Griffendél klub és hálókörlet

-Hogy… micsoda? -hápogtam döbbenten. Nem azon akadtam fenn, hogy felcipelt egy csomó csetreszt, hanem azon, hogy…
-Nektek van saját konyhátok? Házon belül?! Hát ez kész! Ez őrületes! Hogy lehet ekkora zsenialitás egy iskolában?
Most Tonyn volt a sor az értetlenkedésben.
-Hát… Igen. Én azt hittem, ez azért mindenhol így van. -hebegte.
-Áá, nehogy azt hidd! Összeteheted a két kezed, hogy ennyi esze van az igazgatótoknak, vagy bárkinek, aki kitalálta! És akkor tudtok főzögetni, ezt-azt összedobni? Meg gondolom van hűtőtök is…? -totál nem tudtam magamhoz térni az ámulattól.

-Hát, az a helyzet, hogy kicsit hozzászoktam, hogy nálunk van ugye konyha a klubhelységen belül, és néha hoztam fel kaját, és most már kicsit sok tányér és pohár gyűlt össze nálam október óta, és nem igazán tudom, mit kéne velük csinálnom. -vallottam be.

-Mondjad! -fordultam felé, miközben részben megpróbáltam kikászálódni a takaróból, amit palacsinta módján magam köré tekertem. Valamiért hideg volt a klubhelyiségben, így jól esett egy kis melegítés a kanapén ücsörgéshez és olvasgatáshoz. Charliékhoz jöttem be, aki kölcsönadott egy nagyon klassz könyvet, így aztán itt is kezdtem el olvasni, mivel senki más nem volt a klubban rajtam kívül. Megjelöltem az aktuális oldalt a Máguscsillagászati Alapismeretek című vaskos kötetben és letettem magam mellé. majd becsuktam.
-Őő… És mihez? -próbáltam felvont szemöldökkel értelmezni a látványt.

-Ja, hogy… Izé, itt nincs is tulajdonképpen konyha…? -hebegtem teljesen lefagyva. Annyira hozzászoktam, hogy a Thunderbird klubhelységének egyik sarkában egy kis főzősarok van kialakítva, ahol tetszőlegesen kávét tud főzni magának az ember, vagy valami kis harapnivalót elvinni az ágyhoz… De itt ilyen tényleg nincs. Valamit mindig is hiányoltam innen, de sosem tudtam konkrétan rájönni. És azt is furcsálltam, hogy a valóban itt lakó roxfortosok sosem közlekedbek az ebédlőtől fölfelé tányérokkal vagy poharakkal.
Letaglózva álltam meg a lépcső alján, segélykérően meredve Jevre, aki a közelben tartózkodott, csak épp nekünk háttal ült.
-Hé, Chekov, izé, valami ötlet kéne… -szólítottam meg.

-De… De te is gyűjtögetted az edényeket, nem? -kérdezte Tony kétségbeesett-tanácstalan hangon, ami elég ritka volt az ő esetében. Átjöttem hozzá a klubhelységbe, aztán valamiért felvezetett az utunk a szobájáig.
-Igen, nyilván, csakhogy nekem volt még annyi önkritikám, hogy tisztítóbűbájoztam őket rögtön, úgyhogy nem úgy néznek ki, mint ezek… -mértem végig kissé émelyegve a kezében egyensúlyozott koszos tányér-és bögretornyon. Éppen időben, öt hónap itt lakás után feleszmélt, hogy a hálószobájában összegyülemlett tányérokkal kezdeni kéne valamit. Jó, jó, bevallom, én is rendelkezem párral a hugrabugos hálókörletemben, de legalább mágikus úton elmosogattam őket. Tony barátom még erre sem volt képes, így most kissé megilletődötten sétált le a Griffendél hálókörletének lépcsőjén, és zavarodottan nézett körbe.

- Minden rendben lesz. Lehet, hogy holnap még egy kicsit fájni fog, de utána elmúlik. Sok sikert a RAVASZ-vizsgákon! - intettem Neki búcsút mosolyogva, majd kivéve a csatokat a hajamból, hagytam, hogy a tincsek ismerős súlyukkal a vállaimra nehezedjenek.

- Azzal, hogy úgy is fogsz élni, ahogy ezek a szavak diktálják - mosolyogtam rá, és hirtelen elhatározástól vezérelve megöleltem. - Bátor és erős a lelked, úgyhogy kétségem sincs felőle, hogy így lesz. Járj biztonsággal az utadon! - kívántam Neki teljes szívemből, és a tálat felvéve, beleöntöttem a véres vizet egy fiolába, majd az asztalra tettem, hogy, ha szeretné, elvihesse.

- Igen - bólintottam, majd, amikor lemostam a vérét a kezemről, a kezembe hívtam egy kézitükröt az egyik polcról, és a kezébe adtam. - Remélem, tetszik - mosolyogtam rá.

Jobban bírta, mint vártam. Figyeltem a jelzéseket, amelyeket a teste vagy a körülötte lebegő illatok megváltozásából le tudtam szűrni, de nagyobb önuralommal rendelkezett, mint ahogy azt gondoltam volna. A Tu felrajzolása után egy kis szünetet tartottam, amíg megmostam a kezem, az as szót pedig újra egy csomónál kezdtem.

Érzékenyebb volt a bőre, mint bármilyen fehér emberé, aki eddig fordult hozzám, így különösen óvatosnak kellett lennem, hogy ne okozzak sérülést. Lassan, módszeresen, fókuszáltan rajzoltam a betűket, amelyek úgy tűnt, összekötik a becsomósodott pontokat.

Amikor kimondta az igent, vettem egy mély levegőt, és félig lehunyt szemmel belélegeztem az illatát. Érdekes volt, de a mécseseknek köszönhetően jobban el tudtam különíteni a keserű tea illatát. Egy pár percig hagytam, hogy átfolyjon rajtam az illata, és ismerős bizsergéssé váljon az ujjbegyeimben, majd, amikor már úgy éreztem, készen állok, öt ujjal végigszaladtam a mellkasán, és megkerestem a szíve fölött a legnagyobb blokkot, majd a jobb hüvelykujjam begyével pontosan abban a pontban kezdtem a mintát. Kiserkenő vére vörösebb volt, mint bármilyen rubint.

- Igen - bólintottam. - Kérlek, foglalj helyet a matracon! - intettem a falnál elhelyezett tárgy felé, és az ajtóhoz lépve, elsuttogtam pár varázsigét, és rajzoltam a fára pár ősi hieroglifát. - Mostantól a folyamat végéig nem tud majd bejönni senki a szobába, és nem is hallhatnak semmit, ami itt történik. Azt teszel, amit szeretnél, és minden, ami itt bent zajlik majd, közöttünk marad. Miközben tetoválok, nem beszélek - hoztam még a tudomására mindent, amit tudnia kellett, majd a vízzel teli tálat a matrac mellé helyeztem, és leültem a vörös szálakkal átszőtt arany párnámra, a fiúval szemben. - Kezdhetjük?

- Még ne - ráztam meg a fejem, és közelebb lépve hozzá, megérintettem a mellkasát, aztán az oldalát, és végül a hátát szaladtam végig az ujjaimmal.
Blokk, blokk hátán. Egy emberben ennyire sokkal talán egész eddigi életemben nem találkoztam. Ráadásul fehér bőrű, amihez nem mondhatnám, hogy hozzá vagyok szokva, és nagyon lesoványodott, szinte beteg állapotban van. De most van erre a folyamatra szüksége.
És tudnék Vele dolgozni.
- Egészen biztos vagy benne, hogy nem szeretnél visszajönni egy másik alkalommal? Ez az utolsó lehetőséged, hogy visszafordulj - néztem a szemébe a vizsgálat befejeztével.

- Meglátom, mit tehetek - bólintottam, majd a fiú felé fordultam. - Akkor kérlek, vedd le a felsődet. Először megvizsgállak, aztán nekiláthatunk - mosolyogtam rá megnyugtatóan, és amíg vetkőzött, megtöltöttem az arany tálat vízzel.

A szavaira válaszul csupán csak bólintottam, majd miután elhúztam a függönyt, meggyújtottam nyolc gyümölcsillatú mécsest, és meghatározott rendben elhelyeztem őket a kis asztalon.
- Van elképzelés, hová? - fogtam arany csatokkal szoros kontyba a hajam, hogy a folyamat közben ne hulljon a szemembe, és beledörzsöltem egy kevés mandulaillatú bőrpuhító krémet a kezembe, hogy kevésbé fájjon Neki a procedúra.
A körülötte remegő illatokból, és az imént elmondott szavakból tudtam, hogy nem lesz könnyű dolgom, ahogy Neki sem.