Pukwudgie ház

Szeptember 12., a Pukwudgie torony tetőjén

-Érzed a balhé ilkatát? -kérdezte Matt valami eszelős mosollyal az arcán, miközben élvezettel lógatta lábait az alattunk elterülő semmiségben. Hihetetlen ez a gyerek, és hiába ismerem már hat éve, mindig csodálattal próbálom felfogni, hogy szorult ebbe a csupaszív, mások segítésére és gyógyítására termett fiúba ekkora hajlam az idiótaságokra. Én mellette ültem, másik oldalról pedig Floyd ült, farkával lustán suhintgatva jobbra-balra. Próbáltam a tücsökciripelésre és a tenger távoli zúgására koncentrálni, hogy kicsit lejjebb csillapodjon az adrenalinszintem, de fölösleges próbálkozás volt: mi most valóban, itt és most, a Pukwudgie torony tetején animágiálni akarunk, holott ez az intézményben teljesen illegális. Elvégeztük az összes szükséges előkészületet, amit már hónapokkal ezelőtt elő kellett készíteni, csak hogy időközben Luke és Timothy kiszálltak a buliból, amit később meg is bosszultunk annak rendje és módja szerint. Már csak ez a szamár Matt maradt nekem örök csatlósnak, aki a kútba is utánam ugorna.
-Akkor tudod a lépéseket, ugye? -sandított rám tettrekészen csillogó szemekkel.
-Hát… Allighanem. Vagyis… Ugyan már, Matt, hogy lehettél ekkora ökör, hogy egyedül rám bízol valami megjegyeznivalót? Tudod, hogy a rövidtávú memóriám egyelő egy süvegnyi bagolyszarral! -akadtam ki váratlanul.
-Ezt nem hiszem el! -kiabált, de gyorsan lepisszegtem, így valamivel halkabbra fogta: -Már megint miattad kell a betegszobában pazarolni az értékes napokat, mi? Köszi szépen! -dühös dobbantással elindult a tető széle felé, és gyilkos tekintettel méregette a láthatárt, mint aki épp a lehajításomon töpreng.
-Csak ugratlak! Persze, hogy tudom! Amit tényleg akarok, azt azért meg tudom tanulni! -közöltem.
-Idióta. -sóhajtott, majd visszafordult. -Akkor kezdjük.
Beálltunk a kiinduló pózba, és elvégeztem a szükséges pálcamozdulatok első részét. Furcsa érzés kavargott az egész testemben, mintha valami nyúlós masszává változtam volna, vagy gyurmává, amit valaki a tíz ujjával tízfelé húz. Felszisszentem, mert egyrészt nagyon kellemetlen volt, másrészt hirtelen megakadtam a mozdulatsorban, harmadrészt pedig Matt feje egy egészségtelen zöld színt kezdett fölvenni és elejtette a pálcáját. Nekem elméletileg rókává kellett volna változnom, Mattnek meg macskává, de azonkívül, hogy a fiúnak apró, hegyes fülei nőttek, és eléggé szenvedett, semmi sem történt.
-Mi a franc van?-kérdezte elcsukló hangon.
-Macskafüleid vannak… -jegyeztem meg kissé ijedten, s a pálcám még mindig a félbeszakadt mozdulatnál maradt.
-Megegyeztünk, hogy én utánozlak a mozdulatokban, ahogy begyakoroltuk! De nem hiszem, hogy ezt kéne fél percig csinálni! -támadott le, kissé nyikorgó és  megcsukló hangon, miközben gúnyosan utánozta  tanácstalan testhelyzetem. -Ja, neked meg megnyúlt a képed, mint egy rókának. És kivörösödött a hajad. Csak szólok.
Holtra váltan tapogattam meg az arcom, és tényeg igaza volt. Szentséges Merlin!
-Ugye most nem azt akarod mondani, hogy így maradtunk? -kérdezte, illetve inkább nyávogta Matt.
-Nemnemnem, nem. Semmiképpen nem megyünk emberek közé ilyen állapotban. -közöltem egy nagy levegőkifújás után.
-Először elhittem, hogy tényleg gyengeelméjű vagy, aztán csak ugrattál, DE TÉNYLEG GYENGEELMÉJŰ VAGY! -Matt lángoló tekintettel állt meg velem szemben, és ekkor vettem észre, hogy a pupillája is felvette a jellegzetes hosszúkás formáját.
-Jó, jó, jó, nyugi. Kitalálok rögvest valami visszacsinálást. Senki nem fogja megtudni. -közöltem higgadtan, és egy Invito-val odahívtam Az animágia minden csínja-bínja című, szigorúan tiltott kötetet az ágyam alól, leültem a tető szélére, és felcsaptam.