Paintball-kaland

Go down

Re: Paintball-kaland

Témanyitás by Charlize Brown on Pént. Nov. 02, 2018 10:57 pm

Egy fa takarásából egészen elhűlve, elkerekedett szemekkel figyeltem Tony bosszúhadjáratát, ahogy a fiú eszét vesztve, féktelen dühvel Alex-ra ront, és a másodperc törtrésze alatt elintézi csapattársamat, akinek nemhogy védekezni, de még egyáltalán reagálni sem maradt ideje, mielőtt a fiú megkérdőjelezhetetlenül kilőtte volna a játékból.
Ennek függvényében tehát amint Tony vadul elcsörtetett, feltehetően azért, hogy Nomu vagy éppen utánam vesse magát, magamban szentül megfogadtam, hogy akármi is történjék, nem állok le nyíltan párbajozni a fiúval.
- Mi legyen a következő lépés? - szólalt meg mögöttem hirtelen egy hang, én pedig helyből úgy másfél métert ugrottam ijedtemben, és halálraváltan megpördülve villámgyorsan, vadul kalapáló szívvel váratlan látogatómra szegeztem fegyveremet, készen arra, hogy azonnal lőjek - és Nomusával találtam magam szemközt.
- Merlin pöttyös alsógatyájára, Nomu, a szívbajt hoztad rám! - förmedtem a lányra idegesen, a hirtelen adrenalinlökettől még mindig össze-vissza verő szívvel.
- Ne haragudj - mosolygott rám bocsánatkérően Nomusa, lesöpörve egy levelet a vállamról (attól most tekintsünk el, hogy az ő kontyába akadt mindenféle erdei eredetű vacakból már egy minimum három, élethű magasságú és méretű fából álló erdőt lehetett volna lemodellezni, de ez nem úgy tűnt, mintha zavarta volna. Erős volt a gyanúm, hogy egyáltalán fel sem tűnt neki). - Viszont az ellenséges csapat megmaradt tagjainak képességeit mérlegelve arra a döntésre jutottam, hogy több esélyünk lenne, ha párosan, egymást fedezve próbálnánk először az egyiküket, aztán a másikukat kiejteni a játékból - magyarázta komolyan Nomusa, ám ahogy megmozdult, az oldalán kilengett egy sötét tömeg, amely madzagokon lógott le az övéről, és azonnal magára vonta a figyelmem. - Azt javaslom... - folytatta volna a lány a szónokolást, ám én egy kézfeltartással erélyesen félbeszakítottam.
- Oké, megértem és egyet is értek mindennel, amit mondtál, de még mielőtt elindulnánk, légy szíves, mondd, hogy nem mezítláb rohangálsz itt az erdőben már körülbelül másfél órája - néztem Nomusára hitetlenkedve és könyörgően, ám ő csak bocsánatkérően elhúzta a száját.
- Zavart a koncentrálásban - magyarázta zavartan, én pedig erre már nem tudtam mit mondani, hanem egyszerűen csak némán az égre emeltem a szemeim, és úgy döntöttem, nem kommentálom a jelenséget.
- Akkor menjünk, lőjük ki Tony-t és Borját, és nyerjük meg a versenyt! - indítványoztam, a győzelem lehetőségétől egy pillanat alatt teljesen felvillanyozódva, és Nomusával ezzel a lendülettel bevetettük magunkat az erdőbe, hogy egymást fedezve ellenségeink után nézzünk.
avatar
Charlize Brown
Trimágus Tusa Bajnok

Hozzászólások száma : 268
Join date : 2017. Jun. 10.
Age : 18
Tartózkodási hely : Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Paintball-kaland

Témanyitás by Anthony Lewis on Pént. Nov. 02, 2018 9:42 pm

-Az egy dolog, hogy most nem találtalak el, Brown, de tájékoztatlak, hogy perceid vannak hátra! -üvöltöttem keresztül azt a kissebbfajta szántóföldet, ami engem és a lányt válaszott el, majd egy terjedelmes bokor oltalmában ingerülten újratöltöttem a fegyvert. Újra átszellemülve a harc hevétől, portyázó körútra indultam, hogy végre-valahára kilődözzem az ellenséges csapat hitvány maradékait.
-A Chekovok ki vannak már iktatva? -kérdeztem a lesben álló Borjától, aki épp feszülten követte Charlie mozgását.
-Kuss! Nézd... -szerintem valakit észrevett, aki hozzájuk tartozik... -mutogatott a terep egy elég távoli pontjára. -Ja igen, Jevet kilőttem már, te pedig Mattet...
-Akkor még legrosszabb esetben Nomu és Alex is játéban van! Szarul állunk!
-Hát igen, főleg úgy, hogy Abigail is hagyta magát lelövetni Alex által... -ingatta a fejét rosszallóan a lány.
-Hogy MICSODA? Na jó, én kicsinálom mindkettejüket...! Nahát, megtalálta a gyerek, hogy a puskának melyik végével kell lőnie??! Ó, hogy gebedne meg az az egyszálbelű... -fortyogtam az egyik legjobb játékosunk elvesztése miatt, ignorálva tényt, hogy éppen Borja szerelmét sértegetem. -Ezt megbosszulom! Most!
Közel tíz percnyi, egyre agresszívebb kutakodás után egy halvány bokor-rezzenés árulta el a játékban maradt Chekov helyzetét. Az ösztöneim és a harc során szerzett tapasztalataim segítségével két gyors mozdulatomba került, és máris a fiú előtt állva a mellkasára szegezhettem a fegyvert.
-Ennyi volt! -közöltem drámai egyszerűséggel, ebbe sűrítve minden dühömet, és rálőttem. A narancssárga festékpatron lökésétől kissé hátratántorodott, de nem is figyeltem tovább, mert villámgyorsan odébbálltam, hogy elintézzem a többieket is.
avatar
Anthony Lewis
Trimágus Tusa Bajnok

Hozzászólások száma : 135
Join date : 2017. Jun. 14.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Paintball-kaland

Témanyitás by Charlize Brown on Vas. Okt. 28, 2018 12:54 am

A Pavel általi hirtelen haláltól egy gyors és pontos lövésnek (amely gazdájának említett tulajdonságaiból kifolyólag egyértelműen Nomusát tippeltem volna) köszönhetően megmenekülve egy fa mögé vettem be magamat, és a harc hevében szaporán emelkedő és süllyedő mellkassal, valamint iszonyatos tempóban cikázó gondolatokkal igyekeztem összeszedni magam, és átgondolni, mi lenne az ideális következő lépés.
Nem sokat kellett morfondíroznom, ugyanis azonnal bevillant, hogy azzal, hogy Pavel-t kiiktattuk, Borja még mindig versenyben és igencsak vérszomjas hangulatban van, Jev pedig szabad préda a rá leselkedő orosz lány és a fán mesterlövészt játszó Tony számára.
Így, ügyelve arra, hogy egy jól takart pozíciót találjak, visszafordultam a csatatér felé, és a vállamhoz emelve a fegyvert, keményen összpontosítva, visszatartott lélegzettel leadtam egy sorozatot Borjára. Azonban bármennyire is koncentráltam, az orosz lány szédületes tempóban és kivételesen hajlékonyan tért ki a lövések elől, és eközben még arra is volt ideje, hogy egy óvatlan pillanatban az ugyan harci szellemtől fűtött és harcias, de nem kifejezetten összeszedett Jevre végzetes csapást mérjen. A fiúnak a bal combján csattant a zöld festékgolyó, én pedig alig tudtam feldolgozni a sokkot, Borja már el is tűnt a fák között.
Magamban eleresztve egy válogatott káromkodásokból fűzött szóláncot, már fordultam volna, hogy a lány nyomába eredjek, ám ahogy megpördültem, egy fegyver csövével találtam szembe magamat, ami egyenesen a homlokomra mutatott.
A tulajdonosa pedig nem más volt, mint a diadalmasan vigyorgó, kifejezetten önelégült arcot vágó, borzas hajú Eric.
- Talán csak nem indulni készültél, drágaságom? - duruzsolta lezser mosollyal, én pedig egészen egyszerűen mellkason lőttem egy kék festékgolyóval.
Eric arckifejezése a másodperc törtrésze alatt váltott át önelégültről mély döbbenetet tükrözőre, ahogy a lövés erejétől kissé hátratántorodott. Fegyverét lassan leengedte, és hitetlenül meredt rám.
- Te lelőttél engem - állapította meg, mintha csak abban bízna, hogy úgy, ha hangosan kimondja, kissé gyorsabban tudatosul benne a tény.
- Pontosan - vigyorodtam el ezúttal én önelégülten. - Mindig is jobban szeretted a drámai belépőket meg a hatásos jeleneteket, mint a praktikus és észszerű megoldásokat - vontam meg a vállam nevetve, mire Eric arca is megenyhült, és széles vigyorral megrázta a fejét.
- Jól van, Brown, ezúttal te nyertél, de legközelebb nem hagyom majd magam ilyen könnyen! - lépett oda hozzám derűs mosollyal, és átkarolva a derekamat, gyors csókot nyomott a számra. - Menj, és bosszuld meg a halálomat! - engedett el végül, én pedig hitetlenül mosolyogva megráztam a fejem.
- Én lőttelek le, Sangster, mégis hogy bosszulnálak meg téged? - kérdeztem, Eric viszont csak bujkáló félmosollyal megvonta a vállát.
- Így sokkal drámaibb volt a búcsúm - nevetett, én pedig csak rosszallóan megcsóváltam a fejem, megpróbálva (kevés sikerrel) visszatartani egy árulkodó mosolyt.
- Drámakirálynő - vetettem a szemére nevetve, majd egy utolsó intéssel eltűntem a bozótosban, hogy Borja és a többi ellenfél után nézzek.
avatar
Charlize Brown
Trimágus Tusa Bajnok

Hozzászólások száma : 268
Join date : 2017. Jun. 10.
Age : 18
Tartózkodási hely : Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Paintball-kaland

Témanyitás by Alex Chekov on Vas. Okt. 28, 2018 12:18 am

Még gyakorlatilag semmit nem tettem a játékban, azonkívül hogy elkövettem egy hatalmas bakit, miszerint az egyik legtehetségesebb lövész, Abigail orra előtt keveredtem elő a bozótból. Majd még rosszabbítva a helyzetet, elkezdtem ész nélkül menekülni előle. Futás, azaz inkább kúszás-mászás közben próbáltam visszahelyezni az időközben leeresztett fegyvert a vállamra, és rendesen visszaélesíteni, de eleve remegtek a kezeim és a terepet is figyelni kellett, szóval már nem csak Abigail, hanem saját magam ellen is játszottam. Körülbelül tíz-tizenkét perce üldöztük egymást. Mivel a megállás a biztos lelövést jelentette volna, elkeseredetten folytattam a cikázó menekülést, majd mikor már fogytán voltam a lendületnek, utolsó esélyként feltettem mindent egy gyors mozdulatra. Villámgyorsan hátrapördültem, és arra lőttem, amerre a felém robogó lányt sejtettem. Döbbent, méltatlankodó kiáltás és egy virító piros plecsni hozta tudomásomra, hogy eltaláltam, Ez ismét akkora adag ijedelmet okozott, hogy lélekszakadva rohantam tovább, annak ellenére, hogy ártalmatlanítottam az egyik legkomolyabb ellenfelünket. Nem bírtam messzire futni, pár perc múlva szédelegve és még mindig halálra rémülten húzódtam össze egy fa tövében, próbálva halkan kapkodni a levegőt és értelmezni az eseményeket.
avatar
Alex Chekov
Trimágus Tusa Bajnok

Hozzászólások száma : 78
Join date : 2017. Jun. 10.
Age : 18

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Paintball-kaland

Témanyitás by Abigail Fox on Vas. Okt. 28, 2018 12:17 am

Néhány adrenalinszint-fellökő éles helyzet után (főleg Charlie-vel és Matt-tel akadtam össze gyakran a hatalmas harctéren bolyongva), még mindig lankadatlan lelkesedéssel és lövöldözési vággyal hallgatóztam és meresztettem a szemem árulkodó festékfoltok után. Ekkor a szél fura kiáltásfoszlányokat hozott felém, de olyan gyengén, hogy nem tudtam eldönteni, kitől származnak. Így aztán fel sem tűnt, hogy zörren egy bokor mögöttem, és mire felocsúdtam, Alexszel találtam magam szembe. A fiú annyira megrémült attól, hogy ilyen közel lelt meg (konkrétan három méterre tőlem bukkant fel abban a bozótban), hogy azonnal visszahúzta a fejét a fedezékbe, így az én kék festékpatronom a leveleken fröccsent szét. Kissé bepánikolhatott, ugyanis vad levélsuhogás kíséretében igen könnyen követhető módon futni kezdett a susnyásban, én pedigg engedve a vadszösztönömnek, belementem a fogócskába.
avatar
Abigail Fox

Hozzászólások száma : 17
Join date : 2018. Feb. 02.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Paintball-kaland

Témanyitás by Nomusa Adeyemi on Szomb. Okt. 27, 2018 11:52 pm

A korábbi baljós, feszültséggel teli csendből riasztó hirtelenséggel pattant ki másodpercek leforgása alatt a teljes zűrzavar.
Az általam javasolt fa fedezékéből néztük végig az ikrekkel, ahogy a játék megkövetelte első áldozatát Matt személyében, Charlize fájdalmas, sebzett vadhoz hasonlító kiáltásával kísérve, ezzel pedig elszabadult a pokol. Még felocsúdni sem maradt időm, és már arra eszméltem fel, hogy Jevgenyij egészen megkergül a hirtelen veszteségtől, és kiugorva biztonságos rejtekünkből, szinte eszét vesztett önkívületben tüzelni kezd.
Ahhoz azonban már volt elég lélekjelenlétem, hogy Alexejt, aki ösztönös reakcióként villámgyorsan és feltűnésmentesen igyekezett kereket oldani, elkaptam a karjánál fogva, és csupán csak pár hangtalan intéssel az értésére adtam, hogy keresse meg Abigail-t és Eric-et, akik eddig még gyanús módon nem jelentek meg a színen.
Ahogy pedig Alexej, ugyan meglehetősen kelletlenül, de bólintva tudomásul vette az utasítást, és eltűnt az aljnövényzetben, én a kialakult csatatér felé fordultam. Gyors terepszemle után némán sóhajtva, minden rossz érzésemet legyűrve a vállamhoz emeltem a fegyverem, mélyet lélegeztem, majd meghúztam a ravaszt, és figyeltem, ahogy a kék festékgolyó tűpontossággal robbant szét Pavel golyóálló mellényén, éppen akkor, amikor Charlize-ra emelte a fegyverét, aki a fiú kiesését követően gyorsan reagált, és eltűnt a legközelebbi fa mögött.
Bízva abban, hogy Jev képes lesz elbánni Borjával, és az esetlegesen felbukkanó Abigail-lel és Eric-kel Charlie segítségével, sikeres támadásom után azonnal eltűntem korábbi pozíciómról, hogy ne legyen behatárolható a helyzetem, és lélegzetemet visszafojtva, gepárd- és légtornászmúltamnak hálát adva megkezdtem a kapaszkodást arra a fára, ahonnan Anthony várta áldozatait. Itt volt az idő, hogy megszabadítsam a pályát a mesterlövésztől; még ha arról a fiúról is volt szó, aki elrabolta a szívemet.
avatar
Nomusa Adeyemi
Trimágus Tusa Bajnok

Hozzászólások száma : 120
Join date : 2017. Jun. 11.
Age : 18
Tartózkodási hely : Uagadou Varázslóiskola

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Paintball-kaland

Témanyitás by Anthony Lewis on Szomb. Okt. 27, 2018 11:15 pm

-Bocs, Hunter, majd valamikor jóváteszem! -szólaltam meg szegény Matt feje fölött, aki megkapta tőlem az első élénkrózsaszín telitalálatot a hátára. Barátom épp azon fáradozott, hogy laposkúszás pózban célba vegye Borját, ám én a szokásomtól eltérően most csendben felkapaszkodtam egy jól eltakart harci magaslesre és megkezdtem a lövöldözést. A fiút sikerült jól kizökkentenem (nyilván nem számított a jelenlétemre, hiszen direkt tök más helyeken kurjongattam el a kedvenc harci kiáltásaimat), és mire felém fordította a saját fegyverét, ismét az én lövedékem súrolta a vállát.
-Várj, segítek! -ugrott elő a semmiből Jev, és vadul, mindenféle precíz célzást mellőzve kezdett tüzelni felém, aminek nem lett sok értelme, csak annyi, hogy kihasználva a pillanatnyi zavart, eltűntem. Borja szokatlan vadsággal fedezett Pavelnek, aki épp Charlie-t próbálta levadászni.
avatar
Anthony Lewis
Trimágus Tusa Bajnok

Hozzászólások száma : 135
Join date : 2017. Jun. 14.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Paintball-kaland

Témanyitás by Nomusa Adeyemi on Szomb. Okt. 27, 2018 10:49 pm

Olyan védtelennek és kiszolgáltatottnak még sosem éreztem magam, mint a fekete, közönyös súllyal az ujjaim közé simuló fegyverrel a kezemben. Tisztában voltam vele, mennyire ambivalensnek tűnhet ez az érzés, de a bakancs, amit a férfi a terület bejáratánál rám erőltetett, valamint a katonai sisak és a golyóálló mellény egy olyan börtönbe kényszerítettek, amelyből bőröm pórusai kétségbeesetten kiáltoztak levegő után. A természettől gyermekkorom óta soha nem zárkóztam el ilyen rideg rétegekkel.
Mindemellett belső kiegyensúlyozottságomat komoly próbatétel elé állította az idegen terep, valamint azoknak az eszközöknek a használata, amelyeket kifejezetten gyilkolásra és fájdalom kiváltására készítettek. Fájt, hogy akárhányszor csak levegőt vettem, ezeknek a borzalmaknak sötét és maró illatárja töltötte meg tüdőmet. Nem használhattam az ujjaimat, és a bennük az ereim pulzálásával együtt lüktető mágiát, ahogy gepárddá sem változhattam át, ez a rengeteg korlátozás és megkötés pedig már a játék kezdete előtt is komolyan aláásta belső egyensúlyomat.
Ezért is rezzentem össze, amikor Anthony hangját riasztóan közelről hozta a hirtelen vadsággal feltámadó szél. Ösztönös reakcióként minden porcikám a fiú után áhítozott, hiszen vele mindig biztonságban voltam, és tudtam, hogy ez most sem lenne másként, és Anthony megtalálná a módját, hogy kiszabadítson ezekből a kötelékekből, azonban a harciasan fegyvereiket megmarkoló Jevgenyijre és Alexejre pillantva nem tudtam hátat fordítani nekik. Gejzírként tört fel bensőmben a felismerés, hogy most velük alkotok egy csapatot, és így őket kell megvédenem, rájuk kell vigyáznom, velük kell dolgoznom.
Furcsa módon pedig végül ez volt az a ráeszmélés, amely kijózanított annyira, hogy ismét tisztán, céltudatosan és hűvös fejjel tudtam gondolkodni.
Mély levegőt véve kizártam az erőszak durva és tolakodó illatait, és gyors pillantásokkal felmértem a lehetőségeinket. Amikor hangjukból ítélve Anthony-ék már csupán pár lépésre járhattak, leheletfinoman megérintettem Jevgenyijt és Alexejt, amikor pedig felém fordultak, hangtalanul intettem a fejemmel egy közeli fa irányába. Bíztam benne, hogy el tudjuk kerülni a nyílt konfliktust, és így akár még lépéselőnybe is kerülhetünk a másik csapattal szemben.
avatar
Nomusa Adeyemi
Trimágus Tusa Bajnok

Hozzászólások száma : 120
Join date : 2017. Jun. 11.
Age : 18
Tartózkodási hely : Uagadou Varázslóiskola

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Paintball-kaland

Témanyitás by Alex Chekov on Hétf. Okt. 22, 2018 11:53 pm

-I... Ikerdinamika? -hebegtem értetlenül, de kábé mire egyet pislogtam, megszólalt a hangjelzés, és máris mindenki harci fenevaddá változva kezdett laposkúszni, komoly képpel fegyvert élesíteni, vagy vagy egy vetődés kíséretében egy közeli bokorba ugrani. Nomuval viszonylag bambán próbáltuk követni a csapatból a legéletképesebbnek tűnő Charlie-Matt duót, ám Jev volt az, aki hamar ráeszmélt, hogy így a vesztünkbe rohanunk, és megállította a céltalan menetet.
-Nos, bármilyen hihetetlen, de valahogy bele kéne élnetek magatokat a harci helyzetbe. Nomu, próbálj meg arra gondolni, hogy egy ragadozó vagy, képzeld magad a gepárd-alakodba! És a támadást, egymást kiejtését a játékból, ismétlem, a JÁTÉKBÓL, úgy tesszük, hogy színes festékpatronokkal jelképesen meglőjük az ellenfelet, akinek valójában semmi bántódása nem lesz, csupán egy színes folt hozza mindenki tudomására, hogy őt úgymond meglőtték. -hadarta nagy elszántsággal, és talán mondókája célba is ért, mert a lány egy fokkal határozottabban markolta meg fegyverét.
Az én elmémet pedig szép fokozatosan kezdték elárasztani a Tusa első próbáján szerzett nem túl kellemes dzsungelbéli emlékek, és ezzzel együtt természetesen a pánik is. Ezt valami folytán megsejthette Jev is.
-Ha most a harcra emlékeztető különféle Tusa-béli megmérettetések miatt blokkolsz le, akkor ezt próbáld valahogy a javadra fordítani. Csak szólok, hogy állati jól csináltad akkor is minden körülmények között! Emlékszem ám arra is, mikor együtt győztünk le x darab vízi szörnyet egy ilyen buborékba összezárva, vagy mi. Szóval gyerünk! -taszított hátba határozottan, amitől akaratlanul is halványan elmosolyodtam, és elfehéredett ujjakkal szorítottam magamhoz a puskát.
Hárman, különösebb összebeszélés nélkül, elkezdtünk egy irányba futni, amit, mint utólag kiderült, nem tettünk jól, mert Tony egy igencsak közeli harci kiáltása megállásra kényszerített minket.
avatar
Alex Chekov
Trimágus Tusa Bajnok

Hozzászólások száma : 78
Join date : 2017. Jun. 10.
Age : 18

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Paintball-kaland

Témanyitás by Charlize Brown on Hétf. Okt. 22, 2018 11:32 pm

- Rendben, a lényeg, hogy két fős csapatokban mozogjunk, hogy tudjuk fedezni egymást – hadartam suttogva, amint egy többé-kevésbé biztonságos helyre leltünk egy bokor tövében.
- Charlie, öten vagyunk, az nem… - kezdte volna Matt gondterhelten összevont szemöldökökkel, de leintettem, mielőtt befejezhette volna a mondatát.
- Mármint igen, ez lenne az ideális – néztem az ilvermornys fiú szemébe, aki egyetértően, erősen koncentrálva biccentett. – Így viszont egy hármas és egy kettes csoportra fogunk oszolni, amelyek a következőképpen fognak felépülni. Jev és Alex mennek együtt, hogy fejleszthessék az ikerdinamikájukat. Jev, Te fokozottan figyelj Alex-re, nem szeretném, ha útközben meglógna – néztem szigorúan a félénkebb testvérre, aki csak elkapta a tekintetét, és szigorúan a fenyőtűkkel borított talajt kezdte fixírozni, miközben mellette Jev elszántan bólintott. – Nomusa is veletek megy, és mindenben a segítségetekre lesz, de ha úgy látjátok, hogy képtelen tüzelni, akkor remélem, képesek lesztek ezt helyette megtenni – Jev ismét csak határozottan biccentett, Alex-től egy nem túl biztató, rövid vállrántást kaptam, Nomusa pedig bizonytalanul nézett a fiúkra, de ahogy visszanézett rám, igyekezett harciasnak mutatni magát.
Némán elmormoltam magamban egy fohászt, hogy tudják tartani magukat az ellenféllel szemben, akik közül szinte mindegyikükből ki tudtam volna nézni, hogy kérdés nélkül lövik ki hármukat egy csapásra, de bíztam benne, hogy Nomusából inkább előbb, mint utóbb előbújik a rejtőzködő gepárd, Jev pedig képes kihozni Alex-ből a legjobbat.
- Matt-tel mi ketten offenzívabb pár leszünk – néztem mélyen a fiú szemébe, aki egyetértően bólintott. – A Tusa alatt is dolgoztunk már együtt, szerintem nagyon jó és hatékony páros leszünk – mosolyogtam biztatóan Matt-re, aki viszonozta a gesztust, és biztos mozdulattal rámarkolt fegyverére. – Ha bármelyik csapatnak segítségre van szüksége, imitáljon bagolyhangot, és igyekezzünk ne túlságosan szétválni egymástól! Érthető minden? – néztem minden csapattársamnak egyenként szigorúan a szemébe, amikor pedig mindannyiuktól megkaptam a választ, erélyesen biccentettem. – Sok sikert, srácok! Sikerülni fog, meg fogjuk nyerni! – tettem középre biztató mosollyal kinyújtott kezemet, amelyre végül mindenki rátette a sajátját, amikor pedig az idő lejártát jelző hangjelzés megszólalt, egyszerre hagytuk el menedékhelyünket, és indultunk el két irányba.
A háború kezdetét vette.
avatar
Charlize Brown
Trimágus Tusa Bajnok

Hozzászólások száma : 268
Join date : 2017. Jun. 10.
Age : 18
Tartózkodási hely : Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Paintball-kaland

Témanyitás by Anthony Lewis on Hétf. Okt. 22, 2018 11:04 pm

-Hát, a saját fejlesztésű taktikáimat sajnos ezen alkalommal nem tudom ellened fordítani, de majd máskor odavágok! -közöltem fölényesen Abigaillel. Direkt kicsit sem halkított hangon beszéltem, ezzel ingerült pillantásokat nyerve a csapattársaimtól. -Ja és kösz a tippeket, a te stratégiáid se rosszak. Majd jól csőbe húzlak egyszer azzal a komplikáltnak tűnő, de valójában egyszerű, oldalról bekerítős technikával. Az embert gyakran a saját ötletével lehet levadászni. -még szívesen ontottam volna a további bölcsességeket, ám Pavel diszkréten a fejemre vágott a fegyvere markolatával, így kénytelen voltam elmagyarázni a nyilvánvalót, hogy miért nem izgatott sutyorgásba váltottam át, mint a többiek.
-A kezdők kevéért közölném, hogy a hangos beszéd azért célszerű ilyenkor, mert ezzel a) megtévesztjük őket, és b) magabiztosságot árasztunk.
-Pontosan azzal téveszjük meg őket, hogy magabiztosságot árasztunk... -dünnyögte a háttérben félhangosan Eric. -Az eddig kitalált stratégiát nem nevezném valami koherensnek.
-Akkor mondj jobbat, Sangster! -vágtam vissza olyan hangerőn, hogy egy csapat madár ijedten rebbent fel a bozótból, ami mellett épp elhaladtunk.  
-Srácok mindjért lejár az id...-kezdett volna bele Borja, de ekkor meg is hallottuk a negyed órás fegyvertilalom végét jelző idegesítő szirénát.
avatar
Anthony Lewis
Trimágus Tusa Bajnok

Hozzászólások száma : 135
Join date : 2017. Jun. 14.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Paintball-kaland

Témanyitás by Charlize Brown on Hétf. Okt. 22, 2018 10:41 pm

Csak amikor már szerény becslésem szerint körülbelül negyvenhatodszorra ragadtam meg és rángattam vissza erélyesen a gallérjánál fogva kis körünkbe a hevesen tiltakozó és vadul ficánkoló Alex-et, nagyjából-egészéből kilencedszerre magyaráztam el kínosan részletekbe menően az értetlenül pislogó és fegyvereiket idegenkedő arckifejezéssel lóbáló Nomusának és Jev-nek a játék lényegét, illetve már harmadszorra teremtettem le a körülbelül félmásodpercenként szópárbajba bonyolódó Tony és Abigail, Tony és Matt, valamint Tony és Eric (igazság szerint Tony Nomusa kivételével szinte mindenkivel hosszabb-rövidebb ideig összekapott valami apróságon, így a felsorolás teljesen felesleges) párosait, akkor gondoltam át, gondterhelten végignézve kis csapatunkon, hogy jó ötlet volt-e elhozni a mugli világgal csupán csak a legszükségesebb szinten köszönőviszonyban lévő varázslótársaságot paintball-ozni. Akkor már lehet, hogy ezzel a felismeréssel kicsit elkéstem.
A kerítéssel a nyári hőségben is hűvös fenyőerdővel borított hegyoldalból kihasított kis területre már a bejutás is nehézkes volt, ugyanis tízünk közül csak Eric-nél, Matt-nél, Jev-nél, Abigail-nél és nálam volt mugli pénz, így a többiek belépőjegyét is nekünk kellett hamarjában összedobnunk. Az öltözködésnél is kaptunk pár furcsállkodó pillantást, ugyanis Nomusa egyszerűen nem volt hajlandó elfogadni a fegyvert, mert „ő nem hajlandó gyilkos eszközt a kezébe venni”, és csak azután volt hajlandó beadni a derekát, hogy már a hely tulajdonosával együtt tízen magyaráztuk, hogy ez nem valódi fegyver, és senkinek nem lesz bántódása egy ártalmatlan lövéstől. A helyzetet nehezítette, hogy eközben Abigail és Tony már a legjobb mesterlövész-pozíciókat vitatták meg egymás között, Pavel pedig félhangosan arról érdeklődött, mennyire illegális egy közelharci szituáció kiprovokálása. Egyszerre közöltük vele, a hadi felszerelésben különösen jól kirajzolódó, dagadó karizmait szemügyre véve, hogy nagyon.
Végül pedig, amikor végre-valahára bejutottunk a tényleges paintball-területre, és sorsolásos módszerrel eldöntöttük, ki kivel lesz egy csapatban, Alex (akit állítása szerint belezsaroltuk ebbe az egészbe, pedig mi csak egy párkapcsolat- és ikerkapcsolat-építő programmal szerettünk volna neki kedveskedni; más kérdés, hogy ezt úgy értük el, hogy süteménnyel megvesztegettük Borja és Alex jégkorcsolya-oktatóját, hogy addig ne adjon nekik órákat, amíg el nem jönnek velünk egy délutánra szórakozni) kezdett bele szabotázs-akciójába, és nem kicsit megnehezítette a dolgomat azzal, hogy miközben a játék szabályait magyaráztam a tágra nyílt szemekkel pislogó, a mugli szokásokban nem kifejezetten jártas társaimnak, még az orosz fiúra is figyelnem kellett.
Mondanám, hogy szívesen hoztam meg ezeket az áldozatokat, hogy aztán igazán jó hangulatban töltsünk el egy baráti értelemben vett háborúval eltöltött pár órát együtt, de amikor már sokadszorra magyaráztam el az elejétől a végéig a játékszabályokat, és Nomusa még mindig nem értette, a lelkesedésem kezdett erősen megcsappani.
Végül Eric volt az, aki észrevette az arcomra kiülő fáradtságot (kicsit jól ismer), és lazán mellém lépve, karját könnyedén a vállam köré vetve, egy könnyed puszival tudtomra adta, hogy innen átveszi.
- Srácok, nem kell túlpörögni, a lényeg, hogy a kék csapat, azaz Borja, Pavel, Abigail, Tony és én a pirosokra, vagyis Charlie-ra, Alex-re, Jev-re, Matt-re és Nomusára lőjön, és fordítva. Amelyik csapat mindegyik tagját kilövik, az veszít. Világos voltam? – nézett végig a kis csapaton Eric derűs félmosollyal, mire társaink kissé elcsendesedtek, majd mindenki (még Alex és Nomu is!) bólintott, és zajosan hozzáfogtak felszerélésük ellenőrzéséhez, hogy minél hamarabb bevehessék magukat az erdőbe.
- Oké, ez neked hogyan sikerült ilyen egyszerűen? Én már fél órája próbálkozom eredménytelenül! – biggyesztettem le az ajkamat csalódottan.
- Nem kell túlmagyarázni a dolgokat, Charlie – nevetett fel jókedvűen Eric, majd gyors csókot nyomott a számra, és mélyen a szemembe nézve elvigyorodott. – Találkozunk a harctéren, Brown! És száz százalék, hogy lenyomunk benneteket! – integetett nevetve, csapatával már az erdő irányába futva, bennem pedig ezekre a szavakra fellobbant a versenyszellem.
- Azt csak szeretnéd, Sangster! – kiabáltam utána ördögi mosollyal, majd amikor eltűntek az erdőben, biccentettem a hely tulajdonosának (akinek türelmetlen arckifejezéséből ítélve már nagyon elege volt belőlünk, és igencsak mehetnékje volt; őszintén szólva nem hibáztattam), hogy indíthatja a számlálót, amely tizenöt percet számolt vissza, hogy azalatt a lövéstilalom fedezékében felfedezzük a terepet, és kidolgozzuk stratégiánkat; ezzel pedig a játék elkezdődött.
avatar
Charlize Brown
Trimágus Tusa Bajnok

Hozzászólások száma : 268
Join date : 2017. Jun. 10.
Age : 18
Tartózkodási hely : Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Paintball-kaland

Témanyitás by Charlize Brown on Hétf. Okt. 22, 2018 10:40 pm

Minél színesebben távozunk, annál jobb! Razz
avatar
Charlize Brown
Trimágus Tusa Bajnok

Hozzászólások száma : 268
Join date : 2017. Jun. 10.
Age : 18
Tartózkodási hely : Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Paintball-kaland

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.