A Fejlesztők tábora

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Re: A Fejlesztők tábora

Témanyitás by Alex Chekov on Pént. Nov. 17, 2017 10:48 pm

Visszatekintés

2014. december

Borongós, havat ígérő felhőkkel teli égbolt terült el felettem, miközben az utolsó órámról végezve átvágtam a lábszárközépig érő hóban a a házamhoz. Fárasztó, nehéz tantárgyakkal telezsúfolt péntek délelőtt állt mögöttem, így másra sem vágytam, mint egy meleg takaróba burkolózva olvasni egyes-egyedül az ágyamban vagy máshol, amennyiben két másik szobatársam nem tér vissza egy ideig. Már javában mindenki zsongott a közelgő karácsonytól, ám nekem valahogy nem fűlött a fogam ehhez az egészhez. Értem, hogy mások már alig várják, hogy hazautazhassanak, és minden családtagjukat meglepjék valamivel, amin már hetek óta dolgoznak vagy agyalnak. Nekem viszont nincs hova mennem… Természetesen a Szent Katrin kapuja nyitva áll az ünnepek alatt, így bárki (majdnem) ugyanolyan jól érezheti magát, mint a családja körében.
Bár Oroszországban hivatalosan január hatodikán ünneplik a karácsonyt, az ajándékozás ugyanúgy megvan, csak általában szilveszter éjjelén szokás. Persze vannak, akiknek a más európai országokban megszokott december végi karácsony számít, ők pár már el is utaztak haza. Már kevesebben lézengtünk a suli területén, de még mindig megvolt az a zsúfoltságérzetem, és az, hogy mindenkiből elegem lesz a hét végére. Pedig már a negyedik éve taposom itt a kanyargós ösvényeket a házaink és a tanépület között… Ezen merengtem, miközben benyitottam, és elégedetten konstatáltam, hogy most én leszek a ház ura. Pavel valószínű az iskola által szervezett ünnepi színjáték megbeszélésén és próbáján van éppen, neki ugyanis nagy vágya volt egy ilyen hagyományőrző program részesének lenni. Jópár napja már nem nagyon beszéltem vele, ugyanis jól összevesztünk. Múlt héten mindenáron rá akart beszélni, hogy utazzak el hozzájuk Permbe az ünnepek idejére, hogy végre életemben először megtapasztalhassam, milyen egy igazi, családi karácsony. Eleinte a buzgó unszolására belementem, de pár éjszakányi gondolkozás után megerősödött bennem az a félelelemérzet, hogy hihetetlenül kínosan viselkednék, és valószínű felborítanám a megszokott ünnepi menetrendjüket. Így aztán harmadnapra határozottan kijelentettem, hogy köszönöm, mégsem élek a lehetőséggel. Erre a fejemhez vágta, hogy antiszociális és gyáva féreg vagyok, akit képtelenség lesz kirángatni a valós életbe. Úgyhogy ebben maradtunk. Mikor is veszítse el az ember a legjobb barátját, mint karácsony előtt? Gratulálok, Chekov, megint jól megcsináltad.
Keserű szájízzel húztam szorosra magam körül a takarót, és a kezemben egy kapucsínóval és egy érdekes bájitaltankönyvvel egyensúlyozva az ablakba ültem. Ez volt az egyik kedvenc helyem, ugyanis teljes panorámát élvezhettem a padlótól a csúcsosan végződő plafonig tartó háromszög alakú ablakban, de valami mágikus úton egyáltalán nem éreztem hidegnek az ablak üvegét, így még kényelmesen neki is dőlhettem. Próbáltam elterelni a gondolataimat a különböző főzetreceptek olvasgatásával, de folyton visszakúszott a lelki szemem elé a tény, hogy már hetek óta teljesen egyedül vagyok, és már nagyon felgyűlt bennem a feszültség, elmondanivaló és a fájdalom, amit eddig ki tudtam adni Pavelnek. Fellángolt bennem a vágy, hogy megpróbáljak bocsánatot kérni tőle, de honnét szedjem elő most? Szomorúan meredtem ki az alattam elterülő utacskára, ami a többi ház felé vezetett. Nem sokan jártak erre, csak pár lábnyom útvonalát lehetett kivenni a fehérségben. Ekkor egy vékonyka, bézsszínű bundába burkolózott alak vágott át a megerősödő szélben előttünk. Könnyedén felismertem a járásáról és sapkája alól ki-kivillanó világoszőke hajtincseiről. Erre még jobban összefacsarodott a szívem. Akaratlanul is bevillantak az emlékképek az első két évünkről. Valahogy úgy telt el, hogy mindig a sarkamban loholt egy szőke lány, és valahogy mindig nekem kellett meghallgatnom a legmélyebb lelki bántalmait, örömeit, bánatait. Én meg engedtem, hallgattam és segítettem neki, egészen míg arra nem lettem figyelmes, hogy teljesen belém volt esve. Én pedig egyáltalán nem tudtam tisztázni a saját érzéseimet iránta. Lehetetlen egy kutyaszorítóba kerültem, mint egy tizenkét éves, nemhogy a szerelemben, de még as sima emberi kapcoslatokban sem valami jártas árvaházi szökevény. Egy csúnya, (oké, egy Pavel által brutálisnak titulált) konfliktus után örökre elváltunk, és nem szólunk egymáshoz. Megfagyott és apró jégszilánkokra tört szét az eddig is elég görcsösen alakuló kapcsolatunk. De azóta másfél éve semmi.
Ameddig a kilátás engedte, kábán figyeltem, hogyan siet át a Megőrzők táborába, feltehetően a házába. Valami érthetetlen szikra fellobbant bennem, és magamra kanyarítottam a legvastagabb köpenyem, fejembe húztam a füles sapkám és kimentem. Jópár méterrel le voltam maradva tőle, de mivel senki nem volt a környéken, feltűnés nélkül követhettem.
/folytatódik a Megőrzők táborában/

avatar
Alex Chekov
Trimágus Tusa Bajnok
Trimágus Tusa Bajnok

Hozzászólások száma : 45
Join date : 2017. Jun. 10.
Age : 17

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

A Fejlesztők tábora

Témanyitás by Alex Chekov on Kedd Jún. 20, 2017 8:41 pm

A Nap épp lebukott a már feketén sötétlő, fenyőerdővel borított hegyhát mögött, mikor Pavel csípőre tett kézzel sétált ki a faházunk ajtaján, és gyanúsan csöndben megállt és gyanúsan vékonyra préselte össze az ajkait, ahogy rámnézett. Én kényelmesen elhelyezkedtem a bejárat előtti, zsebkendőnyi méretű teraszon, egy széken és lábaimat a korlátnak támasztottam. Oroszországban a kellemes őszi idő a nulla fok körül van, így már magamra terítettem egy szőrmetakarót és élvezettel dédelgettem egy nagy bögre forró kakaót.
-Parancsolsz...? -néztem rá kissé kitekert nyakkal, mivel nekem oldalt állt meg.  Ártatlan vigyort villantottam rá és rámeresztettem a még ártatlanabb nagy kisfiúszemeimet.
-Ugye tisztában vagy azzal, hogy a házunkban felejtettünk egy teljes bájitaltan-utazókészletet tavalyról, ami gyanús színű és szagú füstöt áraszt? És azzal is, hogy ennek súlyos következményei lesznek, hacsak nem ássuk el az egészet pár méter mélyre az erdőben, például a Megőrzők táborának szélén? -vázolta fel az egyetlen lehetséges megoldást, miközben villámokat szórt a szeme.  Abban igaza volt, hogy legközelebb a Megőrzőknél süllyeszthetnénk el, mert ott a Bájitaltanhoz köze sincs senkinek, és amúgy is a tábor van tőlünk a lehető legmesszebb.
-Szerintem… -meredtem a távolba, csak hogy húzzam az időt -…várjuk meg Antont ezzel a kérdéssel.
Anton is a szobatársunk, és nagy mestere a bájitaloknak, így abban reménykedem, hogy ő majd kiagyal valami szert, amivel hatástalaníthatjuk a készlet anyagainak jelenleg is zajló reakcióit. Én egyrészt most túl lusta voltam mind a gondolkodáshoz, mind ahhoz, hogy elmozduljak kényelmes kis fészkemből.
-Nem, nem várjuk meg, mivel szerintem megint Vaszilijoviccsal tartanak valami meghitt hangulatú kétszemélyes kémiaszakkört valamelyik teremben egészen estig. Úgyhogy felemeled a csontos segged és SEGÍTESZ ELÁSNI!! -robbant, szokása szerint.
Vaszilijovics a Bájitaltan tanárunk, és be kell hogy valljam, mind a hárman (mázli, hogy csak hárman vagyunk egy négyes házban!) már-már veszélyesen nagy koponyák vagyunk ebben a tudományágban. Persze, mint Fejlesztők, mindenkinek nyomatják nagy óraszámban, de belőlünk lettek a legnagyobb kockák, akiket el lehet képzelni.
Mivel én voltam a főkolompos az alapanyag-készlet megszerzésében anno, ezért az igazságérzetem nem hagyott nyugodni, így gyorsan lehúztam a kakaómat, és felálltam.
-Oké -ásÍtottam egyet -menjünk keressünk egy alkalmas helyet. Meg egy ásót.
-Nem ám mugli módszerekhez folyamodsz! -förmedt rám, majd előrántotta a pálcáját. -Invito ásó! -bökött a levegőbe, mire pár másodperc múlva, a kért szerszám a levegőt hasítva készségesen beröpült a lépcső elé. Nem volt nehéz dolga, hiszen a mi házunktól alig egy köpésre állt a szerszámoskamra, ami az almáskertben végzendő munkák eszközeit tartalmazta.
-Ha már itt tartunk, megbeszélnéd a kedves feleségeddel, hogy hol tudna egy romantikus, félreeső területet ajánlani, ahol békében eltemethetjük ezt a kisebbfajta atombombát?
-A… a kimet? Állj, már megint előveszed a tavalyi agyszüleményeidet? -vágtam rá, kicsit hevesebben az indokoltnál.
-Igen, Borját, biztosan köpi-vágja a meghitt helyeket az erdő mélyén! -gúnyolódott tovább.
Legszívesebben a torkának ugrottam volna, de inkább nem fecséreltem az energiáimat.
-Jó, akkor nyolcmillió-kilencszáznyolcvanötezer-kétszázhatvanharmadszorra is elmondom, hogy tévedésben vagy, jól figyelj. Nem, NEM tetszik Borja, és sosem tetszett.
-Jó, de azért megkérdezed tőle, hogy hova áshatnánk el diszkréten valamit? -kérdezte Pável, miközben a nem létező szakállát csavargató mozdulatot tett, hozzá nagyon diplomatikusan nézve.
Még mielőtt rávágtam volna, hogy NEM!, gyorsan végiggondoltam a következményeket. Akkor biztosan tovább folytatná az idegeim húzását.
-Igen, és gyere Te is, hogy megláthasd, hogy ugyanúgy viselkedem vele, mint bárki mással az egész suliban. -feleltem kimért nyugalommal. Bementem, hogy megtekintsem az elfelejtett készletet, és kerestem egy nagy pokrócot, amibe bebugyolálva kevésbé feltűnően el tudjuk csempészni a házsorok mögött.
/folytatódik a Megőrzők táborában/
avatar
Alex Chekov
Trimágus Tusa Bajnok
Trimágus Tusa Bajnok

Hozzászólások száma : 45
Join date : 2017. Jun. 10.
Age : 17

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.