Nomusa Adeyemi

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Nomusa Adeyemi

Témanyitás by Nomusa Adeyemi on Pént. Jún. 16, 2017 1:47 pm

Helló, a nevem NOMUSA ADEYEMI , 17 éves vagyok és az UAGADOU VARÁZSLÓISKOLÁból jöttem, ahol HETEDÉVES vagyok.


Becenév: Nomee, Musa, Nono, No
Születési hely: Asszuán, Egyiptom, Afrika
Születési idő: 2000. május 19.
Állatom: sivatagi róka (Akachi)

Családom
Szűk családi kör? Egy kis egyedüllét, pár percnyi magány, nyugalom? Meghitt beszélgetések, ha egy kis problémád adódik? Szép kis álmok. Legközelebb ne egy vándorcirkuszba szüless. De, ha már ennyire kitolt veled a sors, legalább annyira ne legyél szerencsétlen, hogy két fiú ikertestvér mellé egyetlen lányként jössz világra. Nos, nekem mindkettő sikerült. Szüleim Egyiptom, és talán egész Afrika egyik leghíresebb vándorcirkuszának tulajdonosai, és mindketten a munkájuk szerelmesei. Édesapám a porondmester, alkalmanként viszont tűznyelőként és erőemberként is fellép, ha éppen úgy hozza a sors; édesanyám pedig műlovarnő és állatidomár, a legjobb fajtából egész Afrikában. Eleinte öten tevékenykedtek az egész cirkuszban – anya, apa, Kwame (jegyszedő), Subira (zsonglőr és késdobáló), valamint Yejide (jósnő) –, és kis karavánjaikban körbeutazták az egész világot. Fiatal aranyvérű varázslók és boszorkányok kis csoportja, akik világot szerettek volna látni, és a lehető legteljesebb módon élni. Így hát felhasználtak mindent, ami a rendelkezésükre állt – varázserőt, animágiát, metamorfózist, és hamar elhíresültek, mint Afrika egyik leglélegzetelállítóbb műsorával rendelkező vándorcirkusz. A kezdeti öt fő aztán kiegészült tizenkét újonccal. Amikor anyám először esett teherbe, és megszült Asszuánban, hármasikreket hozott a világra – ezek voltunk mi, Zaire, Jabari és én. Onnan azonban nem volt megállás. Anya pocakjából még négy kistesó bújt elő, születési sorrendben: Kanye, Chidike, Abioye és Faraji. Eközben azonban Kwame és Subira sem tétlenkedett – szerelmük gyümölcse öt gyermek lett: Lekan, Kwanza, Obasi, Emeka és Femi. Ezen a ponton szeretném arra felhívni a figyelmet, hogy igen. Én vagyok a tizenkét gyermekből az egyetlen nőnemű teremtmény. Ráadásul két fiú ikertestvérrel. Az egész karaván legidősebb gyermekeként, valamint az egyetlen lányként aztán légtornásszá való kiképzésem mellett nekem kellett felügyelnem a fiatalabbakra, illetve gondoskodni róluk. Rólam nem gondoskodott senki, mivel a felnőttek el voltak foglalva a műsorok kitalálásával és próbálásával, valamint a többiek képzésével, így például olyan alapvető női dolgok is előkészületlenül értek, mint a havi ciklusok. Egy dolgom volt már gyermekkoromtól kezdve: figyelni, tanulni és észrevétlennek maradni. Figyelni a kicsikre, megtanulni az légtornászok művészetét, nesztelen léptekkel járni a felnőttek körül és a tüzes parázson, valamint nem megijedni az oroszlánoktól. Beszélnem pedig nem volt szabad. Szinte soha. Nememen kívül az egyetlen dolog, amiben kitűntem a többiek közül, az a kézügyességem volt. Már gyermekkoromtól kezdve hihetetlenül szép mintákat alkottam, kézzel festettem művészi cikornyákat emberi bőrre. Ettől kezdve még egy dolgom lett: a színpadi smink elkészítése. A népes vándorcirkusz tagjai közül igazán csak ikertestvéreimet éreztem közel magamhoz. Ők voltak az egyetlenek, akik néha igyekeztek segíteni nekem, illetve törődtek velem, és letörölték a könnyeimet, amikor már nem bírtam tovább, és szalmazsákok mögé bújva zokogtam hangtalanul, összeomolva az egész napos edzés, előadás, műsor, kicsik előkészítése, kicsikre vigyázás, ebédeltetés, mosogatás, rohanás után. Mellettük volt, hogy el mertem engedni magam, és kicsit el tudtam lazulni, de, ugyan a többiekkel is nagyon közeli a viszonyunk, ők sokkal többször voltak kötelesség, mint bármi más.

Múltam, előtörténetem:
A vándorcirkusznak már a nevében benne van a vándor kifejezés. Sosem volt valódi otthonom. Igaz, hogy Asszuánban születtünk, de az is csak egy átutazó helyszín volt, valójában egy várost sem tudok igazából a sajátomnak mondani, annak ellenére, hogy a cirkusszal már az összes kontinensen jártunk, és rengeteg kultúrával és hellyel ismerkedtünk már meg. Tizenegy éves koromig gyakorlatilag nem is állt másból az életem: utazni, sminkelni, fellépni, házimunkát végezni, a kicsik után szaladgálni, újra utazni. A fiúk ugyan rengeteg ismeretséget kötöttek világszerte, én azonban a sok teendőm miatt egyszerűen nem tudtam elszabadulni a kötöttségek mellől. Bezártak a karavánok falai közé, és csak egy tevékenység tudott kiszakítani ebből a fojtogató közegből – a festés. Egészen kisgyermek koromtól festettem képeket, de az igazi szenvedélyem a színpadi smink elkészítése volt. Imádtam nézni, ahogy ujjaim nyomán fantasztikus ábrák kacskaringóznak az ismerős arcokra, és szerettem elbújni mögéjük, amikor az én arcomra kerültek. De hazudnék, ha azt mondanám, hogy a légtornász-létet is gyűlöltem. Teljes szívemből szerettem minden pillanatát – a veszélyt, az alattam tátongó végtelen mélységet, a gerincem mentén halkan csordogáló izzadságot, a feszülő dresszt, az ingatag, ám nesztelen lépteket. A trapézon, ahol ikertestvéreimmel hármas számokat mutattunk be, éreztem magam mindig is a legjobban. Sokat gyakoroltam is, a kicsikkel vagy nélkülük, így már mindennapi teendőim végzése közben is képes vagyok a nesztelen, halk macskaléptekre. Tizenegy éves koromban végül gyökeresen megváltozott az életünk. Éppen Sydney-ben léptünk fel, és egy dolgos napot követően álomra hajtva fejem, megérkezett az Álom Üzenet. Az Uagadou kiválasztott engem és az ikertestvéreimet, mint jövendőbeli tanulóit. Valójában nem kellett volna, hogy meglepetésként érjen, hiszen anyu és apu is aranyvérű családból származtak, valamint gyakran használtunk varázslatot az előadások közben is, mégis szinte villámcsapásszerűen ért a felismerés, hogy végre-valahára elszabadulhatok mindennapi teendőim mellől. Így hát nem kérdés, hogy teljes lelkesedéssel vetettem bele magam az iskolai életbe és a tanulásba. Imádtam tanulni. Szinte faltam a könyveket, tankönyveket, igyekeztem minél több varázsigét és technikát megtanulni, és az Asztronómia, valamint az Átváltoztatástan területén hamarosan figyelemreméltó teljesítményeket tudtam felmutatni. Már harmadéves koromra képes voltam egy tökéletes gepárd-alak felvételére, és a repülő szőnyegeket is biztonsággal tudtam vezetni. Egy dolgot voltam képtelen megszokni – a pálcát. A mai napig idegenkedve nyúlok a fadarabhoz, mely ugyan segít a varázserőm koncentrálásában és a célzásban, mégsem érzem teljesen a hatalmam urának magam, amikor a kezemben tartom. Illetve, a szokásokat nehéz kiirtani – a cirkuszban már négy éves korom óta kézmozdulatokkal varázsoltam, így ez olyan természetes volt nekem, akár a levegő. Barátok terén azonban nem jutottam előrébb – ugyan most már nem kellett a gyermekekre ügyelve minden időmet mellettük töltenem, a felszabaduló szabadidőmben keményen tanultam. Az iskolai szünetekben, amikor visszamentünk a cirkuszhoz, egyre többször és többször igényelték a segítségemet, de most már szívesen tettem – volt, amerre haladni tudtam, volt egy kitörési pont, egy cél az életemben – a tanulás, az új ismeretek szerzése. Erre pedig aligha lehet alkalmasabb hely, mint egy nemzetközi Trimágus Tusa.

Kifejtett részlet: (opcionális)
(coming soon)

Kinézet:
Kávébarna bőrömre igyekszem mindig valami mintát felvinni arany festékkel, mivel anyu egyelőre még nem engedi, hogy tetoválást csináltassak – bár, mivel betöltöttem a tizenhetet, és így nagykorú lettem, lassan már nem lehet semmi kifogása ellene. De egyelőre be kell érnem az alkalmi, arany festékkel pingált, kacskaringós mintákkal. Hullámos, sötétbarna, szinte fekete hajam hosszan a hátam közepéig kígyózik le, sötétbarna szememet pedig gyakran szeretem furcsa mintákkal körülrajzolni, vagy éppen varázslattal megváltoztatni a színét például aranyra. A tradicionális egyiptomi öltözködés, illetve stílus a gyengém, szinte mindig magamon viselek valami olyan kiegészítőt vagy ruhadarabot, ami származásomra utal. A hatalmas, lelógó fülönfüggőkért pedig egyenesen bolondulok – legalábbis addig, amíg egyszer valaki le nem szakítja velük együtt az egész fülcimpámat. De ez még a jövő zenéje, addig pedig éljen a hosszú és fülbevalókban gazdag élet. Mivel a cirkuszban mindig meztelen volt a lábam, mind a mai napig szinte sosem hordok lábbelit – úgy érzem, ketrecbe zár.

Jellemem, speciális képességeim:
Nagyon jól bánok a gyerekekkel, és emellett, mióta az iskolának köszönhetően kinyílt előttem a világ, sokkal barátságosabb is vagyok az emberekkel. A légtornászság megtanított arra, hogy ne legyen félelem a szívemben, megtanított a bátorságra, és az önbizalomra. Nyugodt, mosolygós és megingathatatlan vagyok, akár egy kőszikla, bár a szabadság szinte a mindenem. Éhezem a tudásra, a barátokra, és arra, hogy szabadon szállhassak a széllel. Valahogy olyan vagyok, mint a szél és a kő egybegyúrva. Imádom a csillagos sivatagi éjszakákat, hiszen minden csillagképnek és csillagnak tudom a nevét. Imádom az országot, ahol születtem, Afrikát, szeretem minden egyes állatát, és homokszemét. Imádom a légtornászságot, és szeretek utazni. Ha a gyerekek felnőnek, és végre szabad leszek, még nem is tudom, mi lesz velem. Gondolkodtam azon, hogy mugli tetoválószalont nyitok, de a varázsvilágot sem hagynám el szívesen – ezen kívül pedig a cirkuszi lét is hiányozna. Speciális képességeim közé tartozik, hogy meztelen talppal keresztül tudok gyalogolni égő parázson, valamint az, hogy olyan nesztelenül tudok lépkedni, hogy nem is hallani, ha közeledem. Különösen jól megy ezen kívül a puszta kezes varázsküzdelem, illetve a varázsszőnyegen lovaglás.

Kedvenceim, hobbijaim, barátaim:
Szabadidőmben úti jegyzeteket készítek, és ötleteket, rajzokat készítek újabb színpadi sminkekhez. Újabban próbálkoztam ruhatervezéssel is, és szerintem a tervek nem sikerültek rosszul. Legtöbb éjszakámat ébren töltöm, nem csak a kicsik miatt, hanem azért is, mert imádom nézni a csillagokat. Volt már, hogy megszöktem a suliból egy repülőszőnyegen, és tettem egy éjszakai körutat a sivatagban. Tanulni is szeretek, csakúgy, ahogy varázslatos képességeimet is igyekszem minél magasabb szintre fejleszteni. Barátaimnak csak ikertestvéreimet nevezném, de ők olyanok nekem, akár a lelki társak, annak ellenére, hogy végtelenül eltérő személyiségjegyekkel rendelkezünk. Zaire gunyoros, jóképű és vakmerő, mindig kockázatot vállal, és mindenben a kalandot keresi. Hosszú, sötét haját gyakran fogja kontyba a tarkóján, és élénken ragyogó kávébarna szeme édes összhangot alkot sötét bőrével; hármunk közül neki a legsötétebb barna a bőre. Ő is képes gepárddá változni, és gyakran rendezünk repülőszőnyeg-versenyeket a sivatagban. Bármifajta megerőltetés vagy tanulás nélkül velem holtversenyben évfolyamelső, és pálcával a kezében szinte halálos pontossággal céloz. Jabari Zaire teljes ellentéte: félénk, halk és ügyetlen, bár az állatokkal különösen jól bánik. Ő is szinte minden idejét a tanulásba fekteti, de ő főleg a Magizoológia terén brillíroz – negyedévben a Castelobruxo-ban is járt, a brazil cserediák-program keretein belül végezve ott tanulmányait. Elefánttá képes átváltozni, és gyakran ő a fék, aki visszatart engem és Zairét, amikor már valami túlságosan merészet és vakmerőt tervezünk tenni, de ugyanakkor mindig falaz nekünk, amikor valami szabályelleneset művelünk. Ők tudják egyedül, miken mentem keresztül életem első tizenegy évében, mik a félelmeim, mi okoz számomra boldogságot, és hogy mi keserít el. Hármunk között egy örök kötelék van, amit senki és semmi nem szakíthat el.
avatar
Nomusa Adeyemi
Trimágus Tusa Bajnok
Trimágus Tusa Bajnok

Hozzászólások száma : 57
Join date : 2017. Jun. 11.
Age : 17
Tartózkodási hely : Uagadou Varázslóiskola

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére


 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.