Fesztivál

A lavina beindult. Tony, Charlie, Eric, valamint jómagam szinte azonnal fejest ugrottunk az őrült tempójú próbálásba, mert tulajdonképpen mindnyájan éreztük a lelkünk mélyén, hogy ez egy kihagyhatatlan dolog, és ez az egész fesztiválozósdi nem lenne az igazi, ha nem vinnénk végig a közös fellépést. Hála a szervezőknek, a fesztivál területén több, kibérelhető mobil próbaterem állt, amik egyikére Tony még a mi beleegyezésünk előtt titokban lecsapott. Rögtön felkelés után behurcoltuk a kibérelt hangszereinket és a kottákat, amik furcsa módon Charlie-val és Tonyval is eljöttek nyaralni a cuccaik között.
…
-Nem, a kávé önmagában még mindig nem rendelkezeik tápértékkel! -már majdhogynem leüvöltöttem Tony fejét, ugyanis a negyedik óránkat kezdtük meg a levegőtlen próbateremben, és már ideges voltam, ugyanis lévén délután három óra, lassan ideje lenne reggeliznie ennek az idiótának. -Sangster, ez rád is vonatkozik! -tettem hozzá, miközben karba tett kézzel néztem végig, ahogy az ötödik bögre kávét húzzák le, mindezt úgy, hogy ezt semmiféle étkezés nem előzte meg a mai nap folyamán.
-Nem fogok együttműködni, ha nem esztek valamit most! -tüntetően leeresztettem a gitáromat, és  lábammal odébblökdöstem a mikrofonállványt, hogy aztán duzzogva ledobjam magam helység egyetlen használható bútordarabjára, egy ócska kanapéra.
Tony szemforgatva tette le basszusgitárját, és szintúgy duzzogva odavonult az általa bevezetett firkatáblához, amin ingerült macskakaparással a Shadow Party-Colourblind Hiszti Nyilvántartás cím díszelgett, és egy újabb strigulát húzott a mi nevünk alá egy halványan fogó, végkimerültségben levő filctollal.
-Ma a hatodik. összesítve a tizenegyedik. -közölte drámaian, majd dühös mozdulattal magához ragadott egy szelet pizzát a lányok által odakészített halomból, és szándékos gusztustalankodással nekiállt behabzsolni az orrom előtt.
-Köszönöm, igazán megtisztelsz. -sóhajtottam fásultan, és én is az ölembe vettem egy majdnem kiürült pizzásdobozt.
-Még egy utolsó nekirugaszkodás, aztán mára hagyjuk. Élvezzük is a fesztivált, lesz pár órán belül egy zseniálisan jó koncert a nagyszínpadon! -javasolta Charlie. Egyetértő hümmögéssel nyugtáztuk az ötletet.

Eddig is sok érdekes fordulat ért a röpke másfél nap alatt, amit eddig a fesztiválon töltöttünk. De Tony hajmeresztő felvetése alapjaiban rengette meg mindenki jelenlegi, viszonylag stabil lelkiállapotát. Mintha Borja is hirtelen kigyógyult volna fájdalmas másnaposságából, olyan lendülettel kelt fel az ölemből a kijelentés hatására. Emlékeim szerint nem volt egy könnyű menet, amikor még a Tusa alatt egyszer kénytelenek voltak kollaborálni. Főleg Tony és Eric meglehetősen, nos, összetett viszonya egymáshoz az, ami akadályozza a dolgot. Rajtuk kívül mindenki bír mindenkit, futtattam gyorsan végig a két fél banda tagjait, és az őket összekötő képzeletbeli vonalakat. Időközben testvérem előkapta valahonnét a csapótábláját, és vadul firkálni kezdett rá egy darab krétával, majd felénk tartotta.

Colourparty
Colourshadow
Shadowblind
Shadowcolour

-Ezek a lehetőségek vannak. -bökött a táblára Jev.
-Nem sok értelmét látom egyiknek sem. -tűnődött Borja. Valami más kombináció?
-A Shadowblind legalább menőn hangzik, ellenben a többivel -horkant fel Tony.
-Talán a legelső a legbarátságosabb… -vetette fel óvatosan Charlie.
-Colour party? -ennyi erővel egy melegfelvonulás is lehetnénk! -forgatta a szemeit arrogánsan ismét Tony.
Matt csak egy idegenkedő vállvonással jelezte, hogy ő lassan inkább eltávolodna ettől a kérdéstől, mert azért nem annyira életbevágó, mint azt a többség hiszi.
-Szavazzátok meg! -dobtam be. -Mindenki felírja egy papírcetlire, hogy melyiket tartja a legjobbnak. Ha az első helyezett megosztott, akkor azokból meg sorsolással döntsétek el.
-Jé, valakinek itt esze is van! -állapította meg felvillanyozva Abigail, és máris nekiállt a táskájában valami notesz-szerűség után kutatni, amiből papírt szolgáltathat.

A Nap már magasan járt, és perzselő hőséget bocsátott a fesztiválozókra. Az első, bőségesen átmulatott éjszaka után elég különböző állapotokban hevertek mindenfelé szerény csapatom tagjai. Én kötelességemek éreztem, hogy felügyeljem a megviseltebb embereket, de akik tényleg jól voltak (plusz Tony), elmentek, hogy feltalálják magukat. Így kötött ki Nomu, Tony és Jev valami edzésbemutatón, míg Abigail átkozódva próbált egy ismeretlen eredetű foltot vízzel és mosószerrel (!) kisikálni a tegnap viselt ruhájából. Borja Alex ölébe borulva, álmatag tekintettel rágcsált valami diétás kekszet, hogy a lehető legkisebb erőfeszítéssel tudja a másnaposság miatt háborgó szervezetét visszaállítani. Alexről nem tudtam sok mindent megállapítani, ugyanis tekintetét napszemüveg mögé rejtette, és pókerarccal meredt a távolba. Vegyes érzelmeket tápláltam mindenki iránt a tegnap éjjeli viselkedésük miatt. Tony természetesen hozta a formáját, és egy vérbeli alkoholista szívósságával döntötte magába az italokat, bizonygatva hogy meg sem érzi, Borjából és barátjából természetesen előtörtek az orosz gének, és nem utasítottak vissza semmit, ami folyékony és alkoholtartalmú volt, és Abigail szintúgy próbálta tartani a szintet. Charlieról és Ericről pedig nem lehetett eldönteni, hogy az italok hatására, vagy csak úgy maguktól spontán bolondultak meg. Talán csak én, Jev és Nomu figyeltünk a mértékre. Utóbbi kettő fel is tűnt a láthatáron, a mozgástól kipirulva és széles vigyorral.
-Lenyűgöző, hogy miket fel nem találnak a muglik, hogy megizzasszák magukat! -közölte vidáman Jev, kis híján ledobva a kameráját.
-Lewist hol hagytátok? Még ott nyomja az újabb bizonyítási kényszere miatt? -kérdeztem kissé epésebben, mint szerettem volna.
-Ja, neeem, hát az úgy volt, hogy… -Jev szemmel láthatóan erőlködött, hogy összeszedjen egy koherens mondatot.
-Az úgy volt, hogy hazaúton meglátott egy plakátot, amin egy tehetségkutató versenyt hirdettek meg a fesztiválozók között. -közölte sejtelmes mosollyal Nomu.
Az orosz fiúból mögötte egy visszafojtott örömteli nyikkanás bukott ki, ami egyértelmű jele annak, hogy ő is főkolomposa annak, amit ennek hatására kitaláltak.
-… és ezért elrendelte, hogy valamit sürgősen cselekedjünk, hogy megnyerjük a versenyt. -fejezte be a lány.
-Hű… nahát. -próbáltam kiválasztani a hirtelen feltornyosuló aggályaim közül a legfontosabbat, de erre már nem volt időm, ugyanis Tony robbant be közénk, és legalább három különböző hangszer csüngött rajta, beleértve egy összecsukható szintetizátort, egy akusztikus gitárt, és egy elképesztően trükkösen összecsomagolt mobil dobfelszerelést.
-Van… hangszerkölcsönző! -közölte teljes eufóriában.
-Oké, haver, szóval álljunk csak meg egy pillanatra. -álltam fel a addig ülőhelyemül szolgáló farönkről. -Végül is csak a fele hiányzik a bandának, hangszerkölcsönző ide vagy oda.
-Igen, köszönöm, nekem is feltűnt. -fújt rám ingerülten. -Éppen ezért fogunk eggyé kovácsolódni a Colourblinddal!
Bejelentését döbbent csend követte.

A többség talán lejjebb engedett a feszkóból, de Matt továbbra is teljes sokkban bambult rám, és darabos mozdulatokkal nyújtotta vissza a napszemcsimet.
-Ne izgulj, itt vagyok egyben. Nem terveztem megölni magam. -próbáltam a még mindig bennem dübörgő adrenalin ellenére lazán és lágyan mondani mindezt, és közben azon kaptam magam, hogy könnyedén végigsimítok a mellkasán. A mozdulat egészen leért az oldaláig. Az ezt követő pillanatban már rajtam volt a sor a döbbenetben. Mi ütött belém?
-Oké, akkor menjen tovább az élet, van még kedve valakinek játszani az életével, per testi épségével, vagy lépjünk? -kérdezte csak úgy a levegőbe Jev. (Vajon szándékosan segített elterelni a többiek figyelmét erről a gyakorlatilag véletlenül becsúszott gesztusról? )

-Ugye tudod, hogy nem egészen vagy normális…? -hebegtem, miközben a kezemben szorongatott napszemüvege eléggé remegett. Néhány másodpercig egyszerűen köpni-nyelni nem tudtam, annyira rémisztő testhelyzetben suhant az egyébként nem túl mély medencébe, és bele sem mertem gondolni, hogy mi történik ha az útja bármelyik szakaszán véletlenül elengedi az úszógumi fogantyúit, amivel tulajdonképpen az életébe kapaszkodott. Tony természetesen egy elismerő hujjogással fogadta a produkciót, Jev hápogva nézte vissza a felvételét, Alex pedig konkrétan befogta Borja szemeit, ugyanis a lány előtte állt, de nem sok tartotta, hogy elájul az ijedtségtől, ha nem kíméli meg a látványtól.
-Jól van na, el a savanyú képekkel, már ezerszer csináltam. Azt hiszitek, Ausztráliában nem minden második bokorban ilyen csúszdák teremnek? Hát akkor elárulom, hogy de! -közölte könnyedén.

-Hm, nem rossz, de azért megmutatom, hogy csinálják a nagyok… -incselkedtem Tonyékkal (pontosabban Tonyval, mert szegény Nomu még nem volt olyan állapotban, hogy értelmezni tudja az eseményeket), és magamhoz ragadtam egy hatalmas úszógumit, amit a csúszdákon lehetett tetszés szerint használni. Mielőtt nekivágtam volna a lépcsőknek, hogy felmásszak a lehető legmagasabb csúszdához, levettem a fejem tetejére tolt napszemüveget, és nemes egyszerűséggel Matt felé dobtam, kipróbálva a reflexeit. A fiú zavartan kapott utána, és elégedetten nyugtáztam, hogy éppen eléggé lesi minden rezdülésemet.
Mikor feltértem, először is vadul integettem, elsősorban Jev kamerája felé, egy megnyugtató mosolyt küldtem a csúszda kezdeténél unatkozó úszómester fiúnak, majd gyorsan felkötötöttem egy laza kontyba a hajam (ezek mind az elterelő hadművelet részei voltak, van már tapasztalatom az ilyesmiben). Ekkor, kihasználva a pillanat röpkeségét, egyszerre vágtam magam hasra a gumimatracra, természetesen fejjel előre, és lendültem neki. De mire a sípját előkotorta volna a felügyelő, már rég önfeledt üvöltéssel száguldottam az ultrameredek lejtőn, hogy aztán egy kellően tompított csobbanással és egy elegáns bukfenccel előkerüljek a vízből. Önelégült vigyoromat a legváltozatosabb arckifejezésekkel viszonozták barátaim.

-Három... kettő... Hoppácskaaaaa!! -egy hajszálnyival korábban indultunk neki a tekintélyes lejtőek, mint ahogy azt terveztem, és természetesen a megszokott sebesség kétszeresével, tekintve a körülményt, hogy Nomu a nyakamban ült, így a fizika törvényeinek engedelmeskedve, körülbelül a vesztünkbe csúsztunk. A lány önkéntlenül is felsikoltott, én pedig egy kontrollálatlan üvöltést eresztettem el. Néhány méterenként a csúszda oldalfalába épített spriccelők gondoskodtak arról, hogy végig relatíve vizesek maradjunk és ne kapjunk sokkot, amikor a hideg medencébe csobbanunk. Nem igazán fogtam fel, hogy hol tartunk, de meglehetősen megdöbbentem, amikor a saját lendületünk miatt már egy felfelé emelkedő részen hasítottunk felfelé gyakorlatilag változatlan lendülettel (?), majd mikor egy olyan meredek, gyakorlatilag szabadesésnek nevezhető csúszás következett, ismét visítottunk, és ösztönösen a felsőtestemhez szorítottam Nomu lábait. Hatalmas csobbanással ért végig rövidke utunk, és nevetve próbáltunk egymás végtagjaiból kigabalyodni a víz alatt.
-Na mi az, elbambult a felügyelőfiú? -csaptam ki az arcomból az odatapadt hajamat, majd nemes egyszerűséggel felnyaláboltam a karjaimba barátnőmet, és büszkén cipeltem ki a szárazföldre, hogy bebizonyítsam, semmi bajunk nem lett a tiltott csúszási módtól. -Ki lesz a következő? -vigyorogtam végig könnyedén a még mindig kissé fagyott társaságon.

- Oké, valamivel fel kéne turbóznunk ezt az egész vízicsúszdás akciót, mert eddig még nem készültek túlságosan izgalmas vagy szórakoztató felvételek - ráncoltam össze gondterhelten a szemöldökömet, ahogyan azon tűnődtem, pontosan milyen pozícióba kényszerítsem társaságunk körülöttem kis körben álló tagjait.
- Én szívesen csúszom fejjel lefelé - ajánlotta fel bátortalanul Jev, miután pár másodpercre a tanácstalanság némasága töltötte ki közöttünk a teret, de miután felajánlására Tony hitetlenkedve felhorkant, és egyszerre hárman kérdeztük Jevet, hogy akkor mégis hogy gondolta, ki fog kamerázni, visszakozott, és letett ezen ötletéről.
- Majd Abigail csúszik fejjel lefelé, de kellene még valami más is - tűnődtem, és amikor már Abigail felháborodását fejezte volna ki, hogy őt magát erről elfelejtettük megkérdezni, Tony, megelégelve a várakozást, a nyakába kapta Nomusát, és közölte, hogy majd ő lecsúszik a barátnőjével a nyakában, csak menjünk már. - Tökéletes - csaptam össze elégedett mosollyal a kezeimet.
- Ugye, tudjátok, hogy emiatt el fognak tiltani bennünket a csúszdáktól? - próbált közbeszólni Eric, de aggályoskodása süket fülekre talált, mert szinte egy emberként közöltük vele vállvonogatva, hogy akkor majd azt is levideózzuk, ahogyan a biztonságiak ránk ripakodnak, így nem egészen látjuk, mi a problémája.

-Ó, hogyne, már fel is vettem pár rövid jelenetet a sátorépítő versenyről! -közöltem széles vigyorral, miközben előhúztam a farzsebemből az emlegetett eszközt. -Akkor azt hiszem, ez mostantól mindig itt lakik. -csúsztattam vissza.
-Ho… hogy micsoda…? VÍZICSÚSZDA? MOST! ODA! -üvöltött fel diadalittasan Abigail, és máris elkezdte könnyed elenganciával szétszórni a táskája tartalmát, hogy megtalálja a fürdőruháját.
-Ennek mániája minden, ami víz…- emelte égnek tekintetét Tony unottan.
-Abban egyetérthetünk, hogy nagyjából mindenről csinálok rövid klipeket, amiket művelünk itt a fesztiválon? Aztán majd összeválogatunk valami értelmes dolgot belőle. -vetettem fel, remélve, hogy senki sem elég szégyellős ahhoz, hogy ne egyezzen bele.
Egy egyetértő morajlás után valóban mindnyájan nekiláttunk a fürdőruha előszedéséhez, és célba vettük a már messziről is kiszúrható, a szivárvány minden színben pompázó, kanyargó csöveket. Az azokat épp használók nevetése és sikoltozásai már ekkor meggyőztek róla, hogy nem lesz unalmas az elkövektezendő pár óránk… Hála a vízálló kialakításának, a kamera természetesen jött velünk a medencékhez.

Amikor Nomusával és Eric-kel visszatértünk gyors körutunkról, amely során programfüzeteket, térképeket és szórólapokat igyekeztünk összeszedni a fesztivál területéről, hogy valami fogalmunk legyen arról, pontosan milyen programokra számíthatunk a következő pár napban, a többieket az általam hozott, továbbra is beindításra váró kemping-gázkészülék körül kidőlve, Jevet pedig igencsak felfokozott idegállapotban találtuk. Ugyan a fiún láttam, hogy alig bírja magában tartani, amit mondani szeretne, úgy határoztam, hogy először az egyszerűbbnek és gyorsabbnak tűnő feladatot tudom le, amit azonban a többiek a látottak alapján nem egészen így értékeltek.
- Őszintén szólva annál egy fokkal kompetensebbnek tartottalak benneteket, hogy egy gázkészülék kifogjon rajtatok, de látom, most is mindent nekem kell megoldanom - toltam fel a homlokomra bosszúsan Eric napszemüvegét, amit sikerült hosszas győzködés után elkunyerálnom tőle, mire Tony hangosan felhorkant, és nemes egyszerűséggel hozzám vágott egy műanyag flakont.
Válaszul kinyújtottam rá a nyelvem, majd leguggoltam a gázkészülék mellé, és pár másodpercen belül működésbe is hoztam az eszközt.
- Tessék, nem volt ez akkora ördöngösség - álltam fel, helyet adva a többieknek is, majd felvont szemöldökkel Jev felé fordultam, aki megérkezésünk óta egyik talpáról a másikra ugrálva kétségtelenül alig várta, hogy megosszon velünk valami hihetetlenül izgalmas információt. - Szóval, valakinek van kedve elárulni nekem, hogy mi zaklatta fel ennyire Jev-et? - kérdeztem körbe, de mielőtt bárkinek is esélye lett volna válaszolni, Jev-ből kibukott a nagy hír.
- Van egy filmforgató verseny a fesztivál ideje alatt! - ugrált fel-alá a fiú izgatottan, és annyira fel volt villanyozva, hogy a mondat vége csaknem visításba torkollt.
Én pedig egészen egyszerűen megkövültem.
- Ó, te jóságos Merlin, Jev, ezt kár volt mondanod - nézett ránk fájdalmasan Eric, de akkor már késő volt; nem tudta megállítani a folyamatot, amit Hollóhátas barátja szavai indítottak be bennem.
- Filmforgató verseny? - kérdeztem egészen vékony hangon, aztán amikor Jev hevesen bólogatott, egy programfüzet kivételével minden papírt eldobtam a kezemből, és a fiú mellé pattanva azonnal tervezgetni kezdtem. - Oké, ezt a versenyt nyilvánvalóan nekünk kell megnyernünk, tehát a következőket fogjuk tenni...
- Azt hiszem, elvesztettük őket - dünnyögte Eric, és lemondóan megcsóválva a fejét, leült Nomusa és Matt mellé, akik az egyik térképet nézegetve éppen azon tűnődtek, hogy mi pontosan hol sátoroztunk le.
De ez az aprócska részlet akkor engem már régen hidegen hagyott.
- Mindenképpen el kell mennünk buborékfocizni és vizes focizni, de a ma esti lampioneregetésen is fantasztikus felvételeket tudnánk készíteni...
- Van lábbal festés is! - mutatott rá Jev izgatottan az egyik lapra, én pedig hevesen bólogatva helyeseltem.
- A vízicsúszdát sem hagyhatjuk ki, meg hát természetesen a koncertek... - tűnődtem hangosan, majd bevillant egy gondolat a fejembe, és riadtan néztem Jev-re. - Jev, van egyáltalán kameránk?

-Te... jóságos... Merlin. -dünnyögtem teljesen elvarázsolódva, ahogy nagy nehezen levettem a tekintetemet arról a plakátról, ami az összes mobil vécé faláról harsogott az arra járókra. (Na persze csak átvitt értelemben, ne feledjétek, a mugli világban vagyunk!) Fokozatosan gyorsultam, majd futásnak eredetem, miközben még mindig képtelen voltam abbahagyni a hirdetés bámulását, és izgatottan ismételgettem az információk kulcsszavait.
-Gyerekek, megvan, hogy mit fogunk csi... -robbantam be a társaságomhoz, akik épp egy közönséges kemping-gázkészülék rejtélyei felett tanakodtak.
-Inkább segíts, hogy merre kell tekerni, hogy ne robbanjunk fel... -dünnyögött közbe magába feledkezve Matt, aki a kis, három fémlábacskán álló mugli csoda elé hasalt, és nagy koncentráció közepette próbálta értelmezni rajta a gombokat. Alex és Borja pókerarccal bújtak a tiritarka flamingómintás, újrahasznosítható poharaik mögé, diszkréten jelezve, hogy őket is hiába kérdezik az ügyben.
-Maradj veszteg, majd Brown kisasszony, a mugli élet nagy szakértője megmondja, ha visszatért. -javasolta lazán Tony, aki egy fa törzsének támaszkodva, még mindig félmeztelenül kortyolgatta a sörét.
-Mondhatom?! -kiáltottam közbe már kissé ingerültebben, amivel végre sikerült a hordozható tűzhely bűvköréből kicsalogatni a többséget.
-Mondjad!
-Ezt nem fogjátok elhinni... De van egy filmforgató verseny a fesztivál ideje alatt! Le kell forgatnunk és össze kell vágnunk egy kisfilmet ezzel a fesztivállal, a közösségünkkel vagy a zenével kapcsolatban! A legkreatívabbak alkotókat gazdagon megjutalmazzák! -utolsó mondataim már egészen üdvrivallgásba fulladtak, és feszült izgalommal vártam a többiek reakcióját.

Unott szemforgatással vettem tudomásul, hogy miután Eric a kihívás hallatán szabályosan ledobott a nyakából (igen, ilyenkor mindig megkérdőjeleződik bennem, hogy megéri-e nekem páromnak nevezni Eric Sangster-t), hogy megszabadulva a pólójától, teljes harci lázban égve hozzálásson a sátrunk felveréséhez, a fiú a továbbiakban ügyet sem vetett rám. Vajon minden férfinek ennyire egyszerűen el lehet terelni a figyelmét?
Egy ideig felvont szemöldökkel figyeltem a küzdelmet, majd hamar megelégeltem a kakaskodást, és miután már a levegő is bűzlött a tesztoszterontól, megböktem a mellettem álló Nomusát.
- Nem hozunk valamit inni? Valami azt súgja, hogy szükségük lesz rá ezek után - intettem a vetélkedő felek felé, Nomu pedig lelkesen bólintott.
Körülbelül húsz perc múlva egy-egy frissítőkkel (na jól van, kit hülyítek, vizet hoztunk, sört és kávét a kávéfüggőmnek) teli tálcát egyensúlyozva tértünk vissza a táborhelyre Nomuval, amit kivétel nélkül mindenki hálás üdvrivalgással fogadott. Mire megérkeztünk, addigra pedig már állt is a két sátor.
- Tony elvert, mi? - fogadtam hamiskás mosollyal Eric-et, akinek homlokára és tarkójára tapadtak csatakos fürtjei és alig hallhatóan, de még mindig zihált, valószínűleg a küzdelemben kimerülve.
- Hogy képzeled? - kapott teljes megrökönyödéssel a szívéhez drámaian Eric.
- Tony öt percet vert rá - hajolt bele a beszélgetésünkbe vigyorogva Jev, én pedig felvont szemöldökkel, fölényesen mosolyogva néztem Eric-re.
- Nem voltam formában, ennyi az egész, bármikor máskor elvertem volna - legyintett bosszúsan a fiú. - És Tony-nak nem kellett előtte cipelni a barátnőjét a nyakában, úgyhogy tulajdonképpen a te hibád az egész - nézett rám durcásan Eric, én viszont csak hangosan felnevettem.
- Persze, persze, így történt - hagytam rá, majd felé kínáltam egy pohár kávét, amit hálás mosollyal fogadott.
Miután már mindannyian felfrissítettük kicsit magunkat (Tony három pohár vizet nemes egyszerűséggel a nyakába borított), és többé-kevésbé berendezkedtünk a sátrainkban, megkérdeztem, hogy mi lesz a következő program.

-Merlinre esküszöm, hogy tö-ké-le-te-sen fogom felépíteni a sátrunkat! -óbégatott meggyőző szándékkal Tony már most kissé ingerültebben, mint kellene, majd levágta a földre azt a kevéske cuccát, és nekilátott kicsomagolni (kitépni?) a tartójából a gondosan összegöngyölt sátor-elemeket.
-Ezt majd szeretném idézni tőled pár órával később… -feleltem szemforgatva, majd egy drámai sóhajjal visszatoltam a napszemüvegemet a homlokomról.
-És ne esküdözz fűre-fára, mert úgyse lesz igazad! -rikkantotta közbe Alex. Még Borja is a szívéhez kapott a meglepetéstől, hogy barátja csak így random belefolyik egy konfliktusba, amiben ő eredetileg nem résztvevő. A fémrudakkal babráló fiú csak egy lenéző és egyszerre gyilkos pillantással nyugtázta mindezt, Abigailnek meg egyszerűen a torkán akadt a szó és némán hápogott pár pillanat erejéig.
-Szekáljatok csak, ki épít velem sátrat versenyben? -horkant fel Tony, miközben tekintete megállapodott Ericen.
-Sangster?
-Na jó, én kihalok rajtatok! Ezt videóra kell venni, ha tényleg versenyezni akartok! -közöltem rázkódva a nevetéstől.
-Kezdheted is! -vetette oda a fiú, miközben belekortyolt egy üveg sörbe, és nemes egyszerűséggel megszabadult a pólójától.
Előkapartam a minden körülményeket túlélő, ám kompakt videókamerámat, és egy magam felé tartva egy gyors bejelentkezést vettem fel, majd Tony felé irányítottam.
-Tehát, ismétlem, tö-ké-le-tes sátrat fogok ide rittyenteni nektek, varázslat nélkül ugyebár, és mindezt gyorsabban fogom megtenni, mint Eric Sangster, amatőr sátorállító barátunk! -mutatott drámaian a fiú felé, miközben én izgatottan követtem a kamerával minden mozdulatát.
-Na jó, erre befizetek! -csapkodta a térdét Abigail a nevetéstől, majd kényelmesen elhelyezkedett a bőröndje tetején, miközben Alex a kétszer négy darab sarok-bigyóval kijelölte a két, egyébként teljesen ugyanolyan sátor helyét.

- Ó, te jóságos Merlin – rándult fájdalmas fintorba az arcom, amikor kilépve a biztonsági sátor pillanatnyi enyhet adó árnyékából az egyébként is nehezen viselhető negyven fokban telibe kapta az arcomat a tűző nap.
Azzal a lendülettel be is menekültem Eric árnyékába, életemben először hálát adva apró termetemért, aminek köszönhetően langaléta barátom árnyéka tökéletesen eltakart; viszont nem sokáig örülhettem kiharcolt napsütésmentes másodperceimnek, ugyanis ismét rá kellett, hogy jöjjek, hogy a fiú, akit szeretek egészen egyszerűen egy emeletes barom. Eric, ahogy észrevette kis akciómat, egészségesen kinevetett, majd a továbbiakban azzal szórakozott, hogy őrjítően széles vigyorral az arcán folyamatosan ellépkedett előlem, hogy még véletlenül se tudjak az árnyékában maradni.
- Utállak, remélem, tudod – szűrtem a szavakat a fogaim között, folyamatosan gyilkos pillantásokkal bombázva a fiút, aki elviselhetetlenül idegesítően (és észbontóan helyesen, de erről még véletlenül sem kellett tudnia) vigyorgott rám pilóta-napszemüvege mögül, és szemmel láthatóan kiválóan szórakozott rajtam.
- Így jár az, aki otthon felejti a napszemüvegét – rántotta meg vidoran a vállát a fiú, játékosan húzogatva a szemöldökeit, nekem pedig kedvem lett volna ott helyben nekiugrani, és lekaparni a vigyort az arcáról.
Talán meg is tettem volna (igen, ennyire nem bírom a hőséget, igen, ennyire el tudja venni a józan ítélőképességemet), ha Abigail oda nem lépett volna hozzánk gondterhelt arckifejezéssel, hogy figyelmeztessen bennünket, hogy az egész fesztiválélményt úgy, ahogy van fújhatjuk, ha nem találunk igen sürgősen alkalmas helyet a sátrainknak, mielőtt még a tömeg egészen ellepi a fesztivál területét.
Mivel valóban enyhén szólva nem tett volna boldoggá, ha például egy fán kellett volna meghúznom magam éjszakára, úgy döntöttem, napolom a barátom megfojtását, és igyekeztem Abigail-hez hasonlóan sátorverésre alkalmas területet keresni. Nem volt azonban egyszerű dolgunk, ugyanis ha a tűző napnak köszönhetően szinte világító színek nem is vakítottak volna el bennünket teljesen, a tömeg egyre sűrűsödött, ez pedig több szempontból is megnehezítette a feladatunkat.
Számolnunk kellett azzal, hogy a legjobb helyek az embertömeg növekedésével egyenes arányban fogynak rohamos gyorsasággal, ám úgy tűnt, a mi keresőcsapatunk nem volt egészen egységes, és így félő volt, hogy nem találunk időben helyet. Nomusa kezdett rosszul lenni a rengeteg ember egyszerre valóban megterhelő szagának hatására, így Tony fél szemét kénytelen volt mindig barátnőjén tartani, hogy nehogy elájuljon vagy elvesszen a kavargó forgatagban. Alex-nek és Borjának ugyancsak kezdett sok lenni a rengeteg ember a közvetlen környezetükben, így ők jobbára passzívan sodródtak velünk, Matt, Jev és Abigail ugyan nyújtogatták a nyakukat, és próbáltak helyet keresni, tanácstalan arckifejezésükből ítélve azonban nem jártak sikerrel, Eric pedig egykedvűen kortyolgatta termoszából kávéját, és erősen gyanítottam, hogy teljes egészében ránk hagyta a tömegben tülekedés nemes feladatát.
Én azonban egy idő után pont megelégeltem a tétlenkedést, és vad tekintettel megpördülve, mérgesen Eric arcába néztem, akinek a hirtelen indulatot látva elkerekedtek a szemei, és riadtan nézett rám, én pedig kihasználva zavarodottságát, elhatároztam magam.
- Vigyáztam! – kiáltottam, hogy annyira ne érje váratlanul a támadásom, majd nekifutásból ráugrottam Eric-re, aki inkább a váratlan és impulzív jelenet hatására, semmint a súlyom eredményeképpen fájdalmasan felordított, én azonban ellentmondást nem tűrően felszenvedtem magam a nyakába a fiú folyamatos szitkozódásai ellenére, majd kényelmesen elhelyezkedve megkapaszkodtam Eric hajában.
Máris jobban láttam. Elégedett mosollyal határozottan biccentettem, majd napellenzőt formálva a kezemből, hunyorogva néztem el a hullámzó tenger fölött, kutatva egy üres terület után, amely vállalkozásom valószínűnek tartom, hogy gyorsabban járt volna sikerrel, ha Eric nem izgett-mozgott volna alattam folyamatosan.
- Merlin alsógatyájára, Charlie, ezt nem hiszem el, szállj már le rólam, így is elviselhetetlenül meleg van, és még a hajamat is húzod… - a hangos méltatlankodás végül egy fájdalmas üvöltésbe torkollott, miután izgatottságomban, hogy megpillantottam egy alkalmasnak tűnő helyet, talán egy kicsit túlságosan erősen rántottam meg Eric tincseit.
- Abigail, arra! – mutogattam izgatottan kézzel-lábbal a lánynak (közben párszor véletlenül eltalálva Eric arcát), aki hálásan biccentett felém, majd egy félhangos kiáltással egybefogta kis csapatunkat, és igyekezett mindenkit egy irányba terelni, ami, állítom, nagyobb energiabefektetésbe kerülhetett, mint rábírni egy éhes és lomha birkanyájat a síneken történő gyors áthaladásra.
- Merlinre, Charlie, ez fájt! – méltatlankodott alattam Eric, fájdalmasan dörzsölgetve az imént megrúgott állát.
- Vedd visszavágásként az előbbi akciódért – vontam vállat önelégült mosollyal, mire Eric hitetlenül elnevette magát.
- De akkor már nincs harag, ugye? – kérdezett vissza békülékenyen, és rákulcsolva ujjait a bokámra, megindult velem az Abigail vezette csoport után.
- Még megvárom, mennyire lesz kényelmes a sátrunk, utána nyilatkozom – kuncogtam, mire Eric hangosan felnevetett, én pedig lehajoltam, és mosolyogva gyors puszit nyomtam az arcára, majd felegyenesedve hangos kiáltásokkal irányítottam Abigail-t át a tömegen az új, átmeneti otthonunk területe felé.

-Mindenki megvan? -rikkantott vissza a válla fölött Jev, aki a hömpölygő tömegben elvállalva az idegenvezető szerepét, óvatosan lavírozott a rajta lógó három különböző sátras-,kajás-,és egyéb hasznos holmis táskákkal és a belépőjegyekkel.
-Már most látom, hogy hiba volt mugli fesztiválra vállalkoznunk. -forgatta a szemeit Tony, aki nemes egyszerűséggel egy szál gitárral, és egy észbontóan minimális űrtartalmú válltáskával érkezett, amibe állítása szerint tértágító bűbáj nélkül is belefért mindene.
-Maradj már veszteg, még be sem léptünk a bejáraton, de már morogsz! Tartalékold az elkövetkezendő egy hétre! —csaptam kedélyesen hátba, miközben majdnem elhagytam a szalmakalapom. Erre Matt figyelmeztetett mögöttem egy diszkrét krákogással, aki, hála a jó reflexeinek, elkapta a hajamon lecsúszó fejfedőt, még mielőtt az embercsorda széttaposta volna. Zavart mosollyal nyújtotta előre nekem.
Na igen, a történet ott kezdődött, hogy Jev egy gyanútlan júliusi délutánon olyan boldog pánikban és hiperventiláló állapotban intézett felénk egy videochatet, amiben közölte, hogy nyert egy random sorsoláson egy csomó fesztiválbérletet, hogy a meglepetéstől egyszerűen nem tudtunk nemet mondani. Így aztán fogtuk a motyónkat, és fittyet hányva minden egyéb nyári tervünknek, elutaztunk az egyik legnagyobb és legkedveltebb angliai könnyűzenei fesztiválra. Borján és Alexen kívül nem kellett másokat különösebben győzködni, (na jó, Tony már az elején elkezdte az ő-márpedig-nem-tudja-mágia-nélkül-megoldani-az-életét-hisztit). De aztán valahogy győzött benne a kíváncsiság a legjobb együttesek és a kiváló muzsika iránt, meg ugye nehogy kimaradjon valamiből, így természetesen velünk tartott. Tulajdonképpen mindenki fesztiválhangulatban tündökölt, a maga módján. Jómagam szalmakalapban, néhány vonásnyi csillámos arcfestékkel és egy meglehetősen hippis stílusú kezeslábasban vágtam neki a kalandnak. Charlie dacos büszkeséggel viselt egy unikornisszarvat és füleket formáló hajpántot, hozzá a kedvenc szakadt, cseresznyeszínű tornacipőjét. Borja szőke hajkoronáját egy elképesztően macerásnak tűnő fonatba rendezte, és arcának nagy részét egy hatalmas, szívecske alakú napszemüveg mögé rejtette. Jókedvűen magyarázott valamit Alexnek, aki önmagához képest ritka jó kedvében volt, valami sokatmondó, bölcs mosollyal bólogatott a lány csacsogására.
Nomu is elemében lehetett, ami a fesztiváli megjelenést illeti, hiszen szívének kedves elfoglaltsága, az arany testfestékkel díszítés ide abszolút passzolt, így karjain és a szemei környékén gyönyörű, kacskaringós arany minták tündököltek, sőt, még Tonyra is került egy kevés -valami rejtélyes módon-, bár inkább tűntek csatatéri sebesüléseknek, mint nagy gonddal, aprólékosan kidolgozott motívumoknak. Magamban jót mosolyogva képzeltem el kettejük harcát, ami során a fiúra kerülhetett ez a kis minimális díszítés.
-Ezt a beléptetőrendszert már bármelyik ócska útszéli mágikus fesztiválon sokkal gördülékenyebben megoldják. -tett egy egyébként teljesen helyénvaló megállapítást körülbelül tizenöt másodperccel később, mint hogy megkértem őt a morgolódás beszüntetésére.
-Most pont ezt élvezzük. A boldog tudtatlanságot. Néha rá kell csodálkoznunk, hogy a hétközapi emberek milyen fortélyokkal oldanak meg problémákat, ami nekünk egyáltalán nem az. - javasolta Nomu, miközben egy megnyugtaó mosolyt küldött barátja felé, ami (számomra ismét érthetetlen módon) bevált, és a fiú magában tartotta végre egy ideig a negatív észrevételeit.
Mire nagy nehezen odatoporogtunk az ellenőrző kapuhoz, ellentmondást nem tűrő biztonsági őr-szerűségek elkérték a táskáinkat. Az én ártatlan, ananászmintás tornazsákomban nem időztek sokáig, ám Tony cuccait például az egyikük kínosan sokáig tanulmányozta, majd furcsa fintorral nyújtotta vissza tulajdonosának. Miután meggyőződtek róla, hogy sem alkoholt, sem más tiltott dolgot nem csempészünk be, és magunkon tudhattuk a karszalagokat, átengedtük magunkat a hely hangulatának, ami maga a földi paradicsom volt.

A csapat hirtelen felindulásból ellátogat egy teljesen mugli zenei fesztiválra, lássuk mi sült ki belőle...