálta nekünk, így már mndenkinek világossá válhatott, hogy mibe vágunk bele, és hogy ez a valami nem is olyan gyerekjáték, mint aminek tűnik. -Perfektül összefoglaltad, köszönöm! -hálálkodtam még mindig az előbb látottak hatása alatt. -Akkor... elosszuk a feladatokat?

- Oké, lehetséges, hogy van egy ötletem - csavartam a magammal hozott szerencseceruzám köré a hajam kontyba, hogy ne lógjon a szemembe, és felemeltem a pálcám. - A teljes roxforti birtok, a Tiltott Rengeteggel, a csónakházzal, illetve minden hasonlóan fontos helyszínnel együtt - a pálcám egy határozott lendülése nyomán megjelentek a falakon belüli területek, illetve maga a grandiózus kastély füstből épült makettje. - Ha azt meg tudjuk csinálni, és szerintem olyan varázslók és boszorkányok ülnek itt, akik képesek rá, a megfelelő varázslat segítségével az egész ostrom, illetve csata történetét el tudjuk beszélni egy maketten belül. Úgy mint, indul az egész a védőburokkal, az életre keltett szobrokkal, aztán a védőburok megszűnésével - pálcám nyomában megjelentek az izgő-mozgó figurák, majd, amikor a pajzs felrobbant, elindult a csata. - Átkok, Titkok Kamrája, trollok, óriások, Potter meghal, de mégsem, Longbottom prof hős lesz, satöbbi - lengettem a pálcám, és ahogy haladtunk előre az időben, a kastély is egyre romosabb lett, a kis figurák pedig egyre kevesebben lettek, eltűntek a Tiltott Rengetegben, majd visszatértek a halálfalók győztesen, végül pedig Potterről kiderült, hogy mégis él, és az alakok berohantak a Nagyterembe. - Végül pedig, a legvégső, kétszereplős háború, és a győzelem - mutattam a pálcámmal határozottan a kastélyra, ahonnan hirtelen a kis figurák felszabadult örömujjongása harsant fel. - Szóval, pár egyszerű idővarázslat, az alapanyagok, a makett, a bábuk, és megoldható - oszlattam szét a kezemmel a levegőben a kis füstillusztrációt, amit hirtelenjében dobtam össze. - Mit szólsz hozzá, Jev? - tettem a pálcám a fülem mögé, és beleharapva egy újabb tökös derelyébe, kíváncsian néztem barátomra.

-Oké, hát igazándiból én alapnak egy tényleges asztalt gondoltam, illetve már meg is beszéltem Madam Pomfreyjel, hogy fel tud áldozni egy random fölösleges asztalt a Gyengélkedő melletti lomtárból, szerintem az jó lesz. De még előtte pont erre akartalak kérni titeket, hogy mondjátok el, melyik csatajelenetet tudnátok elképezelni a makett témájának? -reagáltam egyszerre mindkét kérdésre. -Nekem speciel nincs konkrét ötletem, én egy ilyen általános látképre gondoltam... És emberfiguák mindneképpen legyenek benne! -élveztem, ahogy fokozatosan beindulnak a kratív enegriáink.

- Lesznek benne emberfigurák is? - huppantam le a földre egy tökös derelyével a kezemben, és várakozóan néztem Jev-re.
- A csata melyik pillanatát tervezzük megörökíteni? - tette fel a saját kérdését Eric is, egy pohár forró kávéval a kezében helyet foglalva kis körünkben.

-Pontosan ezen agyaltam, de szerin... Váó, ti aztán tudjátok, hogy illik ilyen összeröffenésekre jönni! -nevettem el magam a nagy adag derelyét és kávét meglátva. -Mindegy, majd ha kell valami, megoldjuk. Naa... Szerintetek mivel kezdjük? -néztem végig rajtuk csillogó szemekkel.

- Ha még egyszer akár csak megszólal ez a szárnyas bestia, lehet, hogy leégetem a falról - morogtam folyamatosan, miközben egy hatalmas, púpozott tálca tökös derelyét egyensúlyozva igyekeztem magam beszerencsétlenkedni a Hollóhát klubhelyiségébe.
- Most meg mi bajod van, tudtam a választ! - érkezett a válasz mögülem Eric-től, akinek kicsit nehezebb dolga volt, mivel ő egy (nagy) adag kávét igyekezett épségben bejuttatni Jev-hez.
- Mégis milyen kérdés az, hogy miben hasonlít egy holló meg egy íróasztal? Semmiben! Ez egy hihetetlenül ostoba és teljességgel irracionális kérdés! - verekedtem ki magam végre a portrélyukon, és felegyenesedve Jev-re vigyorogtam. - Halihó, főnök! Mindened megvan, vagy még hozzunk valamit? - tettem le mellé a földre a tálcám.

Miután lezengett a második próba és a pályaválasztási előadások, kissé nyugalmasabb időszaknak nézhettünk elébe. A bajnokok többsége már épp kezdett volna visszatérni a normális mivoltába, ám a közelgő továbbtanulási döntés egy újabb lapátnyi terhet rótt ránk. Már jópár csöndes február estét végiggondolkodtam, hogy mi is lesz velem, de úgy döntöttem, hogy a mai estét már végre tényleg lazulással kéne tölteni, és erre a többieket is ráveszem. Így hát összetrombitáltam a Colourblind egy részét, és még néhány hasznos embert, akikkel elkezdhetjük végre a roxforti csatás terepasztalunk elkészítését, amihez már pár alapvető dolgot meg is kaptam karácsonyra.
A konyháról kértem pár bögre forrócsokit és a klubhelységben néhány kanapé odébbtolásával nagy üres teret csináltam, hogy kényelmesen elférhessünk. Tanácstalanul doboltam a kezemmel a fotel tetején, azon gondolkodva hogy milyen segédeszközöket hurcoljak még le, mikor megjött Eric, Charlie, Nat és Pavel.

-Úúú, gyerekek, én ezt már nem bírom! -a keringő lépéseiben haladva tácoltam a klubhelység kijárata felé, igyekezve szegény Eric idegességét némileg elhessegetni egy kis hülyéskedéssel. Még mielőtt az utolsó nyakkendő-igazítás után ő is útnak indult volna, gyorsan lecsaptam rá, megragadtam a karjánál fogva és megtáncoltattam, aminek a vége egy röhögésbe fulladó botladozó szerencsétlenkedés lett, mivel mindketten a fiú részt próbáltuk összeötvözni.
-Hajrá, kirázzátok a kisujjatokból a koncertet is, profik vagytok! -csaptam hátba kedélyesen, majd útjára engedtem, ugyanis már rég ott kellett volna lennie az utolsó fő-főpróbán. Gyorsan vetettem egy utolsó pillantást a tükörbe, és nyugtáztam, hogy nem történt szignifikáns károsodás a kinézetemben, így én is leviharzottam a Nagyterem felé. Az egyik lépcsőfordulóban megpillantottam Alexszet, aki szintén nem bízta a véletlenre a kinézetét.
Jómagam:                                                                            


és Alex:

Még pár percig hangosan gondolkodtunk, igyekeztünk minden, még versenyben lévő bajnokot számba venni, aztán Eric bedobta a közösbe Matt nevét, és hirtelen minden a helyére került. Egy zenészt keresünk, hát persze, hogy Matt-ről van szó! Nem is tudtam, hogy ért az orvostudományhoz is.
Végül is, lehetett volna sokkal rosszabb is. Úgy értem, Matt-et már ismerem, és amennyit eddig megtudtam róla, kifejezetten rendes srác, aki nem csak a zenéhez, és ezek szerint az orvostudományhoz konyít nem is keveset, hanem kitűnően tud varázsolni is. Reméltem, hogy jó pár leszünk majd.

Szegény pergamendarabot olyan indulattal kínoztam az ujjaim között, ami amúgy nem jellemző rám. Pár percig szinte kiesett minden beszélgetés, és próbáltam eldönteni, hogy a) milyen érzések rohantak meg b) miért csesznek ki velem ennyire c) honnan tudják, hogy ezzel tényleg ennyire megnehezítik a dolgomat. Na meg hogy d) mit szól ehhez Alex. Ő mit érezhet, ha kinyitja, elolvassa azt az akármit, amit rólam költöttek?
-Mi, tessék?... Ja, jó, semmi. -próbáltam kitisztítani az agyam és visszaidézni, miről is volt szó. -Hát, vegyük számba, hogy milyen sulikból képzelhető el az illető. Beauxbatons kizárva, szerintem fiúról van szó. -igyekeztem visszazökkenni a beszélgetésbe és logikus végiggondolással segíteni kitalálni Charlie párját.

- Oké, Jev párja tuti, hogy Alex - szögeztem le, és még Eric sem ellenkezett, Jasper pedig megveregette szegény, a lehetetlenségig elsápadt Jev vállát. - Ez akkor jelentheti azt, hogy száz százalékig biztos, hogy bajnok-párjaink lesznek? - kérdeztem úgy általánosságban.
- Valószínűnek tartom - bólintott Michael.
- Nos, akkor én egy zenész orvost keresek - olvastam fel én is a nekem szánt kis versikét, majd kérdőn felnéztem. - Tippek? Mert nekem ötletem sincs.

Elgondolkodva dörzsölgettem az orrom, a gömböt bámulva. Legszívesebben csakazértis összetörtem volna, de valamiért túl szigorúnak, túl hivatalosnak és sérthettelennek tűnt, így én is a többiek kulturált megoldását választottam. Türelmetlenül szétlapítottam a pergamentekercset, s engem is egy kissé meglepő négysoros fogadott:

A párod az ellentéted.
Bár hasonlítotok, mégsem hiszitek.
Hideg, messzi tájról jött ő
De barna szemében a tied is meglelhető.

Kissé remegő hangon olvastam fel a többieknek, és még én is éreztem, ahogy árnyalatokat sápadok ezalatt a pár pillanat alatt.
-Öhm... ennél pocsékabb verset aligha hallottam. -közöltem kissé idegen hangszínben, mivel közben kezdett kialakulni a sejtésem. Ezt nem hiszem el.