Re: Park/ az Aréna

by **Alex Chekov** Pént. Dec. 01, 2017 9:30 pm

A Tett vagy Őszinte után, ami szorongató kínosságérzetben tartott már egy ideje, jó ötletnek tartottam kicsit szétszéledni és valamilyen mozgásformával felmelegedni. Így aztán gond nélkül én is megoldottam a jégkori-kérdést, akárcsak a többiek, majd magányosan körözgettem, olykor koszorúzásokkal és néhány egyszerűbb figurával cifrázva, a változatosság kedvéért. Nem figyeltem, hogy mások néznek-e, de nyugalommal konstatáltam, hogy mindenki el van foglalva a maga haverjaival. Pavel nagyon gyanúsan sokat és közel van Natashához, így inkább nem zavartam őket, láthatóan jól szórakoznak.
Egy sötétlila kabátos alak suhant el mellettem olyan váratlanul, hogy meglepődve fordultam utána. Borja volt az, aki most épp nekiállt kihívó magabiztossággal hasonló mutatványokat csinálni a jégen, mint én az előbb. Hát legyen, gondoltam, és ravasz mosollyal figyeltem, hogy aztán leutánozzam, csak még jobban.

by **Natasha Horne** Pént. Dec. 01, 2017 9:18 pm

Örömömben elkezdtem ugrálni a jégen, ami valószínűleg nem a legbölcsebb ötlet volt, mivel egy kicsit csúszott. De ez a kezdeti nehézség sem tartott vissza attól, hogy tapsikoljak.
- Te is látod? Te is látod? Te is látod? - éreztem az adrenalint száguldani az ereimben. - Még egyszer! Ezt muszáj folytatnunk! Ki a következő a listán?

by **Nomusa Adeyemi** Pént. Dec. 01, 2017 9:12 pm

Nem szóltam semmit, csak a korcsolyáimra koncentrálva ismét valamiféle stabil helyzetbe tornáztam magam, majd rövid sóhajjal Anthony szemébe nézve, belekaroltam, és tovább csúsztunk.
Nem szóltam semmit, mert a csend közöttünk többet mondott ezer szónál, és nem szóltam semmit azért sem, mert vannak olyan érzelmek, amelyeket nem lehet szavakba foglalni. És nem bántam meg, még ha ezért a csillagok meg is szűnnek a testvéreimnek lenni, mert immár Anthony-nak köszönhetően fényesebben és melegebben ragyogtam valamennyiüknél.

by **Anthony Lewis** Pént. Dec. 01, 2017 9:05 pm

Hogy váratlanul ért-e? Nem tudom. Nem tudom, hogy egyáltalán mit éreztem, de Nomu váratlan szeretetkinyilvánítása végtelenül jólesett és a sok ki nem mondott szavamat helyettesítette a csók viszonzása általam. Még sosem csináltam, és nem tudtam gondolkodni közben, ami nem meglepő. Eddig nem hittem, hogy ez csak úgy megy. Éreztem, hogy még ennek ellenére is rengeteg kimondatlan érzés feszül mindkettőnkben, de ezen most némileg enyhítettünk. Óvatosan felsegítettem álló helyzetbe, és riadtan meredtünk egymásra.

by **Nomusa Adeyemi** Pént. Dec. 01, 2017 8:51 pm

Amikor gyermekek voltunk, Zaire és Jabari gyakran kiosontak éjszaka a városba, amíg én a kicsikre vigyáztam. Az egyik éjjel, hajnali két óra körül, miután Femi nagy nehézségek árán, de végre-valahára visszaaludt egy újabb hányással töltött éjszaka után, a tilos kiruccanásból visszatérő Zairének fényesebben csillogott kávébarna tekintete, mint odakint a csillagok. Kérdésemre elárulta, hogy megcsókolt egy lányt, és hogy ő mostantól szíve hölgyét örökkön-örökké szeretni fogja. Két hét múlva, amikor továbbálltunk, már kiválasztottjának nevére sem emlékezett.
El kellett ennek a jelenetnek játszódnia még párszor, mire megtanultam, hogy ne higgyek Zairének, bármit is mesél a nőügyeiről, és lassacskán hozzászoktam, hogy kegyetlen nőcsábász lett ikertestvéremből. Élte az életét, és kihasználta a lehetőségeit, az én figyelmemet azonban túlságosan lekötötték a kicsik, a tetoválás, illetve a könyvek ahhoz, hogy akár csak egy pillanatra is megakadjon a szemem bármilyen fiún.
Ha igazán őszinte akarok magamhoz lenni, a lelkem mélyén soha nem is hittem benne egy pillanatig sem, hogy a szerelem rám találhat. Soha nem hittem benne, hogy tudnék olyan forrón szeretni, mint ahogy a homokszemek az őket elragadó szelet.
Valaha nagyon régen Zaire azt mondta nekem, ha találok egy olyan férfit, aki mellett a lelkem a galaxis pereméig tud szárnyalni, és egyszerre tudná forró homokörvénybe korbácsolni az egész sivatagot, soha, de soha ne engedjem el.
Én pedig csak bólintottam, de nem hittem neki, ám most, amikor Anthony karjai összezáródtak körülöttem, mint egy védelmező burok, és a fiú jeges fuvallatokat ígérő, tiszta tekintetébe néztem, tudtam, hogy megtaláltam azt, akiről Zaire beszélt.
Nem tudtam, hogy viszontszeret-e. Nem tudtam, pontosan mit jelentett az a dal. De azt tudtam, hogy nekem mit jelentett, és hogy szeretem őt egész lelkemből. És akármilyen önző dolog volt tőlem, egyszer az életben önző akartam lenni. Így, miközben a lelkem a csillagok magasságába tört, és maga után húzta a sivatagokat, megfogtam Anthony gallérját, és egy ígéretet csókoltam jéghideg ajkaira.

by **Anthony Lewis** Pént. Dec. 01, 2017 8:28 pm

Viszonylag szótlanul csúszkáltunk, hagyva, hogy a lány magától érezzen rá egyre jobban a korizás technikájára, én pedig csendes derűvel (és egy mellékes, leírhatatlan, vibráló érzéssel a mellkasomban) figyeltem a fejlődését, és hogy hogyan kapcsol be benne a cirkuszban tökéletesre fejlesztett egyensúlyérzéke. Már épp fogalmaztam magamban valami kedves, rövid dicséretet, mikor egy hosszú sötét hajú lány árnyként suhant el mellette, de olyan közel, hogy bár csak súrolta Nomut, sajnos elég volt ahhoz, hogy esni kezdjen. A jéggel való találkozását immár másodszorra akadályoztam meg, és konkrétan a karjaimba esett.

by **Natasha Horne** Pént. Dec. 01, 2017 8:17 pm

- Oké, nekik ez nagyon nem megy - dörzsölte össze a kezét Pavel, s szeme csintalanul csillogott. - Van kedved egy kis játékhoz?
- Persze - mosolyogtam rá, s vártam az ötletét.
- Elmegyünk mellettük. Nomu alapvetően ügyes, de a jég nem az ő világa. Mi viszont, valljuk be, mind a ketten profik vagyunk.
- Természetesen.
- Szóval hátulról gyorsan közelítünk feléjük, mintha fogócskáznánk és Te véletlenül meglököd Nomut úgy, hogy...
- ...hogy pont Tony karjai közé essen, és amikor egymásra pillantanak... szikrák... - a kezemmel a frissen bimbózó szerelmüket imitáltam. - Natel akcióba lép!
Összepacsiztunk, majd ő elindult sebesen feléjük.
- Úgysem menekülhetsz! - eredtem rögtön a nyomába.
Cikáztunk az emberek között, s hangosan tütűtölve közlekedtem, hogy nehogy bárkit váratlanul érjen. Amikor a kiszemelt páros felé értünk, sikerült pont úgy meglöknöm Nomut, hogy Tony éppenhogy el tudta kapni.
Nem tudtam sokáig figyelni őket, mert két kar megragadt hátulról a derekamnál fogva és magához húzott.
- Megvagy! Szép munka volt.
- Nem én voltam a fogó?

by **Nomusa Adeyemi** Szomb. Nov. 25, 2017 11:56 pm

Az örökösen változó univerzumban Anthony volt az egyetlen biztos pont, a keze a kezemben az egyetlen olyan dolog, amiben bíztam és hittem, és a fiú az egyetlen olyan ember, aki tűzbe borította a lelkemet. Szerettem őt, és a téli, hideg levegőben hagytam magam elveszni az érzésben.
A párok között csúszkálva elhaladtunk Zaire és a japán lány párosa mellett, és fél füllel elkaptam, ahogy bátyám éppen elég durván leszúrja Natsuko-t, aki viszont válaszul csak nevetésben tört ki, és a fiú hátára ugrott, aki erre még hagosabban kezdett el tiltakozni, de mondata végét már nem hallottuk, mert továbbcsúsztunk.
Aztán eszméletlen gyorsasággal és a világ leghangosabb kacagásával elsuhant mellettünk a Griffendéles, nagyszájú bajnok, akit azt hiszem, Charlie-nek hívnak, szorosan a nyomában pedig egy, a sáljából ítélve Hollóhátas fiú rikkantgatott, majd amikor beérte a lányt, elegánsan elgáncsolta. Charlize hatalmasat zakózott, de nem hagyta válasz nélkül az esetet, így amikor a fiú még mindig nagyon nevetve felé nyújtotta a kezét, hogy felsegítse, a lány megragadta a karját, és átdobva a feje fölött, a jégre hajította a fiút, aki elterülve egyszerűen még mindig nem bírta abbahagyni a nevetést, miközben a lány idegesen és igencsak hangosan nekiesett barátjának, de a szemében kis csillagok ragyogtak, és a szája sarkában mosoly bujkált.
A hideg, mégis érzelmektől csak úgy vibráló levegőből mélyet lélegezve közelebb húzódtam Anthony-hoz, és hagytam, hogy elvesszünk egymásban.

by **Natasha Horne** Szomb. Nov. 25, 2017 11:43 pm

Miután lecsúsztuk az egy versenykört (kiegyeztünk döntetlenben), lihegve lassítottunk le, hogy a többieket keressük.
- Igazad volt Nomuékkal kapcsolatban - jegyeztem meg a páros felé bökve az állammal. - Muszáj nekik összejönniük.
- Én megmondtam - mosolygott szelíden.
- Hacsak nem jöttek máris össze - figyeltem őket összehúzott szemekkel, aminek a következménye az lett, hogy egy kis egyenetlenségben megbotlottam, de szerencsére Pavel megtartott, így nem mutathattam be a hasoncsúszó pingvin mozdulatsort. - Köszönöm.
- Szerintem kell még nekik egy kis idő, de már valóban nincsenek messze tőle.

by **Anthony Lewis** Szomb. Nov. 25, 2017 11:38 pm

-Igazán nincs mit. Ez jutott eszembe elsőre. -vallottam be, és tényleg szinte minimális gondolkodás után ugrott be, hogy ezt szeretném választani a feladat végrehajtásaként. Viszonoztam a kéz szorítását, amit egyszerre éreztem a téli éjszaka miatt hidegnek, de belül mégis forrónak és erősnek. Óvatosan csúszkáltunk még egy ideig, és szinte lélegzetvisszafojtva ügyeltem arra, hogy nehogy egy rossz szóval, egy rossz mozdulattal, egy rossz lélegzetvétellel tönkretegyem ezt az idillt, amit amúgy sem akartam elhinni, hogy a valóság.

by **Nomusa Adeyemi** Szomb. Nov. 25, 2017 11:31 pm

Visszatartott lélegzettel igyekezve utánozni Anthony mozdulatait, lassan hozzászoktattam a testemet a hideg, csúszós felülethez. Valamint egy élethossznyi akrobata múlt nem hazudik, így csupán pár percbe telt, amíg már viszonylagos biztonsággal tudtam mozogni a hideg, idegen, hűvös holdporral teleszórt jégen.
Végül lassan, az én tempómhoz igazodva megindultunk a tó befagyott felszínén, és pár perc űrhideg csend után végül mély levegőt vettem, és a szélre bíztam az érzelmeimet.
- A dalról, amit énekeltél - gyönyörű volt, és nagyon köszönöm, hogy elénekelted nekem - néztem fel a fiúra, és hirtelen ötlettől vezérelve a keze után nyúltam, és gyengéden megszorítottam, nem törődve azzal, hogy a bőröm szinte felgyulladt ott, ahol az övéhez ért.

by **Anthony Lewis** Szomb. Nov. 25, 2017 11:22 pm

-Ne izgulj. Könnyen meglesz. -mosolyogtam rá bátorítóan egy pillanat erejéig, majd óvatosan elengedtem és elhelyezkedtem mellé.
-Szóval. -Várj, nem fázol? -néztem rá aggódva.
Egy rövid fejrázással jelezte, hogy nem, így megpróbáltam összeszedni néhány értelmes mondatot.
-Menet közben kicsit dőlj előre a felsőtesteddel, így stabilabb leszel. Illetve már induláskor is. Így. -megmutattam, majd egy, az előző tempómhoz képest sokszorosan lelassítottan elindultam. -Vegyél egy kis lendületet és az egyik lábad maradjon elöl, a másikkal pedig kicsit lökd el magad, és maradj ebben az előredőlésben. -A mozdulat bemutatása után könnyedén megfordultam és vártam.

by **Nomusa Adeyemi** Szomb. Nov. 25, 2017 11:10 pm

- Nagyon hálás lennék - kaptam levegő után, és ahogy felnéztem Anthony jégkék szemébe, ami a holdsugárral hintett tó felszínét tükrözte vissza, hó- és fenyőillat szökött az orromba, kőszívem pedig a tűz ropogásának ritmusára dobbant meg.
Anthony karjába kapaszkodva megpróbáltam visszanyerni az egyensúlyomat, de amikor már egyenesen álltam, akkor sem engedtem el a fiút.
- Meg tudod mutatni... hogy kell? - mutattam korcsolyájára, és megpróbáltam figyelmen kívül hagyni a szívemet, amely riadt vörösbegyként verdesett üres csontjaimon.

by **Anthony Lewis** Szomb. Nov. 25, 2017 11:00 pm

Nem tudom, hgyan sikerült ezredmásodpercre pontosan kiszámítanom, hogy mikor és melyik irányból fogja elveszíteni az egyensúlyát, de lényeg a lényeg, elkaptam időben. Hirtelen nem tudtam, mit mondjak a pillanat furcsasága miatt. Nem akartam piszkálódó megjegyzéssel megsérteni, de hirtelen azt is képtelen voltam eldönteni, hogy a segítségem felajánlása nem lenne-e túl tolakodó? De ahogy újra lejátszódott az általam megakadályozott kis baleset a szemeim előtt, jobbnak láttam, ha az ő érdekében megpróbálok segíteni neki.
-Segíthetek? -kérdeztem halkan, gyengéden visszatámogatva stabil állásba.

by **Nomusa Adeyemi** Szomb. Nov. 25, 2017 10:54 pm

Parázshoz szoktatott talpamnak olyan idegen volt a csúszós, hideg felület, hogy már az első két lépés után megcsúsztam, és ahogy a máskor oly megbízható lábaim kiszaladtak alólam, helyettük két erős kar nyúlt a hónom alá, és tartott meg szilárdan állva ebben a folyamatosan változó univerzumban.

by **Anthony Lewis** Szomb. Nov. 25, 2017 10:48 pm

Ahogy szállingóztak a többiek is a jégre, egyre kisebb területet tudtam bejárni (besuhanni), de kíváncsisággal vegyes izgalommal figyeltem, ahogy Nomu is rámerészkedik a jégre. Nem akartam állandóan feléje pislantani, de nem ment. Vajon fel kéne ajánlanom a segítségemet? Az úriember-énem belül már buzgón indult volna feléje, de egyelőre még fékeztem magam, mert meg akartam várni, hogy egy ilyen különleges afrikai lány, mint ő, mit tud kezdeni egy befagyott tavon. Folytattam a köreimet, de már menetiránynak háttal, koszorúzva.

by **Nomusa Adeyemi** Szomb. Nov. 25, 2017 10:43 pm

A csillagok ezüstösen ragyogtak a fejem fölött, és otthonos, ismerős érzés volt elveszni hideg fényükben, a kozmikus, csontüres magányban közöttük. Otthon, Afrikában, ahol a talpaim meztelenek, a lelkem pedig végtelen és szabad volt, mint a homokszemcsékkel együtt suhanó szél, a csillagok csak egy karnyújtásnyira voltak, fényük az arcomat simogatta. Itt, a Roxfortban azonban a csillagok hidegek és távolságtartóak voltak, és arra gondoltam, hogy kiutasítottak, amiért a szívem forróbban szeretett, mint a pokol. A zsebembe süllyesztettem a kezeim, majd egy hosszú, mély, összefonódó érzelmekkel és emlékekkel teli, űrhideg levegőt vettem, majd az immár lassan megtelő tóra néztem.
A távolban megláttam Zairét, aki ügyetlenül és összevissza kalimpálva igyekezett állva maradni a jégen, de láttam, hogy jó kezekben van, a japán lány ugyanis folyamatosan körözve körülötte, mint egy hatalmas pillangó, nevetve bátorította, és elkapta, ha éppen elesni igyekezett, de Jabari is ott bukdácsolt pár brazil diák gyűrűjében. Könnyedén elmosolyodtam, majd egy visszatartott lélegzettel a tüdőmben, a csillagporral telehintett tükörjégre léptem.

by **Anthony Lewis** Szomb. Nov. 25, 2017 10:21 pm

_Gyerünk Matt, mutassuk meg hogy hogyan korcsolyáznak Észak-Amerikában! -rikkantottam felé, de ő csak hümmögött és gesztikulálva magyarázott valamit, de nem nagyon értettem a dübörgő zene és a sötét miatt, de valami olyasmi lehetett a lényege, hogy amúgy nincs korink és alul vagyunk öltözve. Én ebből nem csináltam nagy ügyet, pár pálcasuhintással éleket varázsoltam a bakancsomra, így kész is lett az improvizált korim. Eric és Charlize is épp odaértek, Jevvel a nyomukban, de láttam, hogy a többiek is elkezdtek a hívogatóan fényes és sima jégtükör felé mozgolódni.
Épp leereszkedtem a jéghez a vékony éleken egyensúlyozva, próbálva nem elsüllyedni a hóban, mikor a szemem sarkában megpillantottam Nomusát, aki a csillagokat figyelte a parton. Kis híján orra buktam, de aztán egy idétlen, kalimpáló mozdulat segítségével visszanyertem az egyensúlyomat, és máris ösztönösen, gyakorlott korizók lendületével, elegáns mozdulatokkal körözni kezdtem a környékén.

by **Charlize Brown** Szomb. Nov. 25, 2017 9:59 pm

Eric éppen az Imagine Dragons Release című számát pengette egy valahonnan lenyúlt gitáron és lehajtott fejjel halkan énekelgette, miközben én mellette törökülésben üldögélve eldobált vajsörös dugókból és magammal hozott madzagokból igyekeztem valami robbanóképeset alkotni, amikor Jev felvetette a korcsolyázás lehetőségét.
Az éjszaka hangjai és a csillagok hideg magánya intim hangulatot varázsolt az élénken és vadul ünneplő hetedévesek köré, és furcsán közel, de egyszerre végtelenül messze éreztem magam a tóparti társaság tagjaitól. Furcsa érzés volt, de amikor Jev felvetésére egyszerre kaptuk fel a fejünket Eric-kel, és teljes egyetértésben, ördögien összemosolyogtunk, eltűnt a mellkasomból a szorító érzés.
- Aki utoljára ér a tóhoz, az házimanó! - rikkantott fel őrülten vigyorogva Eric, hirtelen mozdulattal félredobva a gitárt, majd megragadta a kezem, és felrántva ültő helyemből, elkezdett rohanni a tó felé.

by **Jev Chekov** Szomb. Nov. 25, 2017 9:19 pm

Az emberek kezdtek elszállingózni a Tett vagy Őszinte helyszínéről, illetve random őrültségeket tettek, például fogdásból a tóba ugráltak. Pedig még ki sem soztották a prankes levélkéket... Na, mindegy. A tenyerembe támasztott állal bámultam a tó felé, amin valaki egy aprócska lyukat olvasztott a kényelmesebb (?) landolás érdekében, de ettől függetlenül a csillogó jégtükör hívogatott valamire.
-Srácok! -pattantam fel egy hirtelen ötlettől vezérelve. -Ki rendelkezik jégkorikkal? Mit szólnátok egy korizáshoz? Szerintem soha jobbkor! -javasoltam, végiggondolva, hogy itt vagyunk az éjszaka közepén, tanárok nélkül, jó hangulatban, csak épp ötletünk nincs, hogy mit is csináljunk.

by **Natasha Horne** Szomb. Nov. 25, 2017 8:54 pm

- Hófehérke, szia!
Liliana csüccsent le mellém, s egy narancsszínű poharat nyújtott felém.
- Sziaszia! - mosolyogtam rá, s elfogadtam a poharat. Beleszimatoltam, s bár nagyon jó illata volt, a józan eszem megszólalt. - Ebben mennyi alkohol van?
A gyógyszeremet ismerve tudtam, hogy hol vannak a határok.
- Úgy kb ennyi - mutatta az ujjával, ami nem sokat árult el. - De miért érdekel?
- Nem fontos - belekortyoltam, hogy többet megtudjak róla. Boros. Az belefér. És akkor innentől csak töklevet iszom.
- A múltkor nem tudtunk beszélni - szeretem Lilianában, hogy nem kerülgeti a forró kását. - Miért vágtál olyan fancsali képet? Van köze ahhoz, hogy élő adásban szakítottál Tudodkivel?
- Nem emlékszem, hogy valaha együtt lettem volna a Sötét Nagyúrral.
- Tudod, hogy kire gondolok - biccentett Michael felé, aki tőlünk körülbelül tíz méterre beszélgetett két francia lánnyal.
- Igen, lehet, hogy van köze hozzá - tekintetemet a tó csillogó vizére függesztettem. Egy ideig csend volt.
- Miattam volt? - bukott ki belőle a kérdés.
- Liliana, nem, dehogyis - átvetettem a karomat a vállán, majd még egyet kortyoltam az italomból. - Vagyis, egy kicsit. De nem a rossz értelemben! Kipukkasztottad a buborékot, amiben éltem. Úgy éreztem, hogy nincs más választásom, csak Michael, mert... Mindegy is, miért. Köszönöm szépen, tényleg!
Magamhoz öleltem szorosan, mire elnevette magát és visszaölelt. Ekkor kurjantást hallottunk, s azt láttam, hogy Léonard (aki sokszor volt körülöttünk Liliana miatt, de az utóbbi pár napban nem láttam) nekifutásból beleugrik a jeges tó vizébe.
- Merlin molyrágta medvebugyijára! - pattant fel Liliana felborítva az amúgy már üres poharát. - Bocsánat, Natasha, de muszáj...
- Persze, menj, mentsd meg a szőke hercegedet - kacsintottam rá. Annyira aggódott a fiú miatt, hogy nem is kötött bele a megjegyzésembe, hanem rögtön utána ugrott. A hetedévesek egy része aggódva figyelte a történéseket, de a többség a nagy beszélgetésekben és a zenélésben észre sem vette, hogy mi történik.
Apropó zene.
- Hol lehet a gitárom? - kérdeztem félhangosan.
Miután megittam a poharam tartalmát, úgy döntöttem, megnézem a zenélőket, mert valószínűleg arra mászkálhat Anasztázia.
Ahogy hirtelen felálltam, leesett a vérnyomásom, és egy kicsit megszédültem. Egy biztos kar tartott meg a könyökömnél fogva.
- Csak nem volt sok az az egy pohár? - a hangja is melegséget keltett a belsőmben, nemhogy a mosolya, aminél csak a csillogó szeme volt elragadóbb.
- Csak nem számoltad? - akármennyire is néztem volna vele farkasszemet, a fejem annyira zúgott, hogy muszáj volt összeszorítanom a szemem.
- Nem volt nehéz - jegyezte meg Pavel. - Leülünk?
Válasz helyett csak bólintottam.
- Szóval a brit gyomor nem bírja?
- A gyógyszereim nem bírják - feleltem. Ülve kellemesebb volt. Mélyen belélegeztem a hűvös levegőt. - És Te?
- Orosz - mutatott magára.
- Jogos - biccentettem. Ahogy a méhek búgása a fejemben szépen-lassan tompult, a gondolataim is kitisztultak. - Amúgy nem olyan vészes. Csak ez a fejfájás... Akkor jön elő, ha hirtelen felállok, de akkor nagyon.
- Nem hangzik kellemesen... Kéred? - nyújtotta felém a gőzölgő poharát. - Tea. Earl Gray. Úgy néztél ki, mint aki megfagy.
- Köszönöm - fogtam két kézbe a papírpoharat, ami kellemesen égette a kezemet. - És nem csak a teát. Hanem, hogy annak ellenére, hogy tudod, nem viselkedsz máshogy velem.
- Miért viselkednék máshogy? - húzta fel az egyik szemöldökét Pavel. - Nem oszt, nem szoroz.
- Bár mások is így gondolnák... - észre sem vettem, hogy Michael irányába nézek, azt meg pláne nem, hogy Pavel követi a tekintetemet. Mire észrevettem, már témát is váltott.
- A próba óta nem beszéltünk arról, hogy mégis mit fogunk kezdeni a partnerségünkkel.
Egy kicsit félrenyeltem a teát, ami valószínűleg lyukat égetett a légcsövembe.
- Tessék? - köhögtem.
- Tudod, a hozzuk össze az összehozni valókat - magyarázta. - Alexej és Borja. Charlie és Eric. Liliana és Léonard. Tony és Nomu. És szerintem Zaire is megérdemelne valakit, mert így önmagában eléggé ijesztő.
- Te ezeket hogy veszed észre? Vagy csak kitaláltad, hogy milyen jó lenne, ha...?
- Csak figyelni kell a jelekre... - kacsintott rám. Egy ideig fürkészte a tömeget, majd megszólalt. - Látod azt a srácot? Vörös haj, sötétkék kabát... Nézd, ahogy áll! Mit látsz?
- Hát... Teljesen a másik srác felé fordul - próbáltam a részleteket keresni. - A kezeit zsebre tette, de néha, különösen, amikor nevet, kicsit kihúzza, mintha meg szeretné érinteni a másikat, de mindig visszadugja.
- Pontosan - bólintott. - Teljes figyelmét ő foglalja le. De, ha csak a nagy tömeget nézed, nem különösebben szembetűnő, nem igaz?
- Taníts, Mester - löktem meg a vállammal.
Ekkor láttam meg, hogy Liliana közeledik hozzánk egy remegő, csuromvizes Léonardot tartva egy másik lány segítségével.
- Hófehérke, szerintem nekem véget ért mára a buli - forgatta a szemét, de akármennyire is próbálta irritáltnak mutatni magát, szemében az aggodalom csillogott.
- Segítsek? - kérdeztem, s tanulva a hibámból, lassan próbáltam feltápászkodni. Pavel rögtön átvette az amerikai diáktól, amit egy hálás mosollyal köszöntem meg neki.
- Nem kell, maradjatok nyugodtan - makacskodott Liliana, aki ugyanolyan csuromvizes volt, mint a fiú.
- Nem hagyhatjuk - közölte ellentmondást nem tűrően a fiú, odalépett Léo másik oldalára és megtámasztotta.
- Induljatok el, én szólok Charlie-nak, hogy felmegyünk. Nem szeretném, ha aggódna.
Szerencsére hamar megtaláltam a lányt. Gyorsan a lelkére kötöttem, hogy megkeresi nekem Anasztáziát, majd pont akkor értem be Lilianáékat, amikor az ajtóhoz értek, így ki tudtam nekik nyitni.
- Merre? - kérdeztem a lányt.
- Jó lesz a mi szobánkba - intett a fejével a Griffendél tornya felé. - A többiek úgysem jönnek vissza ma éjszaka, az a sanda gyanúm.

/folytatódik a Folyosókon/

by **Léonard Harman** Szomb. Nov. 25, 2017 8:07 pm

Ahogy botorkáltam a csoporttól elfelé, egy pillanatra megijesztett a saját érdektelenségem. Aztán rájöttem, hogy nem különösebben érdekel - különösképpen, amikor megláttam egy ismerős kutyát somfordálni az emberek között. Az amerikai diákok mellett elhaladva hallottam, hogy éppen próbálták rávenni egy társukat valamire.
- Miről van szó, srácok? - léptem oda hozzájuk.
- Fogadnánk arról, hogy A.J. - mutatott egy mosolygós szemű lányra egy srác, akit emlékeim szerint Joshnak hívnak. - bele mer-e ugrani a tóba vagy sem egy karton vajsörért.
- Én megteszem - csaptam le az ajánlatra. - két üvegért.
Az amerikaiak ujjongva lepacsiztak egymással, s kurjongatva szurkoltak nekem, s én nekifutottam az ugrásnak. A jeges szél csípte az arcomat, amikor elrugaszkodtam, egy varázslat lilás nyalábja suhant el mellettem, ami megolvasztotta a jeget alattam, hogy így a kőkemény jégpáncél helyett a csontig hatolóan hideg vízbe érkezzem - de az érkezésre már nem emlékszem.

by **Charlize Brown** Pént. Nov. 24, 2017 11:25 pm

Egy ideig még figyelemmel kísértem, ahogy a többiek játszanak, de aztán egyre többen szállingóztak el, és végül már Eric is többször húzkodta meg egy percen belül idegesen a hajam ahhoz, hogy figyelmen kívül tudjam hagyni. Matt és Tony már eltűntek, nem sokkal utánuk pedig az afrikaiak és Natsuko is elszállingóztak, én pedig már kezdtem igazán úgy érezni, ideje lenne már megsétáltatni Eric-et, úgyhogy egy gyors bocsánatkérést követően elhagytuk az asztalt, és egyenesen a zenélős helyszín felé vettük az irányt.

by **Natasha Horne** Pént. Nov. 24, 2017 11:15 pm

Pavel szinte rögtön elnevette magát, amivel ő úgy érezte, teljesítette a neki szánt feladatot, úgyhogy megpörgette az üveget. Nem tudtam ellenállni annak, hogy én is elmosolyodjam. Végül Léonárdnál állt meg az üveg.
- Tudjátok mit, én most ezt kihagyom - állt fel, s bizonytalan léptekkel elindult. Meg tudtam érteni, az előző feladata eléggé kikészíthette.
Követtem a példáját, mert úgy éreztem, hogy jól esne egy kis friss levegő.
- Jó játékot! - mosolyogtam rá a többiekre.

by **Charlize Brown** Pént. Nov. 24, 2017 11:06 pm

A tenyerembe támasztott állal fürkésztem Pavel-t, és vártam a feladatot, amelyet Natsuko talált ki az orosz fiú számára.
- Mutasd ki azt az érzelmet, amit a leggyakrabban érzel mostanában! - kiabálta a japán lány, enyhén lihegve a sok ugrálástól, de csillogó szemekkel.

by Ajánlott tartalom