Tantermek

- Különösen a másik három ház szokott a Mardekár ellen szólni, de már enyhültek a dolgok az évek során, szóval nem olyan rossz. És igen, kicsit olyan, mintha egy új családot kapnánk. Mégiscsak együtt növünk fel vagy mi.

- Megvan a maga varázsa - vontam meg a vállamat és újabb kortyot küldtem le a torkomon. Percről percre visszatompította a gondolataimat. Ez ma már a negyedik üveg volt. - De néha azért tud problémákat okozni még most is.

- A legtöbben nem gondolják ezt rólunk, de örülök, ha ez jött le neked - mosolyogtam keserédesen. - Igaz, arról el is feledkeztem. Akkor Griffendél.

- Akkor azért valamelyest mégis tisztában vagy velük - kuncogtam. A keserű ital kellemesen maró érzést hagyott maga után, ami segített egy kicsit lefoglalni a gondolataimat.

- Szerintem? - egy pillanatra elgondolkoztam, s csak utána válaszoltam. - Talán Hollóhát vagy esetleg Griffendél.
Kibontottam az egyik vajsört és belekortyoltam.

- Az. Hiányozni fognak - vallottam be, de gyorsan témát is váltottam. - Szerinted Te melyik házba kerültél volna itt, a Roxfortban, Mókus?

- Úgy is mondhatjuk - húztam félmosolyra a számat figyelmen kívül hagyva az első kommentjét. - Bár mi inkább vizsgáknak nevezzük őket. Plusz minden újabban elért 150 pontot megünnepelünk és azt is, amikor megszerezzük az első helyet a házak közül. Meg szeretünk beszélgetni éjszakánként és akkor mindig jól jön egy kis étel, ital, hogy frissen tartson minket.
Mardekárosnak lenni jó: összetartó és intelligens csapat, akik alapvetően egyedül dolgoznak, de mindig lehet egymásra számítani suli alatt és után is.

- Jó volt - nevettem el magam. - Körbejártuk a Roxmortsot, sokat beszélgettünk, de semmi különösebben komolyról. Tudod, milyen vagyok: jobb' szeretem elpoénkodni a dolgokat. Nem szeretném elrontani a tökéletességem illúzióját.
Mosolyogva néztem, ahogy Liz válogat a cuccok közül. Amiket félretett, mert nincs szüksége rá, elkezdtem kategorizálni, hogy könnyebb legyen elpakolni a klubban.

- Az enyhe kifejezés... - túrtam bele a hajamba, majd elkezdtem kotorászni a táskámban. - Elhoztam Neked körülbelül az összes koffeintartalmú kaját a Mézesfalásból.
Kipakolgattam az asztalra a szerzeményeimet, majd amikor a hideg üveg nyakát fogtam meg, egy pillanatra megállt a kezem, de azt is kivettem.
- Bort? - kérdeztem. - Tudom, hogy a vajsörért nem rajongsz, de hoztam azt is, ha mégis megjönne hozzá a kedved. Illetve válogass nyugodtan a táskámból bármit, bár azt a Mardekár közösbe hoztam, mert a múltkor eléggé lekopasztottuk a raktárunkat.

- Shiko... - a kezem elindult felé, de végül csak az asztalig jutott, mert meggondoltam magam. - Anával nem vagyunk együtt, még ismerkedünk. Könnyebb lenne, ha tudnám azt mondani, hogy nem érzek irántad semmit, de nem mondhatom. Viszont...
Sosem gondoltam volna, hogy szerelmi háromszögbe kerülök, ráadásul egy olyanba, amiben én vagyok középen. Ennek így nincs értelme.
- Viszont ezt Lilianáról is el tudod mondani, értem.
Shiko mosolygott, de éreztem a nyugtató hangjába vegyülő fájdalmat.
- Sajnálom - most én nem tudtam a szemébe nézni.
- Léo, nincs mit sajnálni - felállt és a vállamra tette a kezét. - Akárhogy döntesz, én boldog leszek, ha Te is az vagy.
És kisétált. Kisétált csak úgy, csak ennyivel.
A plafont bámultam és próbáltam megérteni, hogy kerülhettem ilyen helyzetbe.

- A helyzet az, hogy lehet, hogy egyszerűbb lenne - vallottam be. - , de nem szabad eltemetni a gondolatainkat és érzéseinket, mert az sohasem vezet jóra. Így rávettem arra magam, hogy lejöjjek ide, de nem találtalak, így egy kicsit beszélgettem a húgoddal.
Éreztem, hogy a vér újból az arcomba áramlik (vagy pontosabban, nem távozik onnan), a szívem a torkomban lüktetett, a gyomrom kisebb csomó nagyságúra szűkült össze. Próbáltam szabályozni a légzésemet, hogy lenyugtassam magamat.
Léo biztonságos távolságtartással figyelte minden mozdulatomat, így folytattam.
- A helyzet az, hogy körülbelül az első találkozásunk óta kedvellek, csak nem igazán volt lehetőségünk beszélgetni, mert eléggé más körökben mozgunk. Általában megfontoltan cselekedem, de melletted néha nehéz. Bocsánat a csók miatt, csak azzal, hogy egy kicsit felidegesítettél annyi volt az érzelem bennem, hogy így jött ki. Nem szerettem volna... Nem így szerettem volna, hogy megtörténjen, ha valaha meg is történt volna. Tudom, hogy Neked ott van Liliana, aki fontos Neked, láttalak titeket Roxmortsban... Jól néztek ki együtt.

- Nem gondoltam, hogy fogunk még beszélni a Három Seprű után.
"Ami pedig a csókot illeti... Ne aggódj miatta. Nyugodtan csinálhatunk úgy, mintha meg sem történt volna." - visszhangoztak a fejemben a szavai. Mondjuk lehet, hogy pont emiatt jött, hogy ezt megerősítse, csak van olyan udvarias, hogy külön megkeressen. Akaratlanul is passzív fal emelkedett fel bennem, hogy kevésbé fájjon, amit esetleg mondani fog.
Kihúztam két széket és az egyik felé intettem, hogy foglaljon helyet ő is. Beletúrtam a hajamba és úgy vártam a mondanivalóját.

- Köszönöm - motyogtam Liznek és kezdtem bánni, hogy megígértem Lidérckének, hogy beszélek Léóval. Mennyivel egyszerűbb lenne csak eltűnni az árnyékban és azt mondani neki, hogy én megpróbáltam? Viszont a fehér elefántra alapozva valószínűleg már a második másodpercben tudná, hogy nem, nem próbáltam meg.
Léóra pillantottam, akinek az arcát pirosra csípte a kinti hideg és aki úgy nézett ki, mint aki várta, hogy tudjunk beszélgetni.
- De nem szeretnék zavarni - mosolyogtam rájuk. - Biztos, van egy csomó minden, amiről beszélnetek kell, mozgalmas egy nap volt a mai.
Önkéntelenül eszembe jutott Ana.

Valahol nagyon örültem Liznek, hogy közénk állt, mert így reméltem, hogy Léo esetleg elfelejti a kis megbotlásomat.
Megigazítottam a hajamat, a ruhámat, hogy egy kicsit lefoglaljam magam, majd a táskám pántját kezdtem piszkálgatni.
- Tudjátok, erre nem igazán számítottam - mosolygott Léo kicsit meglepve, kicsit boldogan, kicsit összezavarodva. - Kihagytatok engem valamilyen csapatmegbeszélésről? Mi a mai téma?
Láttam rajta, hogy egy kicsit zavarban van, de valószínűleg a Mardekárosoknak már az első napokban megtanítják, hogy hogyan kell helyzeti fölénybe kerülni elegánsan akkor is, ha nem tudnak mit kezdeni a szituációval.