Park/ az Aréna

1 / 6 oldal 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Re: Park/ az Aréna

Témanyitás by Liliana Castellano on Hétf. Aug. 28, 2017 9:20 pm

Első hely! ELSŐ HELY! Igaz, hogy döntetlen, de kit érdekel. Ráadásul Nomusával osztozkodtunk rajta és ő igazán megérdemelte.
Színes forgatag fogadott, nem voltam biztos benne, hogy kik ölelgettek, de nem volt olyan pillanat, hogy nem valakinek a karjaiban voltam.
- Na, csak megcsináltad - hallottam a gunyoros hangot mögöttem. - Nem voltam minden pillanatban biztos benne, hogy túléled, de emiatt volt izgi.
- Tudtam, hogy csigaszagot érzek - villantottam rá Leora a legszebb mosolyomat.
- Oké, tudod, hogy ez egy óriási sztereotípia - tette keresztbe a kezét. - Ráadásul életem nagy részét itt töltöttem, a Királyságban.
- Akkor teával eszed a csigát. Fúj - húztam el a számat, de a hangomban mosoly bújkált. Ekkor vettem észre, hogy a garbós pulcsiján a múltkor látott "NOT TEAM ANA" felirat virított. - Oké, ha ebből divatot csinálsz, akkor kérek 10%-ot a keresett pénzből.
- Ó, micsoda üzletasszonnyal állok szemben - fonta össze a karját a mellkasa előtt, majd valami érdekes (és számomra érthetetlen) érzelemsorozat futott át az arcán, de hamar visszatért a szokásos vidám-kihívó csillogás a szemébe. - Valószínűleg nem szeretnék Neked elmondani a tanárok, mert nem szeretnének felhúzni, de szerintem ez nem tisztességes. Mr Solomon... egy ideje nem tudják, hol van.
- Hogy mi... - akadt el a lélegzetem, s mint valami rossz filmben, a kezek ekkor ragadtak újra magukkal, hogy a gyengélkedőben átnézzenek. Egy utolsó pillantást vetettem a szőke fiúra, akinek egyszerre voltam hálás, mert őszinte volt velem, s haragudtam rá, mert nem lehet igaz.
avatar
Liliana Castellano
Trimágus Tusa Bajnok
Trimágus Tusa Bajnok

Hozzászólások száma : 16
Join date : 2017. Jul. 10.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Park/ az Aréna

Témanyitás by Alex Chekov on Hétf. Aug. 28, 2017 9:18 pm

Pavel olyan állapotban közeledett felém, amit nem nagyon tudtam értelmezni, ugyanis még sosem láttam ennyi érzelmet egyszerre az arcán.
-Te… Én ezt… Merlin fogkeféjére… -lógó nyelvvel lerogyott elém. Szegénynek sosem volt nagy erőssége a futás, de meglepően jól teljesített önmagához képest.
-Na hányszor haltál meg majdnem? -kérdeztem tréfásan, de ahogy végignéztem a placcon, megláttam Borját. Szétszaggatott ruhákban, csupa sebesen összekuporodott a földön és fejét lehajtva próbált levegőhöz jutni, és ugyanakkor Jev bambult rám a többi roxfortos gyűrűjéből. Összeszorult a gyomrom, de próbáltam barátom beszámolójára figyelni, aki egyelőre nem volt képes értelmes összetett mondatokban beszélni.
-Hallod, ha egyszer… ha egyszer nem hagyod magad legyőzni a párbajunkban, akkor szerintem negatív pontszámmal kászálódok ki ebből a rémálomból. -magyarázta révetegen a távolba bambulva. Ekkor megrázta magát, mint egy vizes kutya, és kissé összeszedte magát. -Most akkor te hányadikként is értél ide? Alex…? ALEXEJ JEGOROVICS CHEKOV! Itt vagy, velünk vagy még?
-Mi… Mi van? Bocsi, csak elbambultam. -zavartan megdörzsöltem a szemem, de a hirtelen mozdulatra olyan fájdalom hasított az oldalamba, hogy félúton megmerevedtem.
-Na, asszem téged javasollak elsőnek Madam Pomfreynek, hogy rendbe rakjon. -közölte Pavel ellentmondást nem tűrő hangon, és elkezdett a kijárat felé tuszkolni. -Ugye tudod, hogy totál kiszőkült a hajad ebben az egy hétben? -kérdezte szórakozottan, de nekem se kedvem, sem erőm nem volt reagálni.
/folytatódik a Gyengélkedőben/
avatar
Alex Chekov
Trimágus Tusa Bajnok
Trimágus Tusa Bajnok

Hozzászólások száma : 31
Join date : 2017. Jun. 10.
Age : 17

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Park/ az Aréna

Témanyitás by Anthony Lewis on Hétf. Aug. 28, 2017 8:58 pm

Matt szoros ölelése biztosított arról, hogy semmi sem változott az elmúlt egy hétben.
-Ne, nincs semmi ba… -Szinte éreztem, ahogy röntgen-szemeivel végignéz, keresve rajtam valami ellátnivaló sebet, vagy betegség tüneteit.
-Kilencvenkilenc százalékra biztos voltam, hogy rávágod ezt. - felelte Buddha-szobor nyugalmával, miközben megfordított maga előtt és kipöckölt egy aprócska, színes trópusi bogarat a hajamból.
-És veled mi minden történt, pajtás? Te is jobban néztél ám ki újkorodban. -jegyeztem meg, végignézve a szemei alatt éktelenkedő sötétkék karikákon és a karjain húzódó számtalan karcoláson. -Amúgy jó színed van, lebarnultál rendesen. -kedélyesen hátba vágtam. -Merlinre, annyi, de annyi mesélnivalóm van!
avatar
Anthony Lewis
Trimágus Tusa Bajnok
Trimágus Tusa Bajnok

Hozzászólások száma : 46
Join date : 2017. Jun. 14.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Park/ az Aréna

Témanyitás by Matt Hunter on Hétf. Aug. 28, 2017 8:57 pm

-Tony! -szédelegve, de annál hevesebben szorongattam meg legjobb haveromat, akit szemmel láthatóan eléggé megviselt a mögöttünk álló hét, hiába próbálja titkolni kimerültségét, én már eléggé jól ismerem ahhoz, hogy tettetett lazasága mögé lássak. Éreztem, hogy alig áll a lábán, de azt is, hogy örül nekem. Floyd örömteli sípoló-nyüsszögő hangokat hallatva táncolt körbe minket, de rajta és észrevettem, hogy talán még sosem volt ilyen megtépázott és lestrapált állapotban. Eredetileg hófehér szőrét szürke foltok borították, különböző hegek, a jobb mellső lábára kissé sántított és a bal fülét furán kifordulva tartotta. Leguggoltam hozzá, és jólesően átöleltem izmos nyakát, vastag bundájában végigfuttatva ujjaim. Hálás lehetek neki. Vigyázott Tonyra, pontosabban kölcsönösen vigyáztak egymásra. Tudom, hogy egymás nélkül nem lettek volna ennyi mindenre képesek.
-Amúgy jól vagy, minden oké?
avatar
Matt Hunter
Trimágus Tusa Bajnok
Trimágus Tusa Bajnok

Hozzászólások száma : 18
Join date : 2017. Jul. 15.
Age : 17

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Park/ az Aréna

Témanyitás by Charlize Brown on Vas. Aug. 27, 2017 9:56 pm

Az utolsó métereken meg kellett állapítanom, hogy még az én, egyébként futáshoz szokott testemnek is mennyire sok ez a két kilométeres folyamatos sprint - főleg olyan akadályokkal megtűzdelve, mint a tündérmanók, a baziliszkuszok, és egyéb szörnyűségek, amelyeknek támadásai ráadásul még újabb és újabb adrenalinbombákat robbantottak az ereimbe.
A végső tíz méteren az arénában eltöltött egy hét és a futás alatt a végletekig kimerült testem már egyedül csak a puszta akaraterőm segítségével volt képes talpon maradni, és amikor Nat és a Chekov testvérek után praktikusan felzuhanva az emelvényre, emberfeletti erővel felemelve a karom, megfogtam a zsupszkulcsot, már csak mindent elsöprő erejű megkönnyebbülést éreztem.
Amikor pedig a diákok ujjongása berobbant a hallójáratomba, átmeneti vakságom ellenére is őrületesen büszkén elvigyorodtam. Hiszen megcsináltam! Túléltem egy varázslópárbajt, és még a gömböm sem tört el, így a második fordulóban is részt vehetek - azonban azt, hogy ez jó vagy rossz dolog volt-e, egyelőre még nem tudtam eldönteni.
Amikor már valamennyire kitisztult a látásom, elsőként Nat borult a nyakamba, aztán az afrikai testvérpár futott el mellettem, hogy üdvözöljék mögöttem beérkező ikertestvérüket, és egész egyszerűen olyan hatalmas volt a hangzavar, hogy szinte a saját gondolataimat sem hallottam, mindenki beszélt mindenkihez, a diákok őrjöngtek, és hiába igyekezték őket csitítani.
Időközben akaratlanul kigördült könnycseppjeimet törölgetve nevettem Nat sztorijain, aztán a következő pillanatban megjelent a színen Madam Pomfrey, hogy mágikusan felerősített hangjával túlüvöltve az őrjöngő diákságot, minden súlyos esetet azonnal a kórtermébe szólítson. Láttam, ahogy mágikusan reptetett hordágyakra fektetik Jev ikertesóját, az egyik francia lányt meg egy fiút, akit nem ismertem, ezek szerint ők nagyon megsérültek a verseny alatt. A javasasszony még elmenőben elrikácsolta, hogy az eredményhirdetés után minden bajnok köteles megjelenni a kórtermében egy alapos kivizsgálásra, de erre már nem figyeltem, mert hirtelen végérvényesen tudatosodott bennem, hogy túléltem, hogy itt vagyok, és megérkeztem, és hogy ennek az egész őrületnek most legalább egy nagyon rövid időre, de vége lett.
És hamarosan találkozom Eric-kel, és hamarosan fellépünk életünk első nemzetközi buliján. Egy pillanatra úgy éreztem, minden rendben van körülöttem.
avatar
Charlize Brown
Trimágus Tusa Bajnok
Trimágus Tusa Bajnok

Hozzászólások száma : 95
Join date : 2017. Jun. 10.
Age : 17
Tartózkodási hely : Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Park/ az Aréna

Témanyitás by Alex Chekov on Vas. Aug. 27, 2017 9:35 pm

Fel sem fogtam, hogy az általam vadul megmarkolt zsupszkulcs valójában milyen tárgy is volt, de nem számított. Lihegve és remegve próbáltam uralkodni magamon, hogy ne hányjam el magam, miközben a mágikus eszköz nem túl emberbarát módon visszarántott a Roxfort területére. Egy pillanat erejéig nyitva bírtam tartani a szemem és akkor tudatosult bennem, hogy Jevgenyij pontosan ugyanakkor és ugyanúgy vágódik a földre a semmiből, mint én. Vagy fél percig fetregtem a fűben, közben megtapogatva az oldalamon az újra felszakadt éd átvérzett kötést.
-ÉS ÖTÖDIKKÉNT, SZINTÉN  HOLTVERSENYBEN JEV CHEKOV ÉS ALEX CHEKOV! HIHETETLEN MENET VOLT, FIÚK! -bömbölte valaki kommentátor mágikus úton kihangosítva, a lelátó pedig szilárd falként verte vissza a dübörgő hangzavart. Azt hiszem, hogy jó egy ideig csak sötétséget és körbe-körbe mozgó csillagokat láttam, és nem lehettem messze attól, hogy elájuljak.
avatar
Alex Chekov
Trimágus Tusa Bajnok
Trimágus Tusa Bajnok

Hozzászólások száma : 31
Join date : 2017. Jun. 10.
Age : 17

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Park/ az Aréna

Témanyitás by Nomusa Adeyemi on Vas. Aug. 27, 2017 9:22 pm

Az utolsó métereken aztán a lábam feladta. A kíméletlen sprintet egyszerűen már nem bírta tovább, és alighogy ráfordultam az utolsó tíz méterre, szinte mintha tűz égetné, úgy lobbant fel a bokámban a fájdalom. Még annyira maradt csupán erőm, hogy összeszorított fogakkal lendülve egy utolsót, és röptemben emberré változva, kinyújtott kezemmel megérintsem a zsupszkulcsot.
Az ismerős érzés azonnal jelentkezett - a pörgés-forgás a színek rengetegében, a millió vibráló fénycsóva, amelyek olyan erősen világítottak, hogy le kellett hunynom a szemem - aztán már vége is volt.
A fűben ülve, prókat pislogva, először a vakító naptól nem is láttam semmit, így először csak a zaj- és illatorgia jutott el hozzám, aztán lassacskán a lelátókon dübörgő diákokat is ki tudtam venni. A csendes erdőben eltöltött egy hét után igencsak mellbevágó volt ez a hangzavar, az illat és a fények.
Két másodpercig csak igyekeztem feldolgozni az élményt, hogy megérkeztem, aztán a brazil lány hajolt le hozzám mosolyogva.
- Gratula, Afrika - vigyorgott rám. - Holtverseny az első helyen! - vert hátba kedélyesen, aztán már ott is volt Zaire, hogy méltatlankodjon, amiért ugyan csak egy századmásodperccel, de lemaradt az első helyről, az igazgatónő kitörő örömében sikítozva ugrott a nyakunkba, és szorongatott bennünket halálra ikertestvéremmel, a válla fölött láttam, ahogy Anthony és farkasa is feltűnnek a színen harmadikként, majd a furcsa japán lány önfeledt ujjongása is új színt hozott a kakofóniába.
Végigcsináltuk. A gömbünk épen és biztonságban a hátizsákban, és Jabari is egész biztosan hamarosan érkezik. Jó pontokat gyűjtöttünk. Jó helyen értünk célba a végén. Megérkeztünk.
Valahonnan elképesztően mélyről felsóhajtottam, és először egy egész élet óta engedtem, hogy elernyedjenek az izmaim, és csupán csak Zaire karjai tartsanak ülő helyzetben.


A hozzászólást Nomusa Adeyemi összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Aug. 27, 2017 9:37 pm-kor.
avatar
Nomusa Adeyemi
Trimágus Tusa Bajnok
Trimágus Tusa Bajnok

Hozzászólások száma : 46
Join date : 2017. Jun. 11.
Age : 17
Tartózkodási hely : Uagadou Varázslóiskola

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Park/ az Aréna

Témanyitás by Anthony Lewis on Vas. Aug. 27, 2017 9:04 pm

A vádlijaim kezdtek egy hasogató fájdalom-csomóvá változni az esztelen sprinttől, de nem okozott nagy erőfeszítést, hogy tartsam a tempót: a farkasom, mint egy elegáns fehér csík, hihetetlenül egyenletes és határozott tempóban vágtatott előttem, így gyakorlatilag ő motivált ezen a két kilométeren. Fogalmam sincs, hány perce futhatunk, de én már óráknak érzem az egyre fárasztóbb akadályok leküzdését. Biztos jól szórakoznak a többiek kényelmes székeken, a lelátón ülve, a kivetítőn keresztül minket bámulva...
Épp egy kőhídon rohantam végig, nem törődve jelenleg a többiekkel, mert arra kellett koncentrálnom, hogy a lábaim alatt kígyókká széttekergő hídról időben leérjek. Mikor ez megtörtént, végre elnéztem a távolba: ja, de nincs is az olyan távol! Magasságos Merlin, mindjárt ott leszek a zsupszkulcsoknál! Ekkor szemem sarkából észrevéve realizálódott bennem, hogy Nomusa, valamelyik ikertestvére és a brazil csaj gyakorlatilag holtversenyben száguldanak a cél felé. Nekem se kéne sok hátrányt legyűrnöm, és úgy tűnt, hogy Floyd is még jobban belendült, így próbáltam gyorsítani. Az adrenalin dübörgött az ereimben, nem láttam mást, csak az előttem loholó fehérséget. Gyerünk, mintha üldöznének...
A lában vadul dobbant az emelvény fáján, de mikor felpillantottam, már mások is megérkeztek.
avatar
Anthony Lewis
Trimágus Tusa Bajnok
Trimágus Tusa Bajnok

Hozzászólások száma : 46
Join date : 2017. Jun. 14.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Park/ az Aréna

Témanyitás by Nomusa Adeyemi on Vas. Aug. 27, 2017 8:43 pm

Ahogy az egyik hipogriff felágaskodott, és a szárnyaival csapdosva, hatalmas porfelhőt kavarva felém rúgott a patájával, csak nagyon kevésen múlott, hogy elkerült. A hátam mögül azonban már támadott is a következő. Amint kiperdültem a rúgása elől, már jött is az újabb támadás, és az egyenesen a hátizsákomat célozta. Milliméterekkel sikerült csak elkerülnöm, hogy a táskámban lapuló gömb millió darabra törjön a legendás lény patái alatt, aztán már csak arra jutott időm, hogy a szemem sarkából arra legyek figyelmes, egy újabb gepárd is a lényekkel tusakodik. Tehát Zaire kiverekedte magát a futóhomokból. A következő pillanatban pedig az egyik, a magasból vijjogva alázuhanó példányra támadt rá egy fehér villám, amely egy farkas alakját vette fel - Anthony is túljutott az akadályon. A brazil lányt egyelőre sehol nem láttam.
Ahogy egyik támadást a másik után hárítottam, sikerült úgy perdülnöm, hogy az egyik példány éppen az oldalával felém helyezkedett, és a szárnyait agresszíven a levegőbe tartva, fedetlenül hagyta az alatta megbújó, puha felületet. Azonnal megragadtam a lehetőséget, és karmaimmal a szügyébe markolva átugrottam a mellette álló példány hátára, aztán onnan egyenesen kilőve magam, futottam tovább. Ekkor pillantottam meg, ismét pár méterrel előttem a brazil lányt - egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogyan csinálja, hogy minden akadályon észrevétlenül, sértetlenül és gyorsan átsurran.
De nem volt időm ezen gondolkodni, hiszen az emelvények, rajtuk a zsupszkulcsokkal egyre közelebbről látszódtak, így berobbantottam a rakétákat, és hamarosan leelőzve a brazil lányt, teljes erőbedobással futottam a cél felé.
avatar
Nomusa Adeyemi
Trimágus Tusa Bajnok
Trimágus Tusa Bajnok

Hozzászólások száma : 46
Join date : 2017. Jun. 11.
Age : 17
Tartózkodási hely : Uagadou Varázslóiskola

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Park/ az Aréna

Témanyitás by Anthony Lewis on Vas. Aug. 27, 2017 8:26 pm

Floyd gond nélkül szökkent előre hosszú, erős lábain a mocsok módon futóhomokká változott talajon, miközben én egy jót pofára estem. Azonban nem hagytam magam, hogy pár tizedmásodpercnél több előnyt hagyjak ellenfeleimnek, így gyorsan felpattantam, kiköpködtem a szemcséket a számból és dühömben egy olyan erős vízsugarat varázsoltam a pálcám hegyéből, hogy rögtön egy ragacsos, jóval könnyebben járható ösvényt vágtam magamnak a homoktengerben. Szerencsére nem tartott hosszan, de a következő akadály asszem minden eddigit felülmúlt: egy csapatnyi feldühített hipogriff. A döbbenet ellenére tudtam fegyelmezni magam, hogy ne lassítsak önkéntlenül is, de azért őszintén kíváncsi voltam, hogy a többiek mit kezdenek velük.
avatar
Anthony Lewis
Trimágus Tusa Bajnok
Trimágus Tusa Bajnok

Hozzászólások száma : 46
Join date : 2017. Jun. 14.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Park/ az Aréna

Témanyitás by Nomusa Adeyemi on Vas. Aug. 27, 2017 8:14 pm

Ugyan a minden lépésnél a lábamba nyilalló fájdalom nem volt éppen kellemes érzés, nem engedhettem meg magamnak, hogy ez az aprócska hiba megállítson, főleg azt figyelembe véve, hogy a brazil lány jó pár tíz méterrel előttem futott. Természetesen gepárd-alakomban nem volt nagy feladat felzárkózni mellé, de amikor ezer méternél a semmiből hirtelen előbukkanva hatalmas angyalszárnyakon repülő, oroszlán-testű lények vetették ránk magukat a magasból, már kezdtem kissé türelmetlenné válni. Pár gyors, hatékony csapással lemetszve az engem a földhöz szegező teremtmény szárnyait, közben beszerezve újabb jó néhány karmolásnyomot egyébként is már meggyötört testemre, átugrottam a tetem fölött, és meglepve vettem észre, hogy immár nem csak a brazil lány, de Zaire és Anthony a farkasával is előttem fut.
Ekkor változott a föld futóhomokká a két egymás mellett futó fiú talpa alatt, amibe a brazil lány is belecsúszott, hatalmas sebességéből adódóan nem tudván ilyen gyorsan irányt változtatni. Én ragadozó-testemmel könnyedén átlendültem a marasztaló felület fölött, és eltökélten rohantam tovább, amíg egy meglehetősen vérszomjasnak tűnő hippogriff-csorda nem szállt le előttem.
avatar
Nomusa Adeyemi
Trimágus Tusa Bajnok
Trimágus Tusa Bajnok

Hozzászólások száma : 46
Join date : 2017. Jun. 11.
Age : 17
Tartózkodási hely : Uagadou Varázslóiskola

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Park/ az Aréna

Témanyitás by Alex Chekov on Szomb. Aug. 26, 2017 11:59 pm

Kár lett volna azt hinnem, hogy tényleg nem keserítik meg ezt a két kilométert akadályokkal és fenevadakkal.
Az első dolgom természetesen az volt, hogy egy fenyegetően tekergő ördöghurok-halomban elessek, de pár kisebb horzsoláson kívül nem esett különösebb bajom, és menekültem is tovább, mihelyst egy gyors lángcsóvával szétrebbentettem az agresszíven tekeredő növényeket. A következő akadály nem más volt, mint az utat szegélyező fákról leugráló bólintérek, akik a legkülönbözőbb módszerekkel próbáltak sebesülést okozni. Protego-kkal próbáltam legalább egy ellökésnyi időre szabaddá tenni az utat magamnak, de szerencsére rövidesen beugrott, melyik varázslattal lehet a leghatásosabban fellépni ellenük. Épp a veszélyes szakasz felénél futhattam, folyton átkokat lövöldözve mikor Anthony, az egyik Ilvermorny-s bajnok döbbenetes sprintet vágott le mellettem: csakhogy előtte a hatalmas és gyönyörű fehér farkasa rebbentette el a támadó kis lényeket, de ez az előny rám már sajnos nem volt hatással. Kezdett fogyni a levegőm, szúrást éreztem a mellkasomban, de valami érthetetlen forrásból még mindig merítettem az energiát, hogy rohanjak tovább.
avatar
Alex Chekov
Trimágus Tusa Bajnok
Trimágus Tusa Bajnok

Hozzászólások száma : 31
Join date : 2017. Jun. 10.
Age : 17

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Park/ az Aréna

Témanyitás by Charlize Brown on Szomb. Aug. 26, 2017 11:47 pm

A tündérmanóktól ugyan bajos volt megszabadulni, egy gyors Immobulus!-szal azonban sikerült megállítanom őket a levegőben, és futnom tovább. Miközben eszeveszetten rohantam (meglehetősen elmaradtam a többiektől, akiket nem hátráltattak a tündérmanók), a táskámba gyömöszöltem a gömböt, ügyelve arra, hogy lehetőség szerint ne törjön össze.
Ahogy elrohantam az egyik durmstrangos fiú mellett, aki egy csapat szalamandrával küzdött, hirtelen egy Hodag ugrott elém, és őrületesen nagyot ordítva, felém vetette magát. Vörös szemébe és békapofájából kiálló, nyáltól csillogó, késélességű agyaraira nézve kedvem lett volna sikítva elfutni az ellenkező irányba, de megacéloztam magam, és úgy döntöttem, ha már eddig eljutottam, nem itt fogom feladni. Ahogy a fenevad felém vetette magát, az utolsó pillanatban félreugrottam, és egy Incarcerandus!-szal megkötözve, leterítettem. Már futottam is volna tovább, amikor hirtelen jobb ötletem támadt. Visszarohanva a köteleiben vergődő állathoz, a hátára pattantam, és pár Relaxo!-val segítve neki eloldozni a kötelékeit, erősen a sörényébe kapaszkodva kilőttem, mint az ágyúgolyó.
Ugyan folyamatosan ugrálva igyekezett engem ledobni a hátáról (úgy éreztem magam, mintha egy bikarodeón lennék), mégis a jó irányba haladtunk, és félelmetes kinézetének köszönhetően más fenevadak nem is mertek rám támadni. Így, többé-kevésbé kényelmesen utazva vagy hatszáz métert, végül egy baziliszkusszal a derekamra csavarodva zuhantam le frissen szerzett hátasomról.
avatar
Charlize Brown
Trimágus Tusa Bajnok
Trimágus Tusa Bajnok

Hozzászólások száma : 95
Join date : 2017. Jun. 10.
Age : 17
Tartózkodási hely : Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Park/ az Aréna

Témanyitás by Jev Chekov on Szomb. Aug. 26, 2017 11:33 pm

Francba is, miért futni kell? Miért nem lehet valami tetszőleges módon eljutni a célig? A bennem fortyogó düh egészen hatásosan hajtott előre, egészen amíg hirtelen egy tükörjéggel borított szakaszt pillantottam meg, és a semmiből vérfarkasok szökkentek elő, agresszív vicsorgással közeledve felém. Próbáltam nem lejjebb venni a tempóból, de tudtam, hogy minél gyorsabban futok, annál csábítóbb üldözni- majd leterítenivaló leszek bármilyen ragadozó számára.  Előrántottam a pálcám, de egyre csak közeledett a jég. Nagy levegőt vettem, és a határtól kezdve átmentem siklásba. Csakhogy az a gömb, Merlin taknyos zsebkendőjére! Igaz, egy Duro-val kővé változtattam elvileg, de ki tudja, mennyire bírja a strapát, ha eltanyálok. Imbolyogva próbáltam stabilizálni magam, de jobbnak láttam, ha szépen lassulva megállok.
-Stupor! Stupor! STUPOR! -elszánt átkaimra sorra dőltek ki nyüszítve a vadállatok, majd a következő pálcamozdulattal egy tűzcsóva varázslására készültem, de bevillant, hogy ezzel másoknak is segítenék, ha elolvasztanám a jeget. Észvesztő gyorsasággal járt az agyam, mikor végre bevillant a megoldás. Pár suhintás, és a cipőm korcsolyává változott. Vadul nekilendültem és hosszú, határozott mozdulatokkal, minden lendületemet beleadva száguldottam előre, élvezve, hogy most könnyedén behozhatom az elvesztegetett másodperceket.
avatar
Jev Chekov
Trimágus Tusa Bajnok
Trimágus Tusa Bajnok

Hozzászólások száma : 54
Join date : 2017. Jun. 11.
Age : 17

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Park/ az Aréna

Témanyitás by Nomusa Adeyemi on Szomb. Aug. 26, 2017 11:18 pm

Az első ötszáz méteren szinte repültem. Ragadozó-füleimben hallottam a hatalmas sebességtől fütyülő szél süvítését, és éreztem, ahogy az izmaim megfeszített tempóban dolgoznak, a szívem pedig erőteljes dobbanásokkal indít útjára egy újabb és újabb rohamot. Mellettem Zaire tartotta a tempót, szintén gepárd-alakjában, de amikor egy csapat gremlin ráugrott, és hegyes nyilaikkal igyekezve kilyuggatni a bőrét, szurkálni kezdték, kénytelen volt lelassulni egy kicsit, és megszabadulni a fenevadaktól.
Ötszáz méternél már a mezőny jelentős részét magam mögé utasítottam, egyrészt, mivel őket már az első ötven-száz méteren különböző mágikus lények támadták meg, másrészt, mert egy gepárd gyorsaságával nem sok ember tud lépést tartani.
Abban a pillanatban azonban, hogy ráfordultam a következő ötszáz méterre, hirtelen emberfeletti erővel rántott vissza a rossz bokámra csavarodva egy valami. Kis híján felüvöltöttem a hirtelen a lábamba nyilalló fájdalomtól, és hátranézve láttam, hogy egy egész csomó ördöghurok csavarodik a testemre, amelyek éppen az imént bukkantak ki a földből. Sziszegve visszaváltozva emberré, pár tűzlabdával hatástalanítottam őket, ám abban a pillanatban, ahogy visszaváltozva állati alakomba, folytattam volna a futást, egy egész csorda óriáspókkal találtam szembe magam, akik mind úgy tűntek, csak rám várnak, és nem igazán mutattak hajlandóságot arra, hogy akadálytalanul továbbengedjenek utamon.
Így nem maradt más hátra, mint karmaimat kifordítva tappancsomból, a leggyengébb láncszemre vetni magam, ám miközben a mocskos pókhúsba mélyesztettem fogaimat, rá kellett jönnöm, hogy jelentősen romlottak az esélyeim - a pókok feltartóztattak, a lábam ismét fájdalmasan tüzelt minden egyes mozdulatnál, és a brazil lány épp az imént futott át az egyik nagyobb példány lábai alatt, hogy aztán gazellához hasonlatos szökkenésekkel rohanjon tovább a kijelölt irányba.
Ezt azonban nem hagyhattam, így gondolatban ráparancsolva a lábamra, egyetlen jól célzott harapással harcképtelenné téve a pókot, a lány nyomába vetettem magam.
avatar
Nomusa Adeyemi
Trimágus Tusa Bajnok
Trimágus Tusa Bajnok

Hozzászólások száma : 46
Join date : 2017. Jun. 11.
Age : 17
Tartózkodási hely : Uagadou Varázslóiskola

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Park/ az Aréna

Témanyitás by Alex Chekov on Szomb. Aug. 26, 2017 11:02 pm

Szuper. Huszonöt másodpercem van kitalálni, hogy hogyan is tegyen biztonságossá a gömb szállítását. Valami lebegtető bűbáj, amivel követne a levegőben? ? Á, ki tudja, mik lesznek az akadályok, hiszen biztosan lesznek… Enyhén remegő kézzel fogtam a bal kezembe a meglehetősen nagy átmérőjű, ám leheletkönnyű, ezüstfényű labdát. Megpillantottam benne saját arcom megnyújtott, eltorzult tükörképét, de valójában tényleg olyannak éreztem az állapotom, mint amilyennek a fejemet láttam… Tíz másodperc. Feltettem a napszemüvegem, egyrészt hogy jobban lássak, másrészt hogy védje a szemem az esetleg futás közben nekem repülő akármiktől. Szabad jobb kezemmel ellenőriztem, hogy az egyetlen, elnyűtt hupilila háizsákom megvan-e és be van-e húzva a cipzárja. Gondoltam egyet, és egy gyors mozdulattal előkaptam az első tárgyat, ami a kezembe került a nagyzsebéből: egy bájitalos üvegcse.
-Hét… Hat…
Vadul elsuttogtam egy átváltoztató bűbájt, mire az üveg egy puha gyapjú párnává változott. A maradék öt másodpercben bénultan szorongattam, majd a piros jelzőszikrákkal egy pillanatban bebugyoláltam a gömböt, és beletettem a táskámba. Aztán nekilódultam.
avatar
Alex Chekov
Trimágus Tusa Bajnok
Trimágus Tusa Bajnok

Hozzászólások száma : 31
Join date : 2017. Jun. 10.
Age : 17

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Park/ az Aréna

Témanyitás by Charlize Brown on Szomb. Aug. 26, 2017 10:41 pm

Amikor a hetedik nap reggelén összecsomagoltam mindazt, amit a hét során összegyűjtöttem, és lassan lecsúsztam az elmúlt napokban lakhelyemül szolgáló fa törzsén, hihetetlen megkönnyebbülés kerített hatalmába. Amióta csak felébredtem, a szívem, az eszem, testem legapróbb sejtjei és véremnek legapróbb cseppjei is azt dalolták: Eric, Alice, Eric, Alice, Eric, Alice. Az elmúlt napok rettegésben és folyamatos harckészültségben töltött percei szerencsére kiűzték iszonyatosan gyötrő hiányukat a fejemből, de az agyam leghátsó, eldugott zugából, mielőtt álomba merültem volna, újból és újból előbukkant a két kedves alak arcképe, akik mindennél jobban hiányoztak az egész világon. Eljött az ideje, hogy végre visszatérjek hozzájuk.
Ahogy a hajnali harmattól nedves növények között trappoltam, hátamon a hátizsákom megnyugtató súlyával, egy apró tó vizében megpillantottam a tükörképemet. A hajam bozontos volt és kócos, pontosan úgy nézett ki, mintha már egy hete nem mostam volna meg rendesen, és a beleragadt kis sárdarabkák, valamint ágak és levelek sem tették esztétikusabbá az összhatást. A kaland kezdetén a hajamba kötött ruhadarab azonban még mindig ott volt, mintegy bizonyítékként, hogy min mentem keresztül az elmúlt hét napban. Az arcom poros és mocskos volt, valamint izzadságtól fénylett, az alsó ajkamból enyhén szivárgott a vér, illetve egy csúnya forradás (imádom a durrfarkú szurcsókokat, mondtam már?) húzódott végig a jobb fülem tövétől a bal arcomig. Emlékszem, két napig szinte a legapróbb mozdulat is pokoli kínt sugárzott végig az ereimen. A ruhám több helyen is elszakadt, az alkarjaim és a bal sípcsontom tele volt zúzódásokkal, karcolásokkal, mélyebb sebekkel vagy éppen állati harapásokkal, és mivel a kedves játékmesterek rendszeresen felzavartak bennünket éjszakánként is, így az alváshiány és az állandó rettegés jelentősen legyengített. Azon azonban meglepődtem, hogy amikor tükörképem szemébe néztem, annak kék szeme elszántan és derűsen csillogott. A tó vizével valamennyire igyekeztem tisztára mosni az arcomat, illetve a karomat, aztán tovább indultam.
Kétségtelenül más emberként fogok visszatérni Eric-ékhez. Ez a hét megedzett, erősebbé és stabilabbá váltam, megtanultam, mire vagyok képes, ha éles helyzetben kell varázslathoz folyamodnom, és ugyan a párbajokból többször kerültem ki vesztesként, mint győztesként, mégis úgy éreztem, hogy ezzel a versennyel én csak nyertem. Ha mást nem, hát azt, hogy a bennem élő, eddig folyamatos elnyomásban szenvedő boszorkány-énem mostanra, ha nem is teljes, de valami nagyon apró szintű elfogadásra lelt. És így az érzés a bensőmben mindenképpen valami egészen mássá vált, mint amit eddig tapasztaltam.
Amikor az erdő sűrűjéből kibukkantam a homokos fövenyre, a legtöbben már ott voltak. A bajnokok csoportja felé indultam, aztán megláttam Nat-et, ahogy az egyik brazil lánnyal beszélget, de amint meglátott, izgatottan integetett felém. Visszaintettem én is, majd egy ugráló alak vonta magára a figyelmem. Natsuko-val, a japán lánnyal többször is összefutottam az arénában, de valahogyan mindig sikerült elkerülnünk, hogy egymás egy méteres körzetébe kerüljünk, így nyílt lehetőségünk egy-két rövid baráti csevejre, amelyeknek köszönhetően szinte barátokká váltunk. És még a nevét is sikerült megjegyeznem.
- Charlie-chan! - ugrott a nyakamba nevetve Natsuko, én pedig mosolyogva visszaöleltem.
A japán lány ezután villámgyorsan elkezdett fecserészni mindenféle babonás tevékenységről, amit még el kell végeznie, mielőtt megindul a futam, hogy sikeres legyen, aztán csak mesélt, csevegett és magyarázott mindenről, ami csak eszébe jutott. Mosolyogva és bólogatva hallgattam vidám csicsergését, és közben szemügyre vettem a többi bajnokot is. A legtöbben hasonlóan festettek, mint én - összességében meg lehetett állapítani a hatalmas, fekete karikákból, és a fájdalmas arcizom-rándulásokból, hogy mindenkinek hosszú és nehéz volt ez az elmúlt hét, ami szinte már egy évnek tűnt. Elcsigázott, ám dacosan eltökélt pillantásokat láttam magam körül - a sajátomnak tükörképei. Hiszen még nem lazíthattunk, egy versenyszám hátra volt.
McGalagony professzor hangja még tegnap este értesített bennünket, hogy ma reggelre a párbajkörös szabály megszűnik, és az összes bajnok gyülekezzen a nyugati parton, hogy aztán kezdetét vehesse a végső próba.
Amikor hirtelen megszólalt a nyolc órát jelző gong, mindannyiunk izmai megfeszültek, és még Natsuko is elhallgatott a hirtelen támadt csöndben. Szinte elképzelhetetlennek tűnt, hogy ez az utolsó napunk és az utolsó percünk itt. Egy pillanatra lehunytam a szemem.
- Kedves bajnokok! Immár nem áll más akadály előttük, csak az utolsó próbatétel, a két kilométeres táv. A következő percben átkerülnek a futópálya kezdőpontjára, ahol az a labda vár rájuk, amelynek széttörése azonnali kizárást von maga után. Miután azt a kezükbe vették, nincs más dolguk, mint a jelzést küvetően futni, a táv végén pedig a Roxfort és iskolatársaik várják magukat. Sok sikert!
Ahogy McGalagony hangja elült, síri csend támadt a vidéken. Mindenki erősen koncentrált, szinte harapni lehetett a közöttünk vibráló feszültséget.
Aztán a következő pillanatban semmivé foszlott az aréna, és hirtelenjében feltűnt előttünk a füves futópálya, amelyet áthatolhatatlan sötétség vett körül, mintha a semmiben lebegett volna, a végén emelvényeken a zsupszkulcsokkal, amelyek egyből a Roxfortba repítenek majd bennünket. És mindannyiunk előtt egy másik emelvény a sejtelmesen csillogó, szinte átlátszó, szürke ezüstgolyóval a tetején. Óvatosan megtapogattam a hihetetlenül törékeny gömböt, majd a kezembe vettem. Az egyik oldalamon Natsuko, a másikon az afrikai lány állt, ugrásra készen. Nem sok időnk volt, mindössze harminc másodpercünk, hogy mentálisan felkészüljünk a futásra. Élesen beszívtam a levegőt, és a szívem egy szó ütemére dübörgött a mellkasomban: Eric. Ha ennek mind vége, ő vár rám a célvonalnál.
Ahogy a levegőbe reppentek a piros szikrák, és mellettem az afrikai lány, gömbjét egy kézmozdulattal lekicsinyítve, majd hátizsákjába dugva gepárddá változva hihetetlen gyorsasággal kilőtte magát, nyaktörő sebességgel rohanva megkérdeztem magamtól, fel voltam-e készülve arra, hogy már az első ötven méteren az arcomba repül egy csorda kelta tündérmanó.
avatar
Charlize Brown
Trimágus Tusa Bajnok
Trimágus Tusa Bajnok

Hozzászólások száma : 95
Join date : 2017. Jun. 10.
Age : 17
Tartózkodási hely : Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Park/ az Aréna

Témanyitás by Matt Hunter on Szomb. Aug. 12, 2017 9:29 pm

Azt hittem, végérvényesen lecövekelődtem a küszöbre, de egy másodpercet sem vesztegethettem tovább. Az egyik francia bajnoklány ép kezét a szájára szorítva, ziháló légzéssel és elszörnyedt ábrázattal próbálta szemmel követni, amit a sürgölődő, köpenyes lények csinálnak a sípcsontján végighúzódó nyílt sebet. Többi végtagját olyan szorosan a vizsgálóasztalhoz szíjazták, hogy azok teljesen elfehéredtek, esélyt se adva a vérkeringésnek.
-Stupor! Incarcerandus! - ezekket az átkokat záporozva közelítettem a szerencsétlen felé, közben igyekezve mind a hat manót harcképtelenné tenni.
-Merlinre, mit csináltak veled? -kérdeztem, próbálva nyugalmat magamra erőltetni, de  hatástalan volt a lányra. Még mindig zihálva, sípolva vette a levegőt, alig látva a könnyeitől.
-Nem tuho...dom... SEGÍTS! -nyöszörgése hisztérikus visításba fulladt, miközben gyors pálcamozdulatokkal eloldoztam a köteleit. Első lendületével rögtön odanyúlt volna sebéhez, de elkaptam a kezét.
-Hogy hívnak?
-Antoinette. Áuhh... Úristen, hogy zsibbad a kezem... A lábszá... a lábszáram meg mintha lángolna... -szűrte a fogai között kétségbeesetten. Ez azért durva. Tusa ide vagy oda, azért most igen alaposan kicsesztek azokkal, akik nem tudják, hogy mit kéne valóban tenni sérülés esetén. Elszörnyedve néztem végig az asztal mellett sorakozó eszközöket és üvegcséket. Merlin... Ezek direkt további fájdalmat okoztak szegénynek.
A seb nem volt mély, de igencsak nyílt. Tanakodva néztem végig a kötszeres szekrényben, amiben hatalmas felfordulás volt, akárcsak a vegyszereket és egyéb műszerek tárolóiban. Egy Invito-val magamhoz hívtam a szükséges dolgokat és gyorsan nekiláttam a fertőtlenítésnek és a kötözésnek.
-Na, most tarts még ki... -szinte nekem is fájt a lábam azon a felületen, ahol gyors, gyakorlott mozdulatokkal letudtam a seb tisztítását. Antoinette már meg sem nyikkant, de szeméből leolvastam a kínt.
-Tudsz még valakiről, aki ide keveredett?
-Talán nem... Én nem találkoztam senki más bajnokkal. -lehelte erőtlenül, miközben az utolsó simításokat végeztem a kötésén.  -Kérdezhetek valamit?
-Persze... -tekertem vissza a fáslit.
-Hogyhogy nem bűbájjal láttad el? Honnét tudsz ilyen szakszerűen sebet kötözni?
-Hát, ez hosszú történet. De röviden annyi, hogy egy kissé konyítok az elsősegélyhez, meg úgy az egészségügyhöz általában. -foglaltam össze.
-Ez hihetetlen! Még senkivel sem találkoztam, aki mágusként ennyire értett ezekhez! -szemmel láthatóan tényleg lenyűgözte a segítségnyújtásom.  -Fogalmam sincs, hogyan tudnám viszonozni... Legyőzhetsz egy párbajban, ennyit fel tudok ajánlani. -fordította rám könnyes tekintetét. -És te hogyan kerültél ide?
-Szó sincs róla. Hát, én kígyómarás gyanújával keveredtem ide, ennek ellenére teljesen indokolatlanul meg akartak röntgenezni meg beinfúziózni.
-Szentséges Merlin! De meg tudtál menekülni időben, ugye? -pislogott rám.
-Igen, harcképtelenné tettem őket az utolsó pillanatban. Keresek magamnak egy fájdalomcsillapítót, aztán menjünk innen.
-De mi lesz a kígyóméreggel? Nem kellene valami ellenmérget, vagy hogyhívjákot bevenned? -kérdezte aggódva.
-Sajnos nem tudom, hogy milyen fajta volt... -feleltem, és csak most jutott újra eszembe az én fájdalmam, mire össze is görnyedtem.
-Merlin... - lemondóan sóhajtott. -Most mi lesz veled? -félénken rám pillantott könnyes pillái mögül.
-Nem tudom. Komolyan nem tudom. -rogytam le a vizsgálóasztal szélére. A kígyómarások kezelése egyike azon kevés dolgoknak, amikkel nem tudok mit kezdeni. -vallottam be az ablakon kimeredve. Vajon hány órám van még hátra? Vagy már most az életemmel játszom? Antoinette is valószínű ugyanezen gondolkozhatott el, ugyanis újra sírva fakadt.
-Még a nevedet sem tudom... -szipogta.
-Matt. Matt Hunter.
-Várj csak Matt! Ha van egy ilyen fordított-kórház, akkor csak kell lennie egy normálisnak is! Nem?
-Hát, elképzelhető... De hol? - nem hülyeség, amit mond, de honnét szüljem meg hogy hova rakták?
avatar
Matt Hunter
Trimágus Tusa Bajnok
Trimágus Tusa Bajnok

Hozzászólások száma : 18
Join date : 2017. Jul. 15.
Age : 17

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Park/ az Aréna

Témanyitás by Matt Hunter on Hétf. Aug. 07, 2017 9:36 pm

A nyugtalan, hánykolódással teli éjszaka után rettenetes gyomorfájásra és hányingerre ébredtem. Úgy éreztem, minden belső szervem távozhat bármelyik pillanatban a számon keresztül, és már egy korty víz gondolatától is még rosszabbul lettem. Tanácstalanul kerestem olyan pozíciót a pokrócon feküdve, amiben kissé elviselhetőbb a fájdalom, de fölösleges volt. Miután már negyedszerre is eredménytelenül hajoltam ki a búvóhelyem mögötti avar fölé, hátha könnyítek magamon, elővettem a kötszeres és gyógyszeres táskát, de sajnos semmi használhatót nem leltem benne. Fejfájás ellen, ízületi fájdalomra, izomgörcsre… -unottan böngésztem végig még egyszer, de már eredetileg is úgy sejtettem, hogy nem lesz kéznél semmi. Elkezdtem gondolkodni, hogy milyen hatóanyagok léteznek jelen tüneteim enyhítésére, és hogy azt a varázsvilágban milyen anyagokkal helyettesítik, de a koncentrációm is cserben hagyott, ugyanis a fájdalom tudata felülírt minden. Egy fura mozdulatot tettem a karommal, mikor megakadt a tekintetem valami szokatlanon. Merlin szent gatyájára! Valami belém mart az éjjel! Két hegyes szemfogpár alattomos harapásnyoma piroslott nem sokkal a csuklóm felett. Erre hogy nem ébredtem fel? Elhűlve forgattam a karom, próbálva beazonosítani, hogy milyen állattól származhat, és hogy mikor történhetett a támadás. Ahogy végigsiklottam gondolatban az egyes lehetőségeken, hogy miféle mérges hüllők hadserege tanyázhat ebben az erdőben, még a maradék vér és életerő is elillant belőlem. Hát ez aztán pont egy olyan szakterület, amihez távolról sem konyítok... Na nézzük csak... Mérgezéses tünetek? Émelygés, hányinger, hányás, izomgyengeség...? Simán lehet, sőt, még a szívverésemet is túl gyorsnak éreztem, ami szintén logikusan belepasszol a történetbe. Láz? Kézfejemmel megérintettem a homlokom, próbálva megállapítani, hogy vajon van-e. Hát, határeset, nem tudtam dönteni. Másodszorra mintha melegebbnek tűnne… Olyannyira eluralkodott rajtam a nyűgösség, hogy az émelygő, háborgó érzés az egész nyelőcsövemben, és a gyomorfájdalmam ellenére felkeltem és céltalanul bóklászni kezdtem. Annyira elkenődtem, hogy amolyan nekem-úgyis-mindegy-alapon inkább csinálok valamit, hogy addig se a belém került méreg- vagy allergiát kiváltó anyag erősségén gondolkozzak.
Alig tettem meg pár száz métert, mikor egy éles kanyar után megpillantottam egy magas, több emeletes épületet, amit egészen biztosan nem láttam még: kissé ki is lógott az összképből. Homlokráncolva közelítettem meg és jártam körbe, mikor fefedeztem a rendeltetését: Egy kórház! Miután egy újabb összegörnyedésemből felegyenesedtem, úgy döntöttem, hogy sokat nem árthatok tovább magamnak, ha bemegyek. Bizonyára a szervezők végre egy varázskórház idetelepítésével most kivételesen segítenek nekünk. Az ajtón belépve minden stimmelt, és minden annak rendje és módja szerint működőnek tűnt. Kissé meglepődtem, mikor realizálódott bennem, hogy a szeméyzet csak is kizárólag házimanókból áll. De ezzel semmi baj, tanultuk, hogy a világ sok varázs-egészségügyi intézményében velük működik minden.
-Azt… hiszem… mérgeskígyó harapott meg... vagy valami allergiám van... préseltem ki magamból, a kartonozópultnak támaszkodva. A házimanó hatalmas szemeit rámmeresztve, oda se nézve nyomott egy gombot a telefonján és értesítette a sürgősségi osztályt. Nem telt belé tíz másodperc, és máris három manó rángatott magával.
-Matt… H… Hunter… Ilvermorny… -rebegtem aléltan az adataimat felvevő példánynak útközben, és bekormányoztak végre egy vizsgálóba. Amennyire tellett az állapotomból, figyeltem a folyosókat, de rajtam kívül senki más beteggel nem találkoztam, kivéve egy ismeretlen,  jajveszékelő hangot, ami az egyik ajtó mögül jött. Biztos sebet fertőtlenítenek, vagy hasonló fájdalmas dologban lehetett része az illetőnek.
-Ne aggódjon a bajnok úr, a házimanók kiválóan értik a dolgukat, és nagy tapasztalattal rendelkeznek! -közölte sipító, idegesító frekvencián az egyik köpenyes lény, miközben meglepő erővel letaszított egy kerekes ágyba és már toltak is.
-Talán a vérmintát is magamnak vegyem le és vigyem a laborba? Vagy mi a Merlint csinálnak velem? Valószínű ellenszérumra van szükségem! -De a manók rám se hederítettek, rendíthetetlenül toltak egy sugárveszélyre figyelmeztető táblás helyiségbe. A következő pillanatban egy röntgengép mellett találtam magam, de nem volt időm körülnézni, sem értelmezni döntésüket, ugyanis egy manó a képembe hajolt egy jellemzően altatásra használt injekciós tűvel.
-Álljon már le! Meg van húzatva? Ilyen esetben tilos bármi más anyagot a véráramba juttatni, ami nem konkrétan az ellenszérum! -mintha a falnak beszélnék. Akaratosan megragadták a nem megmart karomat, mikor a fájdalmamtól eltekinteni próbálva hatalmasat rúgtam felé. A kis lény megtántorodott és kis híján hátraesett, de a többiek sem maradtak restek. Merlin alsógatyájára, ez valami csapda! Ez is egy újabb szívatás, álkórház, ahol direkt félrekezelnek minket? Megmarkoltam a pálcám, még mielőtt a ruháim is lerángatják rólam, és vadul rájuk szegeztem:
-Incarcerandus! -vágtam oda az első ártást rögtön kettőnek, akik a megkötözéstől hanyattestek és tehetetlen dühvel sipárogtak és ficánkoltak. Menetrendszerűen masírozott be további három, szintén köpenyes példány, de rájuk is ugyanezt az ártást használtam, nem véletlenül. Odaléptem hozzájuk, és egy Relaxo -val eszméletlenné téve őket, megvizsgáltam, hogy ki mivel akart konkrétan nekem esni. Valóban jól láttam, a manónál a mugli világban is használatos mélyen elaltató hatású vegyület volt. Egy másiknál kötszereket találtam, aminek szintén aligha van bármi keresnivalója egy mérgezéses esetnél. További, teljesen indokolatlan, sőt, az én esetemben kifejezetten ártó injekciók estek ki a tehetetlenül elernyedő manókezekből. Ekkora elképesztő átvágást! Ha valaki nem ért egy kicsit sem az orvosláshoz, akár meg is öletheti magát! És mit műveltek azzal az illetővel, aki úgy visított valamelyik szobában? Bakker, ennek véget kell vetni!
-Homenum Revelio! -végigrohantam a folyosón, figyelve az emberkimutató varázslatom jelzéseire. Kihaltnak tűnt a hely, bár a házimanók kimutatására nem alkalmas. Nem hagyhatok itt senkit, ez kész őrület! Ezt még az ellenségeimnek sem kívánom. Egy vibráló fénycsóva megállt az egyik ajtó elől és a velőtrázó visítás biztosított arról, hogy ez az előbb hallott valaki. Az ajtó nem engedett.
-Alohomora! -vadul berontottam, és ami épp fogadott, egyenlő volt az észbontóval.
avatar
Matt Hunter
Trimágus Tusa Bajnok
Trimágus Tusa Bajnok

Hozzászólások száma : 18
Join date : 2017. Jul. 15.
Age : 17

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Park/ az Aréna

Témanyitás by Nomusa Adeyemi on Pént. Aug. 04, 2017 10:42 pm

Anthony Lewis-szal végzett küzdelmem után gepárdalakomba váltva iszonyatos fájdalmak árán, de sikerült elvonszolnom magam a fiú (remélhetőleg) egy kilométeres körzetéből. Ott aztán, elbújva pár hatalmas, húsos levelű növény és alacsonyan növő bokor és fa rejtekébe, orromat a szél irányába tartva megbizonyosodva róla, hogy nem tartózkodik a közelben élőlény, és így nem érhet váratlan támadás, visszaváltoztam emberi alakomba.
Az első gondolatom, ahogy tekintetem végigfutott meggyötört testemen, az volt, hogy Zaire most büszke lenne rám. És ez ebben az esetben nem biztos, hogy jót jelentett. Magamat is megleptem vele, amikor erre a futó gondolatra lassan, fájdalmasan, rekedtesen és megtörten, de felnevettem.
Ami persze nem biztos, hogy jó ötlet volt, tekintve, hogy nagyon kevés választotta el a beleimet attól, hogy teljesen kiforduljanak a helyükről, az oldalam felszakítva és farkasfogak nyomával tarkítva, az egyik lábamon szinte abszolút nem is tudtam megállni, a szememből pedig folyamatosan ki kellett pislognom a homloki vágásból csordogáló vércseppeket. Pár ősi afrikai gyógyító varázsigével ugyan igyekeztem a vérzést csökkenteni, valamint a csontok gyorsabb összeforrását, illetve a sebek gyorsabb begyógyulását elősegíteni, de be kellett látnom, hogy pár kézmozdulattal nem tudom összevarrni a hasam még azelőtt, hogy egy ájuláshoz elegendő vérveszteséget ne szerezzek - az pedig akár a biztos végemet is jelentheti ebben az arénában.
Az adrenalinnak és a vérveszteségnek a hatása miatt nem tudtam racionálisan gondolkodni, de abban biztos voltam, hogy alternatív megoldást kell keresnem. Tulajdonképpen azt sem tudom, miben reménykedtem, amikor, ismételten átváltozva gepárdalakomba, továbbhaladtam az erdőben. Bízva abban, hogy az állatoknak valamivel gyorsabb a regenerálódó-képessége, mint az embereknek, igyekeztem ebbe a reményfoszlányba kapaszkodni, mikor csak úgy céltalanul meneteltem az erdőben, abbéli reményemben, hogy hátha majd a segítség talál meg engem - ugyanakkor nem tudtam letagadni, hogy egy idő után határozottan elkezdtem szédülni, a látóterembe fokozatosan sötétség kúszott, a lábam minden alkalommal pokoli fájdalommal ajándékozott meg, amikor csak hozzáért valamihez, a vérzés pedig csak nem akart leállni. Pokolian éreztem magam, erőm minden egyes lépéssel csak fogyatkozott.
Volt egy pont, amikor úgy éreztem, nem vagyok képes a továbbmenetelre. Ekkor lehunytam a szemem, és átadtam magam az emlékeknek, amiket meggyötört testem idézett elő bennem. Láttam magam előtt a trapézt, és az alatta tátongó sötétséget és végtelen mélységet. Éreztem a pokoli fájdalmat egész testemben, még abból az időből, amikor leestem abból a magaslatról. Éreztem, ahogy az ízületeim sikoltva könyörögnek kegyelemért, amikor az edzéseken még nagyobb flexibilitást követeltem meg tőlük. Láttam magam előtt, ahogy a parázson járok. Láttam magam előtt, ahogy tüzet nyelek. Láttam magam előtt, ahogy szöges ágyra fekszem. Láttam mindent, amit eddig a testem elviselt, és éreztem is minden porcikámban az összes mérhetetlen és pokoli fájdalmat, amit jobbára saját magamnak okoztam. És aztán arra gondoltam, hogy itt nem adhatom fel. Nem azért viseltem el azt a sok megpróbáltatást, hogy aztán egy ilyen versenyen essek el, egyetlen rosszul sikerült párbaj miatt. Azonkívül pedig nemcsak Zairének, hanem az iskolámnak is csalódást okoznék.
Így hát, egyszerűen kinyitottam a szemem, és tovább haladtam. Lépést lépés után. Beszív, kifúj, beszív, kifúj. Meg tudom csinálni.
Megközelítőleg öt perce haladhattam ilyen idegőrlően lassú tempóban, amikor a fák közül egy szürke kőépület körvonalait láttam kibontakozni. Belső megérzésem óvatosságra intett, így lehetőségeimhez mérten igyekeztem nesztelenül és elővigyázatosan megközelíteni az épületet. Amikor a homlokzatára erősített Kórház feliratot megpillantottam, még akkor sem mertem felfedni magam - lehet, hogy ez is csak csapda, rossz tréfa - a játékmesterek tréfája. Végül azonban sajgó oldalam, hasam és lábam meggyőzött arról, hogy legalább egy próbát megér. Rosszabbul már nemigen járhatok.
Amikor beléptem az épületbe, és a Nagy-Britanniában honos házimanó-faj képviselői visítva menekültek láttomra, először nem értettem, mitől rémültek meg. Aztán ráébredtem, hogy még mindig gepárd vagyok, méghozzá véres testemmel egy meglehetősen veszélyesnek tűnő ragadozó. Mihelyt ez eljutott a tudatomig, visszaváltoztam emberré, és szabadkozva igyekeztem megnyugtatni a kis lényeket, akik, amint megláttak emberi-alakomban, azonnal egy manóként visítottak fel újra - ez a kiáltás azonban inkább szinte halálosnak tűnő sebesüléseimnek szólt.
- Kisasszony, magával meg mi történt? - rohant oda hozzám sipítva az egyik manó, hatalmas fülei zászlóként lobogtak mögötte.
- Egy farkassal és egy meglehetősen képzett varázslóval vívtam párbajt - írtam le állapotom előzményeit. - Tudnak segíteni rajtam? - érdeklődtem, és igyekeztem, hogy hangomból ne hallatsszon ki az a mértékű elkeseredés, reményvesztettség, fájdalom és félelem, amit abban a pillanatban éreztem.
- Hogyne, kisasszony, hogyne - bólogatott a manó, majd még magasabb hangon és még hangosabban elsivította magát. - Hordágyat ide!
Még több manó érkezett, akik felfektettek egy általuk bevontatott fehér kórházi ágyra, majd betoltak egy félreeső szobába, hogy megvizsgáljanak. Miután megállapították, pontosan mi is a probléma, és hány helyen kell összefoltozniuk, az egyik manó gondterhelten rázogatva péklapát méretű füleit, közölte velem is a hírt: össze kell varrni a hasamat, de a többi sérülésemmel sem bánhatnak kesztyűs kézzel.
- Kér érzéstelenítést a kisasszony? - sivította a manó magas hangján, miután vázolta, mi fog velem történni az elkövetkezőkben.
- Nem, köszönöm - néztem bele a manó aggodalmasan fénylő, teniszlabda-méretű szemeibe szelíden mosolyogva. - Volt már rosszabb is - biztosítottam, majd ellazítottam a tagjaimat, és igyekeztem felkészülni a miniműtétre.
Egy pillanatra lehunytam a szemem - óvatlan voltam. Már csak egy tű szúrását éreztem, aztán még annyi ideig eszméletemnél voltam, amíg a manó biztosított: teljes meggyógyításom nagyjából négy órát fog igénybe venni - de minden rendben lesz, és, ha felébredek, olyan leszek, mint újkoromban.
Fel akartam ugrani, szét akartam szabdalni az arcukat, üvölteni akartam. De az altató elnehezítette tagjaimat, engem pedig menthetetlenül magába rántott a sötétség.

***

Amikor felébredtem, egy fehér szobában feküdtem. Szinte azonnal levegő után kaptam, és felültem. Érzékeimet elárasztották mindazok a szagok és illatok, amiket délelőtt, egy ájulás fenyegető árnyékában, és a hatalmas vérveszteség miatt elbóduló testtel nem tudtak az agyamig eljuttatni szaglóreceptoraim. Most azonban csak úgy facsarta kiváló szaglószerveimet a fertőtlenítőszag, a vakító fehérség pedig szinte kisütötte a szemem. Egy pár pillanatig még minden izmomat megfeszítve néztem körbe, készen arra, hogy veszély esetén azonnal reagáljak - csak hogy aztán egy manó aggódó, teniszlabda-nagyságú szemébe nézzek.
- Hol vagyok? Miért tették ezt velem? - förmedtem rá szinte azonnal, ő pedig csak idegesen gyűrögette elnyűtt ruhájának szegélyét.
- A házimanók meggyógyították, kisasszony - a házimanók remélik, hogy elégedett az ellátással - motyogta a kis élőlény, félve pillantva lábamra és hasamra.
Pillantását követve az én tekintetem is lesiklott testemre, hogy ellenőriztem sérüléseimet - és meglepve tapasztaltam, hogy a hasi, illetve oldali sebeim szinte teljesen begyógyultak és összevarrásra kerültek. Amikor a lábamat megmozgattam, elégedetten tapasztaltam, hogy szinte semmi fájdalmat nem érzek, homlokomhoz érintve ujjaimat pedig csak a forradás helyét tudtam kitapintani.
Közel sem voltam száz százalékos formámban, a farkasfog-nyomok pedig nagy valószínűséggel egész életemben megmaradnak majd - de ezek a manók visszahoztak engem egy olyan állapotból, ahonnan szinte lehetetlen lett volna számomra folytatni a versenyt. Sőt, akár sokkal rosszabb dolgok is történhettek volna. Mérhetetlen hálát éreztem irántuk.
- Nagyon szépen köszönöm - hajtottam meg a fejem a manó előtt, aki erre a gesztusra ijedten hátraugrott, és kicsit remegni kezdett. - Hogy tudom leróni mérhetetlen hálámat? - tudakoltam, még mindig lehajtott fejjel.
- A legnagyobb öröm a házimanók számára, ha ön elégedett a házimanók szolgáltatásával - válaszolta a pöttöm teremtmény, és hangjából valóban mérhetetlen boldogság csendült ki.
Érdekes szerzetek voltak. Felemelve a fejem, kinéztem az ablakon. A nap már kezdett lemenni - egy egész délutánt elfecséreltem. Csak remélni mertem, hogy Jabari és Zaire nem tétlenkedtek, és szereztek pár pontot az iskolánknak.
Amikor felálltam az ágyról, a manó ismét hátraugrott.
- Maradhat a kisasszony éjszakára, ha úgy gondolja...
- Köszönöm a szíves vendéglátást, és az orvosi szolgálatot. De most folytatnom kell a versenyt - azzal meghajtottam fejem még egyszer a manó előtt, és kiugorva az ablakon, átváltva gepárd-alakomba, beolvadtam a természetbe.
Egy idő után, amikor már kellően stabilnak éreztem magam és a tagjaim, a futást is megkíséreltem - és kellemes meglepetéssel vettem észre, hogy csak annyira fájnak a mozdulatok, amennyire egy trapézról leesés után fájnak az ember tagjai. Most azonban fontosabb dolgom is volt, mint ennek örülni. Vissza kellett jutnom a fámhoz, hogy egy rövid éjszakát követően a varázsszőnyegemről, a levegőből tudjam bombázni a gyanútlan bajnokokat - már csak azért is, mivel újabb szemtől-szembe harcra a holnapi napon legalábbis, biztosan nem leszek még száz százalékosan alkalmas.
avatar
Nomusa Adeyemi
Trimágus Tusa Bajnok
Trimágus Tusa Bajnok

Hozzászólások száma : 46
Join date : 2017. Jun. 11.
Age : 17
Tartózkodási hely : Uagadou Varázslóiskola

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Park/ az Aréna

Témanyitás by Jev Chekov on Szer. Aug. 02, 2017 11:13 pm

Tudtam, hogy nem tart sokáig a hatás, így következő lépésnek már fontolgattam a Stuport.
-Stu…
-Proheho! -a két különböző színű fénycsóva nem sokkal a fiú előtt ütközött, de elég gyengére sikerült a védőpajzsa, még csak meg sem suhintott az ereje.
Láttam, hogy valamit nagyon rám akar vágni, de nem tudott megszólalni.
Ekkor váratlanul fejjel lefelé lógó állapotban találtam magam. Merlin rúgja meg! Tehetetlenül kapálóztam, de eközben realizálódott bennem, hogy ezen kívül más, nonverbálisan működő varázslattal nem tud tovább ártani nekem.
Éreztem, ahogy a fejembe száll a vér és úgy lüktetnek az ereim, hogy majd szétrobbannak.  A farkas állkapcsát csattogtatva ugrott a levegőbe, nem sokkal a fejem alatt, így úgy éreztem magam, mint akit a piranhás tó felé lógattak. Kezdett elhomályosulni előttem a világ, de azt még láttam, ahogy Anthony tanácstalanul vizslatja a földet. Hát persze! Biztos azt hiszi, hogy leesett a pálcám a fejrefordulásomkor. Hát, nem így történt. Ösztönösem megszorítottam, a hirtelen rántás közepette, így nálam maradt, pedig a Levicorpus alkalmazásakor az áldozatok 95 százaléka önkéntlenül elejti fegyverét, ezt tanultuk.
-Stupor! -használtam fel az utolsó tiszta pillanatomat, hogy kissé erőtlenül felé küldjem az átkot, ami végre eldönti a versengést.  A fiú összecsuklott, én pedig nem túl kellemesen kisrészt a fejemre, nagyrészt a hátamra estem, ami,  ha belegondolok, akár gerinctöréssel is megoldódhatott volna.
Elsőre automatikusan rendbe raktam volna egy Stimulával, de aztán megállt a kezem a kevegőben: ilyen undok hatökörnek? Komolyan? Így hagyom, hadd szenvedjen, csak negyed órát veszít az életéből. Odadobtam mellé a pálcát, amit a farkas gyorsan meg is szerzett, és a fogai közé zárva azt, leült a fiú mellé, hogy őrködjön felette. Én pedig gyorsan eltűntem, zakatoló szívvel és tomboló diadalérzettel. Most aztán csúfosan megkapta ez a hólyag!
avatar
Jev Chekov
Trimágus Tusa Bajnok
Trimágus Tusa Bajnok

Hozzászólások száma : 54
Join date : 2017. Jun. 11.
Age : 17

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Park/ az Aréna

Témanyitás by Anthony Lewis on Szer. Aug. 02, 2017 11:07 pm

-A Mehlih rohah gahá… -még sosem kaptam a fognövesztő rontásból, de álmomban sem gondoltam volna, hogy ez ilyen szar érzés. Teljesen beszédképtelenné váltam, hiába mutogattam agresszíven ellenfelem felé, helyettem csak Floyd tudott egyelőre intézkedni: vicsorogva előugrott a háttérből és egy jól irányzott ugrással ledöntötte a fiút a lábáról. Ő azonban nem csinált nagy ügyet belőle, a hátára gördülve enyhítette az esés erejét, és már pattant is fel.
avatar
Anthony Lewis
Trimágus Tusa Bajnok
Trimágus Tusa Bajnok

Hozzászólások száma : 46
Join date : 2017. Jun. 14.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Park/ az Aréna

Témanyitás by Jev Chekov on Szer. Aug. 02, 2017 11:06 pm

Az egyetlen dolog, amire képes voltam megbénult állapotomban, hogy alig hallhatóan megköszörültem a torkom, és jórészt a földre bámultam. Ezt nem hagyhatom annyiban. Ráemeltem a tekintetem, amivel egyensúlyt próbáltam közvetíteni felé. Én vagyok az okosabb, a nagyobb tudású és az érzelmileg intelligensebb. Én vagyok a hollóhátas, ő meg valami vakarék, lenézett amerikai suliból.
-Úgy látom, kiváló információforrásaid vannak, de kíváncsi lennék, hogy vajon csak szájkaratéban vagy ekkora, vagy varázslásban is! -Nem gondolkodtam, az agyam ellentmondása ellenére lendült elő a kezem a pálcával. Időközben ő maga közelített szép észrevétlenül felém, így már épp ideje volt, hogy bezárjam magunkat a párbajburokba, ehhez elég volt a kezem kinyújtása. Bizonyára arra épített, hogy nem figyelem, hogyan oldalog egyre közelebb. Hát, nem jött össze.
-Densaugeo! -kezdtem is kissé parádésan a párbajunkat. Anthony eltorzult arccal kapott a szája elé, tehetetlen dühében a földbe rúgva.
avatar
Jev Chekov
Trimágus Tusa Bajnok
Trimágus Tusa Bajnok

Hozzászólások száma : 54
Join date : 2017. Jun. 11.
Age : 17

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Park/ az Aréna

Témanyitás by Anthony Lewis on Szer. Aug. 02, 2017 11:04 pm

Kezdtem élvezni a dolgot. Hiába mutatott felém nyugalmat, éreztem, hogy belül tele van feszültséggel és félelemmel.
-Igen, mondhatni. Ugyanis rajtatok kívül kábé minden élőlénynek leesett a dolog, amint meglátott titeket. -Ekkor láttam, hogy közbeokoskodott volna valami tudományosat, de amint kinyitotta a száját, rögtön be is csukta.
Ez a gyerek nem több, mint egy gyáva, szemüveges kukac. Közben már ízlelgettem a számban a gonoszabbnál gonoszabb, szurkálódó mondataimat, és nem is tudtam, melyikkel döfjek oda neki. Végül sikerült választanom bőséges ötlettáramból.
-És ez hogy lehetett így eddig? Anyátok szétdobott titeket két különböző irányba, ő meg ment egy harmadikba?
Jevgenyij keze ökölbe szorult, de nem mutatott ki különösebb érzelmeket. Vajon a nemszólalokmeg-technikát fogja alkalmazni? -Ja nem, biztos meghalt, és visszajár hozzád kísérteni, és még itt is megtalál! Jó kis pszichotrillert rittyentettél ide, mikor jött a mumus! -folytattam tovább a cikizést, zsigerből jövő szemtelenséggel. Elememben voltam végre, hát még ha tényleges párbajra kerül a sor!
avatar
Anthony Lewis
Trimágus Tusa Bajnok
Trimágus Tusa Bajnok

Hozzászólások száma : 46
Join date : 2017. Jun. 14.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Park/ az Aréna

Témanyitás by Jev Chekov on Szer. Aug. 02, 2017 11:02 pm

Éreztem, ahogy szabályszerűen felnyomja a vérnyomásom ez a beképzelt viselkedés. Valószínű, hogy jól elvörösödtem, bár elég árnyékos helyen álltam, így nem biztos, hogy feltűnő. Észrevétlenül vettem pár mély lélegzetet, és felkészültem a lelki terror további állomásaira. Egy kicsit vaciláltam, hogy milyen stílust vegyek elő a lereagáláshoz, de valahogy nem fűlött a fogam a természetemtől eléggé elütő, szintén beképzelt módon válaszolni. Így inkább maradtam a tárgyilagos és őszinte üzemmódban, bár a  tegnapelőtti, végtelenül kínos medúzagyilkolászásunk emléke Alexszel egy kicsit megingatta a határozottságomat.  
-Miért, már mindenki erről beszél? -kérdeztem felvont fél szemöldökkel. Hangommal próbáltam azt átadni, hogy ez amúgy nem akkora dolog, mint amekkorára fel lett fújva.
Pedig az, fájdult meg a szívem a gondolatra.
avatar
Jev Chekov
Trimágus Tusa Bajnok
Trimágus Tusa Bajnok

Hozzászólások száma : 54
Join date : 2017. Jun. 11.
Age : 17

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Park/ az Aréna

Témanyitás by Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

1 / 6 oldal 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.