Mardekár klub és hálókörlet

Hihetetlen álmosság tört rám ahogy véget ért a második próba - az elmúlt hetek alváshiányát a szervezetem szerette volna egyben bepótolni, aminek én egyáltalán nem álltam ellen. Visszatértem a mardekáros hálókörzetbe, ahol átöltöztem, s már dőltem is volna az ágyba, amikor pittyent a telefonom. Felemeltem, hogy lenémítsam, de akkor megpillantottam a feladó nevét: Ana küldött üzenetet.



Egy pillanatig csak néztem a képernyőt, s bár majdnem az összes porcikám tiltakozott ellene, nem hagytam ennyiben.



Magamban nyolcvanszor megbántam. Mi van, hogyha igazából nem is szeretett volna találkozni. Hogyha a “Mindjárt takarodó”-t nem azért küldte, hogy ne tűnjön úgy, mintha szüksége lenne egy kis beszélgetésre?
Viszont aming megláttam a válaszát, minden félelmem eltűnt.



Gyorsan átöltöztem, megigazítottam a hajamat, s miután felkaptam az éjjeliszekrényemről a becsomagolt tucatnyi palacsintát (nem tudtam, mikor kelek fel másnap, úgyhogy biztosítottam magamnak a reggelit), rohantam felfelé a lépcsősorok labirintusában, hogy minél hamarabb a Griffendél tornyához érjek.