Tantermek

- Hmmm... Jó erős szérum lehet benned - vizslattam összehúzott szemmel. - És akkor mégis hogy látsz, Liz? Imádnivaló kiskutyaként?

- Biztos vagyok benne, hogy beoltott Téged McGalagony ellenem, hogy ne tudjam túl sok időre elvonni a figyelmed - beletúrtam a hajamba, s úgy nevettem. - Mondjuk valóban probléma lenne, ha csak rám tudnál koncentrálni, amennyi időt együtt töltünk.

- Attól függ, hogy éppen kivel van dolgom - kacsintottam rá.

- Nem tudom - vontam meg a vállamat. - Talán maci.

- Éppen Nomu emlékére pillantottam rá - világítottam rá asszociációm forrására. - És miért varjú?

Miután a nyolcadik galacsint dobtam az öngyújtó papírkosárba, úgy döntöttem, hogy most nem vagyok használható már. Nem hiszem el, hogy Liz jobban bírja, mint én. Nem iszom elég kávét...
Masszírozni kezdtem a halántékomat, majd feltettem az első kérdést, ami eszembe jutott.
- Ha Te animágus lehetnél, mi lennél?

- Nem is vitát, hanem egyszerű beszélgetést szerettem volna nyitni, de akkor ezt egy nyugodtabb pillanatban ejtjük meg - feleltem, miközben nem néztem fel a papírból. A toll kellemes sercegése jó hatással volt az agyamra, így sokkal egyszerűbbnek tűnt, mint pötyögni. - Gondolkozom egy nyitóbeszéden, plusz köztes kommenteken, meg ilyenek.

- És mégis miben más? - forgattam a szememet, miközben hagyva a tervezést megnyitottam egy dokumentumot. Egy ideig néztem a kurzor ritmikus villogását, majd bezártam, elővettem az egyik füzetemet (bájitaltan) és oda kezdtem el írni a szöveget, amit műsorvezetőként mondanom kéne.

- Á, bírom még - legyintettem. Fele-fele arányban a koffein és a lelkesedés hajtott, de tudtam, hogy ezt a próba utáni énem eléggé meg fogja bánni. - Te sem aludtál már mióta.

- Akkor az azt jelenti, hogy 20 órán át dolgoztam folyamatosan. Nem rossz - nevettem el magam és visszaültem a géphez, hogy most azt nézzem, az összhatás milyen lesz, milyen szögekből lesz érdemes közvetíteni és mikor.

- Nem csak az én ötletem volt... - próbáltam védekezni. - Mennyi időt voltam bent?

- Köszönöm - mutattam fel a hüvelykujjamat. - Majd még dolgozunk azon, hogy a műsorvezetés hogy legyen, de Te most térj vissza az emlékekhez, én pedig eldolgozgatok itt.
A színpadon már nem kellett dolgozni, mivel a sima T alap és a dupla-T-s háttér eléggé egyszerűen elkészíthető volt a számítógéppel. Inkább a pároknak készülő kanapés beugrókkal foglalatoskodtam.
Először Liliana és Jabari helyéhez láttam neki. A kanapé ülőrésze homokszínű volt, míg a hátrészt mélyzöldre változtattam, így az erdő és a sivatag egyszerre jelent meg. A párnák végül narancsos színre választottam, hogy adjon hozzá egy kis melegséget. Az emlékekből kivettem egy-két tárgyat (Anáéból a "Foglalt Mrs. Castellano részére" feliratú papírt, a lány tánccipőit, illetve azt a magnót, amiről a zenét játszottuk gyakorláshoz. Jabari emlékeiből a fellépőruháját, Asszuán zászlaját és a növénytanos könyvét emeltem át), amiket ízlésesen elhelyeztem a kanapén vegyesen, jelezve, hogy összetartoznak (mint bajnoktársak/barátok, természetesen).
Ezután Matt és Charlie beugrója következett, amiket hasonlóképpen díszítettem fel, de a színvilága vöröses-narancsos volt a kanapénak. Charlie emlékeiből a fekete keretes szemüvegét, a kiscicát és egy közös képet a Colourblindról, míg Mattéből a ShadowParty képét, a fonendoszkópot és az orvosi pecsétet találtam a leglényegesebb (és nem túl sokat mondó) dolognak.
Natasha és Pavel kanapéja baloldalt vörös, jobboldalt kék, s közte átmenetes volt. Natashánál merészkedtem a gyógyszeres dobozát eldugni a lila díszpárna mellé, ahogy a gitárját és egy köteg kottát is elhelyeztem úgy, hogy azért nekik is maradjon hely. Pavelnél egy csöppet nehezebb dolgom volt: végül a küszöbön elhelyezett (majd később elégetett) boríték, a Serlegbe bedobott cetlije és a házak pontjait jelző szerkezet kicsinyített változata volt a döntésem.
Viszont ekkor döbbentem rá, hogy gőzöm sincs, mennyi idő telt el, úgyhogy szóltam Liznek, hogy hozzon ki.

- Na, szerinted egyelőre milyen? - néztem a lányra.

Szavakkal le nem írható, hogy mennyire izgultam. Amikor a számítógép beletöltötte a programot a fiolába, mazsolaméretűre ugrott össze a gyomrom. Sehol nem volt már a fáradtság, ami alig negyedórája megpróbált ledönteni a lábamról. Vagy hússzor a hajamba túrtam, mielőtt beleöntöttem volna a merengőbe a neonkék folyadékot.
- Na, most ugrik a majom a vízbe... azaz a merengőbe - mosolyogtam, majd belenyomtam a fejemet az opálos fényű katyvaszba.

Merengőt nem használtam gyakran, de így is tudtam, hogy nem ugyanazt az érzést éltem át - ez jóval kellemetlenebb volt annál. Nem baj, úgyis csak egyszer kell ezt majd átélniük. A terem egyelőre sivár volt, most jön csak az igazi tervezés, de azt innen egyszerűbb.
- Liz, hallasz engem rendesen? - néztem körbe. - Ha igen, akkor kérlek, tegyél át admin módra.