Tantermek

- Ha ragaszkodik hozzá, lejöhet most is, de később is meg tudom mutatni - vontam vállat, miközben igyekeztem nem arra koncentrálni, mennyire nem úgy fest, mint aki teljesen jól van.
Sőt, éppen az ellenkezőjét láttam rajta, így nem voltam biztos benne, hogy jó ötlet lenne, ha lejönne a főhadiszállásra.

Na, tessék. Helyben vagyunk.
- Nem nagyon... Nem nagyon emlékszem - kaptam el a tekintetem. - Két férfi volt, az egyik valamilyen furcsa kalapot viselt, a másik pedig szőke volt, ennyi maradt meg, de Mokkának vannak biztonsági felvételei, úgyhogy azokat majd meg tudom mutatni - álltam egyik lábamról a másikra, és erősen igyekeztem még többet felidézni, de nemigen sikerült. - Illetve hoztam egy mini-headsetet, ezzel Mokkán keresztül kapcsolatban tudunk maradni majd a próba idején - túrtam bele a zsebembe, ahová pár pillanattal ezelőtt dobtam be a kis szerkezetet, és óvatosan letettem az asztalra, miközben igyekeztem figyelmen kívül hagyni a régi leveleket a felületen, és elkaptam róluk a tekintetem, amint csak lehetett, hiszen nem akartam megsérteni a magánszféráját.

Egy pillanatra még hezitáltam, hogy nem lenne-e jobb mégis segítséget kérni, de aztán egy hang a fejemben, ami eléggé hasonlított Léo-éra, figyelmeztetett, hogy ne lépjem túl a hatáskörömet, és Mr Solomon mégiscsak felnőtt, így valószínűleg el tudja dönteni, mi a jó Neki. Ezzel egyébként tudtam volna vitatkozni, de úgy döntöttem, egyelőre hagyom, hadd sodorjanak az események, bár túlságosan felfokozott idegállapotban voltam ahhoz, hogy a teát elfogadjam, vagy leüljek.
- Kint jártam a Rengetegben, mert Mokka kamerái valami nagyon gyanúsat rögzítettek, és utána akartam járni. Két vámpírt láttam az erdőben, kihallgattam egy beszélgetésüket, és valószínűleg be akarnak majd törni a harmadik próba virtuális valóságába, hogy elrabolják onnan a bajnokokat. Fogalmam sincs, hogyan akarják ezt csinálni, de valószínűleg be fognak törni a rendszerbe... A lényeg az, hogy beépítek egy Portálprogramot a világ felépítésébe, és tudnom kell, számíthatok-e Magára és a társaira, hogy ha a dolgok rosszra fordulnának, az általam megnyitott Portálon keresztül belépnek a virtuális valóságba, és valamit kezdenek a vámpírokkal, mielőtt még ez az egész elfajul - foglaltam össze reményeim szerint értelmesen az elmúlt pár, éveknek tűnő óra eseményeit, és idegesen topogva néztem a férfira.

Mielőtt rám zúdultak volna az emlékképek, szorosan lehunytam a szemem, és megráztam a fejem.
- Nézze, látom, hogy nincs jól. Tudom, hogy felnőtt, professzor és auror, én pedig csak diák vagyok, de... Elszaladjak Madame Pomfrey-ért? - néztem fel a férfi szemébe, és nem tudtam figyelmen kívül hagyni, milyen fehér az arca, mennyire bizonytalanul áll a lábán, mennyire erősen markolja a széket, és mennyire elgyötört és elveszett a tekintete.
A másodperc egy töredékére gyors sortűzként képek ugráltak be a teliholdas éjszakáról, de visszasöpörtem őket az agyam egy hátsó zugába, és rájuk vágtam az ajtót.

Mint ahogyan az várható volt a rendszertelen, kihagyó szívverések után, a bal kezem kezdett tökéletesen érzéketlenné válni, így kénytelen voltam a jobb kezemmel lenyomni a kilincset, miközben igyekeztem figyelmen kívül hagyni a fémes ízt a torkomban, és az őrjítően tomboló, szúró érzést a tüdőmben.
- Ne haragudjon, hogy ilyen későn zavarom, de most jövök a Tiltott Rengetegből, és van pár dolog, amiről azt hiszem, nem ártana, ha tudna, mivel Ön auror, és megkért, hogy vigyázzak az iskolára, így nem hagyhattam figyelmen kívül... - kezdtem el hadarni folyamatosan, valószínűleg meglehetősen összefüggéstelenül, de ahogy az ajtó behúzása után megfordultam, elég volt egyetlen pillantást Mr Solomonra vetnem ahhoz, hogy megnémuljak és megtorpanjak még az ajtóban. - Minden... rendben? - kérdeztem óvatosan, tetőtől talpig végigmérve a férfit, miközben a szívverésem ismét csak durván felgyorsult.

- Rendben, majd szólok - legyintettem, miközben tudtam, hogy ez az egész tanulósdi nagy valószínűséggel az utolsó utáni gondolatom lenne, így Léo egyébként nagylelkű felajánlása sajnos nem kerül majd kihasználásra.

- Akkor jó, azt hittem, ilyenkor azért mindenki izgul egy kicsit. Bár, honnan tudnám, nem nagyon van ilyen tapasztalatom, tekintve, hogy én még az utolsó pillanatban sem szoktam tanulni. És ez most sem lesz másként - piszkáltam ki egy tökéletesen irreleváns emléket valahonnan november harmadikáról.

- Hát, akkor viszont jó sok dolgod lesz, mert hamarosan RAVASZ - vesztem el ismét a kábelek sűrűjében. - Elkezdtétek már a hajrát?

- Nektek erre nincs nagyobb szükségetek? - néztem furán a kávéfőzőre. - Látod, hogy itt megvagyok - intettem a levegőben lebegő tálcákra.

- Ha felmondanak, akkor én is, az igazgatónőd pedig ezt nem engedheti meg magának, úgyhogy nem fognak felmondani - igyekeztem pár pofonnal életet lehelni magamba, amíg megérkezik az utánpótlás, és meg kellett állapítanom, hogy Mokka nélkül elég elveszett voltam a fizikai szükségleteimet illetően.
Már éppen készültem elájulni, amikor két lobogó fül jelent meg az ajtóban.
- Erny meghozta az adagját, Guenièvre Sauveterre! - sipította a házimanó, a nyomában pedig legalább tizenhat tálca kávé lebegett, bár elképzelhető, hogy már kettős látásom volt.
- Éppen ideje volt - morogtam, majd amikor öt pohárral később úgy éreztem, még két percig üzemképes vagyok, biccentettem Léo felé. - Még Léo is leadja a rendelését, rendben?
- Erny áll Léonard úrfi szolgálatára, Guenièvre Sauveterre! - hajolt meg fontoskodva a kis lény, és Léo felé fordult, miközben visszamásztam a szekrénybe.

- Az jó helyszín - bólintottam, majd játékosan megböktem a vállát. - Hiába, a francia vér kiütközik - vigyorogtam Léo-ra, majd, amikor egy pillanatra elsötétedett a kép, lehunytam a szemem, és ingerülten megráztam a fejem. - Most az előbb csak álmodtam, hogy rendeltem a kávét, vagy valóban rendeltem, és a házimanók nem képesek elvégezni a munkájukat? Kimegyek, megnyomom még egyszer azt az átkozott gombot - morogtam, majd, amikor kimászva Camouflage-hoz botorkáltam, rátenyereltem a piros gombra.

- Egy hét múlva Mokka is működésbe lép, akkor elkezdjük a világ felépítését - biztosítottam Léo-t, hogy ezért ne aggódjon feleslegesen. - Elhívtad végre randizni, prince charmant? - mosolyodtam el elégedetten, majd villámcsapásszerűen ugrott be egy új gondolat. - Lily tudja, hogy Te vagy a Kapitány? - fordultam teljesen döbbenten Léo felé.