Tiltott Rengeteg

-Na, most mi legyen, pajtások? -sandítottam kérdőn elsősorban Tonyra, hiszen hármunk közül neki kell legjobban érteni, hogy Floyd konkrétabban mit vagy kit vett észre.
-Az reális terv, ha odakúszok hozzá, és ha többet látok, vagy hallok, akkor jelzek, hogy jöjjetek, és együtt kitaláljuk, mit kéne tenni? -vetette fel Tony, szórakozottan forgatva az üveget.
-Szerintem jó. -vontam vállat. Talán a pezsgő miatt nehezült el az agyam pár perc erejére, de még egyszerűen nehezemre esett felfogni, hogy mekkora veszélyek is leselkedhetnek itt, éjnek idején.
-Azért vicces életmódot élünk, hogy eljöttünk egy tök veszélyes Trimágus Tusára, majd még a próbák között is pusztán hobbiból veszélyekbe kavarjuk magunkat. -suttogtam Nomunak, miközben sikeresen túllendültem a holtponton, és együtt figyeltük, hogyan közelíti meg a farkasát Tony feszült figyelemmel.

Ahogy Anthony és Matt társaságában én is fogyasztottam pár kortyot az édes nedűből, arra lettem figyelmes, hogy Floyd felkapja a fejét, és az eddig folytatott békés szaglászás helyett feszült figyelemmel, megfeszült testtel fordult a mögöttem csoportosuló bokorrengeteg irányába. Példáját követve én is beleszagoltam a levegőbe, de a szél nem nekünk kedvezett - a levegőben csak farkastestvérem illatát éreztem.
- Floyd veszélyt érez - hívtam fel a fiúk figyelmét is az esetleges veszélyforrásra, és annak ellenére, hogy tudtam, hogy a legtöbb varázslatos lénnyel együtt könnyűszerrel el tudnánk bánni, nem kívántam volna egy késő éjjeli, akár vérig menő küzdelmet egy vérszomjas teremtménnyel.

-Jó, menjünk, ha nem bánjátok, hogy ezt a sátrat kissé beteg állapotban kell itthagynunk és a menedék helyett csak a vesztünkbe futhatunk, ha gáz lesz. -vontam vállat könnyedén, de persze én sem gondoltam komolyan. Macskaóvatossággal lopakodtunk centiről centire a hang feltételezett forrása felé, de eltekintve pár random rovar éjszakai monoton ciripelésétől, csak süket csönd maradt a durranás után.

- Nem, Jev, fogalmam sincs róla, mi a neve, azt pedig még csak véletlenül sem tudom, hogy mire való - ingattam a fejem lemondóan, amikor a fiú felmutatott felém egy alkatrészt, amit életemben szerintem most láttam először.
Ekkor azonban Eric, aki ahelyett, hogy segített volna nekünk, még mindig eredménytelenül a használati utasítás érthetetlenségeit igyekezett kisilabizálni, hirtelen felkapta a fejét, és előrántva a pálcáját, körbefordult a tengelye körül.
- Mi az, mi történt? - néztem fel a fiúra, akinek a tekintete feszülten cikázott ide-oda a fák között.
- Hallottam valamit - adta meg végül a választ pár perc csend után, mire csak ingerülten megforgattam a szemeimet.
- Igen, valószínűleg a kentaurok vagy az akromantulák rendetlenkednek, de ez a Tiltott Rengeteg, azt hittem, úgy jövünk ide, hogy tisztában vagyunk a veszélyekkel - néztem szemrehányóan a fiúra, aki haragosan pördült felém.
- Nem tudom, te hogy vagy vele, Charlie, de nekem valahogy akkor sincs kedvem éjnek évadján egy erdőben meghalni a zakkant barátnőm miatt! - Eric kék szemei csak úgy szikráztak az indulattól.
- Hogy tessék? - álltam fel most már én is kissé indulatosan, készen arra, hogy megmondjam Eric-nek a magamét, de ahogy meghallottuk a puskalövéshez hasonlító hangot, én is elhallgattam és az ijedtségtől egy pillanatra meg is merevedtem.
- Na, ezt mivel magyarázod? - mutatott a hangforrás irányába Eric feszülten, automatikusan lehalkítva a hangját. - Nekem nem egy átlagos kentaurnak tűnik - suttogta gunyorosan.
- Közelebb menjünk és megnézzük, mi ez? - intéztem a kérdést ugyancsak suttogva a két fiúhoz.

-Legyen! -adtam áldásomat, merthogy nekem se volt sokkal jobb bulikezdő ötletem. Ledobtam a hátizsákom a sátor sarkába, ám ekkor üvegek koccanása emlékeztetett arra, hogy mi finomat is hoztam magammal. Ártatlanul elvigyorodtam, mikor Matt egyszerre kérdőn és sokatmondón rám nézett a csörömpölésre.
-Igen, ami azt illeti, hoztam egy kis bátorítót, ha valaki rászorulna. Én mondjuk így is épp elég bátornak érzem magam, de hangulat, az kell... -kezdtem magyarázkodni, remélve, hogy azért Nomut nem fogja elrettenteni pár üveg pezsgő ténye. -Ezek már az utolsók, amiket Amerikából hoztam magammal. -húztam elő a hűs üvegeket, amik a sátor színes villanykörtékkel kivitelezett hangulatvilágításában hívogatóan csillogtak.
-Kit kínálhatok meg indulás előtt? -kérdeztem, miközben kiálltam a szabadba, és gyakorlott mozdulatokkal kinyitottam, egy viszonylag diszkrét durranás kíséretében.

Az ámulattól és a pozitív meglepetéstől tátott szájjal bújtam be a sátorba és néztem körül. A fiúk tényleg kitettek magukért, és szinte azonnal otthon éreztem magam átmeneti szállásunkon, ami rendkívül kényelmesnek és jól felszereltnek tűnt - mindazonáltal a sátor mérete szinte azonnal klausztrofóbiát keltett bennem, hiszen a jóval nagyobb cirkuszi sátorhoz voltam alapvetően hozzászokva. De ez a kis csoda is varázslatos volt, és hálás voltam a fiúknak, hogy egy ilyen hihetetlenül jól felszerelt és rendkívüli tulajdonságokkal rendelkező kis szállást alkottak meg.
- Gyönyörű lett, fiúk, köszönöm! - bújtam ki a sátorból, mindkettejükre egy-egy hálás, ragyogó mosolyt villantva. - Hát, ha benne vagytok, még körbenézhetünk az erdőben, hátha találunk valami érdekeset éjszaka - vetettem fel jókedvűen, és a fiúk, valamint a saját varázsképességeimben bízva reméltem, hogy bármi, akár veszélyes is akad az utunkba, könnyűszerrel elbánunk vele.
No meg velünk volt Floyd is.

-Tessék befáradni! -húztam el a bejárati vászonlapot teátrális mozdulattal Nomu előtt, hogy megnézhesse a művünket. Nem akartuk nagyon túlcifrázni, hiszen csak egy éjszaka erejéig fogjuk használni, de azért elégedettséggel töltött el az egyébként zaj -és fényszűrő bűbájjal, iletve még egypár veszélyeslény-elhárító varázslattal bebiztosított menedék.
-Mit akarunk ezután csinálni? -érdeklődtem vigyorogva, mind Tonytól, mind Nomutól javaslatot várva.

- Az elképzelhető, Hollóhátas okoskáim - vettem a kezembe az ügyet pár néma fejkapkodással töltött pillanat után. - Én azt javaslom, csináljuk a Griffendéles módon - dörzsöltem össze a tenyereim ördögi mosollyal.
- És az milyen? - forgatta meg a szemét unottan Eric, én pedig vigyorogva átvetettem a karom a két fiú vállán.
- Olyan, hogy mindent odateszünk, ahol pillanatnyilag jó ötletnek látszik, és reménykedünk benne, hogy végül kijön belőle egy sátor - vázoltam fel a zseniális tervemet, és felmarkolva két, egymáshoz illeszkedőnek tűnő alkatrészt, összedugtam őket. - Körülbelül így - mutattam fel vigyorogva elkészült művemet.
- Te tényleg nem vagy normális - állapította meg Eric hitetlenkedve, én pedig csak megvontam a vállam, és tovább dugdostam egymásba az egymáshoz illeszkedni tűnő részeket.

-Ó, hát mi itt a kérdés? -vigyorodtam el, áés máris magamhoz vettem a hosszúkás csomagot, és kiszedtem a tartalmát. Pár percig nagy egyetértésben fabrikáltuk össze azokat a kis bigyulákat, amikbe majd a vázat ekell illeszteni, ám ezután problémába ütköztünk.
-Nézd Eric, ha ezt itt elhasználjuk, akkor később...
-De várj, én ezt teljesen másképp csavartam volna össze, hát a kép alapján...
-De ez tök logikátlan így.
-Ha így nézem, akkor azt a rég felhasznált bütykös izét kellett volna azzal összecsinálni...
-Na jó, én csinálom magam itt össze mindjárt, ha nem jutunk dűlőre! Szerintem túlbonyolítjuk. -kaptam fel kissé a vizet a nyolcadik sikertelen próbálkozás után. -Lehet, hogy egyszerűen túl okosak vagyunk ehhez? -tettem fel kissé értetlenül a kérdést.

- Én tartom a fényforrást, ti pedig kitaláljátok, hogy mit kell csinálni - osztottam le a szerepeket, és egy Lumos!-szal szolgáltatva a világosságot, leguggolva összedugtuk a fejünket a használati és felállítási utasítás fölött. - Mit gondoltok, srácok? - szólaltam aztán meg pár perc néma szemlélődés után.

-Ja, oké. Én bízom a kreativitásunkban. -közöltem egy cseppet sem lelombozódva. Még egy ideig haladtunk egyre beljebb a dzsindzsásba, de mikor már vagy az ötödik céltalan civakodás tört ki két sátrazótársam között, úgy döntöttem, hogy megtaláltam az ideális kis tisztás-szerűséget.
-Na gyermekeim, én ezt a helyet épp tökéletesnek ítélem, hogy letáborozzunk! -közöltem, drámaian a magasba tartva a világító pálcám. -Hadd lássam azt a sátrat. Feltételezem, hogy a legostobább muglik is össze tudják rakni, tuti van hozzá valami leírás vagy útmutató. Aztán ha megvan, még pár bűbájjal olyan pöpec házikót csinálunk belőle, hogy ki sem akarsz majd szállni belőle, Charlie! -kacsintottam rá bátorítóan.

- Úgy, hogy nem hiszem el, hogy Charlie úgy rángat bele ilyenekbe, hogy aztán mindent nekem kell csinálnom - koppintott az orromra Eric fáradt, de szeretetteljes mosollyal, majd átbújt egy lelógó ág alatt. - De nem, még nem volt szerencsém sátrat verni, úgyhogy úgy gondolom, kénytelenek leszünk gyorsfeltalálni egy sátorfelhúzó varázslatot - nevetett fel a fiú, amikor nem figyeltem, és az arcomba csapódott egy ág.

-Fiúk vagyunk, megoldjuk! -legyintettem megjátszott nagyképűséggel. -De várj, Eric, Te most a lemondó fejrázást hogy értetted? Úgy, hogy ugyan már, semmiség, minden nap sátrrat versz, vagy hogy reménytelen vagy a témában? -néztem rá meghökkenve.

- Ez az eddigi legeslegrosszabb ötleted, Eric Xavier Sangster! - zsörtölődtem megállás nélkül, ahogy az aljnövényzetben csörtetve igyekeztem nem félmásodpercenként elvágódni egy alattomos növényben vagy gyökérben a nagy büdös sötétség kellős közepén átverekedve magamat a Tiltott (mondom tiltott! Nem mintha nem lennék határozottan szabályellenes, de minden bizonnyal van valami oka annak, hogy tiltottá tették, főleg éjszakára) Rengetegen.
- Charlie, te voltál az, aki még ötödévben megígértette velem, hogy egyszer elmegyünk a Tiltott Rengetegbe sátorozni! - tárta szét a karjait bosszúsan Eric, éppen akkor, amikor egy különösen masszív hurokba beleakadt a bokám, és egészen egyszerűen az előttem haladó fiú karjaiba zuhantam.
- Igen, de nem Nat nélkül és éjszaka! - méltatlankodtam, miközben sikertelenül igyekeztem visszanyerni az egyensúlyomat, és ebben a törekvésemben többször orrba tenyereltem Eric-et.
- Ez most így alakult, örülj, hogy egyáltalán itt vagyunk - vette tudomásul a fiú unottan, hogy enyhén átrendezem az arcberendezését, majd végül megelégelte a szerencsétlenkedésemet, és a hónaljamnál fogva kiemelt a hurok fogságából, és végre tovább haladhattunk.
- De Jev itt van velünk, és ez a lényeg - kacsintottam hátra vigyorogva a fiúra, aki lelkesen bólogatott. - És remélem, ti ketten legalább tudjátok, hogyan kell sátrat verni, mert nekem semmi fogalmam nincs róla - hoztam a fiúk tudomására, akik összenézve csak lemondóan megrázták a fejüket.

-Háát... -egy pillanatra lehunytam a szemem és megjelent előttem a Rengeteg eddig általam bejárt és átlátott részéről egy térkép, majd nyugtáztam, hogy az utolsó itteni afféromtól talán a lehető legtávolabb vagyunk, nem olyan messze a kastély felé vezető egyik ösvénytől.
-Itt éppen jó helyen vagyunk. -állapítottam meg, majd mindegy megerősítve, leejtettem a földre a teljesen átlagos, mugli kempingsátornak tűnő hosszúkás csomagot.
-Matteo, készen állsz a szokásos sátor-procedúránkhoz? -sandítottam barátomra, akivel együtt fejlesztettünk ki egy viszonylag gyorsan kivitelezhető sátorvarázslást, ami egy mugli eszközből indul ki, majd egy sor bűbájjal felturbózzuk, és gyakorlatilag bármilyen helyen biztonságossá tesszük.
-Hogyne. -rántotta elő a pálcáját, majd nekiláttunk. Pár Shadow Partys közös kiruccanás után már gyakorlottak voltunk ilyen téren.

Floyd nyomában gepárdalakomban vidáman ugráltam a ködös, hűvös és nedves aljnövényzetben, és izgatottan követtem farkastestvéremet, amikor az egy hirtelen elhatározással egy új illat nyomába eredt. A fejünk fölött ragyogtak a csillagok, és örültem, hogy Anthony ilyen korán betartotta az ígéretét, hogy elhoz egy csillagfényes éjszakára a Tiltott Rengetegbe, és még az sem tudta kedvemet szegni, hogy gyanúsan és aggasztóan sok vérfarkas illatát fogta fel érzékeny orrom.
De mivel ez elsősorban a fiúk és az én estém volt, ezért, bármennyire is élveztem Floyd társaságát, kisvártatva visszaváltoztam emberré, és visszasétáltam Matt-hoz és Anthony-hoz, visszavéve Floyd gazdájától a hátizsákomat.
- Hol tervezünk tábort verni? - kérdeztem a két fiútól mosolyogva, megragadva hátizsákom vállszíját.

Milyen mocskos ügyletekben áskálódnak ezek ketten?! Miattam lehetnek Durmstrangosok, vagy akármilyen öregdiákok, de hogy teljesen indokolatlan az itt-tartózkodásuk, az száz százalék. Ezeken kattogott az agyam, majd mikor észrevettem, hogy a többiek lemaradtak, mert eltalálta őket az Exememorian, kelletlenül visszafordultam. Nem vizslattam a környéket, mert tudtam jól, hogy felszívódtak a jómadarak. De most mit csináljak ezzel a két törölt emlékű szerencsétlennel? Nem fogják elhinni, hogy mi történt az előbb. Vajon mennyire erős átkot kaptak…?
-Gyere, haver. -nyújtottam a kezem Jevnek, aki nyöszörögve, vaksin tapogatózott az avarban. -Itt a szemcsid.
-Mi történt…? És miért van Matt is a földön? Valami megtámadott minket?Merlinre esküszön, nem emlékszem, teljesen kiesett!
-Igen, mert Exememoriant kaptatok mindketten az előbb! Majd elmondtam, mi volt, ha visszaértünk a kastélyba. -rántottam talpra Jevet, majd Matt is éppolyan zavartan csatlakozott hozzánk.
-Meddig emlékeztek, hogy mit csináltunk most itt?
-Mit keresek egyáltalán itt? Mi ez, a tiltott erdőjük már megint?! -fakadt ki Matt.
-Úgy látszik, te erősebbet kaptál. Mindjárt elmesélem az egészet, és muszáj hinnetek nekem, mert engem nem találtak el felejtésátokkal. Na, húzzunk!

Elég volt egy pillantást váltanunk, és tudtuk, hogy most sürgősen el kell takarítanunk a baklövésünk maradékait.
-Exememorian! -küldtem utánuk puszta kézzel a felejtésátkot, de a nagyképű reflexből elhajolt előle, miközben gepárdsebességgel elrohant és elnyelte a fák sűrűje. Frid egy másodperccel később, tökéletes célzással ráküldte a göndör fejűre, aki az átok erejétől megbotlott és szemüvegét vesztve az avarban kötött ki. A harmadik először ijedten ugrott egyet, majd elszántan pálcát rántott…
-EXEMEMORIAN, Merlin rohadjon meg!
-Protego! -üvöltötte kis híján velem egyszerre, de a védőpáncél későn aktiválódott, és ő is megtántorodva szabadult meg az elmúlt óra emlékétől.
-Tűnés! -adtam ki a parancsot feszülten Fridnek, majd a következő pillanatban a lánynak hűlt helyét találtam- helyette egy aranybarna színű mókus száguldott fel a legközelebbi vaskos fa törzsén. Én futni kezdtem, ahogy csak bírtam, majd mikor már nagyjából látótávon kívülre kerültem, néma laposkúszásba kezdtem a bozótosban, így már nem láthattam, hogy a három srác közül ki tud észrevenni, vagy ki az, aki még csak most tápászkodik fel értetlenkedve a földről.

Feszülten simogattam Floyd füle tövét, de éreztem a csak számomra világos rezzenéseit és jelzéseit, miszerint szerinte nem stimmel valami ezzel a két alakkal. Meg sem próbáltam leplezni a vészjósló tekintetemet, mikor Lana szemébe néztem.
-Őszintén? Az a legnagyobb meglepetés, hogy itt, a Tiltott Rengeteg egy indokolatlanul távoli zugában ti itt ketten indokolatlanul grillezgettek márciusban és leálltok cseverészni velünk. -teljes komolysággal mondtam mindezt, közben szinte éreztem, ahogy a levegő hőmérsékelete vagy húsz fokot zuhan körülöttünk, a rendületlenül lángoló hordó és grillsütő ellenére. Lana az ajkába harapott a váratlan válasz hatására, és Paul-on is az elbizonytalanodás halvány jeleit véltem felfedezni egy szempillanás erejéig.
-Hát, lehet, hogy elég randomnak tűnik tényleg, amit csinálunk, de nálunk a Dumrstrangban előfordul gyakran az ilyesmi… -vonogatta a fiú a vállát, miközben a tüzet piszkálta.
-Na jó srácok, lépjünk, elegem van ezeknek a kamuzásából, akárkik is vagytok! Itt valami bűzlik. -pattantam fel határozottan, és a hirtelenségem hatására Matt és Jev is gondolkodás nélkül követték a példámat.
Gyors léptekkel a kastély felé vettük az irányt, miközben Floyd vissza-visszafordult feléjük, figyelmeztető mordulásokat küldve feléjük. Kitapintottam a farzsebemben lapuló pálcát, és már vártam, mikor vesztik el a fejüket.

-Huh, nem is tudom, mit válasszak… Ért pár atrocitás a Tusa alatt. -Komolyan mérlegelnem kellett, elvégre a legnagyobb és egyben legváratlanabb lelki tehert a második próba kegyetlensége okozta, de ezt nem fogom az orrrukra kötni. És Paul amúgy is láthatta a közvetítést, ha szerencséje volt.
-A legnagyobb meglepetés, az talán az első próba dzsungeljében ért. Képesek voltak a tervezők egy igazi, tényleg működő kórházat és egy kamut felhúzni! És mindkettő tényleg igazi volt, bennük egy csomó házimanóval! -még most is hitetlenkedve csóváltam a fejem, ahogy felidéztem az őrült emlékképeket, mikor praktikusan kimentettem az egyik francia bajnoklányt egy, akár végzetes félrekezelés elől. -Oké, megszoktuk, hogy durva és veszélyes lényekkel kellett harcolnunk, de ez szerintem övön aluli ütés volt. Ha valaki az utolsó erőfoszlányaival bevonszolja magát vérző sebekkel, vagy egy kígyómarással, ahogy tettem én is, és nem veszi észre, hogy pont az ellentétét teszik vele, mint amit kéne…
Mikor összefoglalóm végére értem, újra eszembe jutott a két nappal ezelőtti hatalmas meglepetés, ami most mégiscsak a dobogó legfelső fokán áll. Abigail emailje, amibe beleolvastam és igencsak magamra ismertem benne. Merinre, ezt el akartam mondani Tonynak, csak jött Jevnek ez a hülye csillagászosdi túra-ötlete.
-Anthony? -fordult a fiú felé Lana. -Neked mi volt?

-Oké, ki lesz következő? Matt? -Anthonyt direkt hagyom utoljára, mert kemény diónak tűnik. Sugárzik belőle a makacsság és a felsőbbrendűség-érzet. És a körülötte kóválygó farkas sem tűnik túl barátságosnak: csak nem nyugszik el, hol engem, hol Fridet szagolgatja.

Na vajon most elsápadtam egy öt árnyalattal? Egy alig észrevehetőt sóhajtottam, majd a combomra csaptam, mintegy határozottságot gyűjtve, és vidáman Lana szemébe néztem.
-Dolgozunk rajta! -tulajdonképpen nem is hazudtam, hiszen tényleg megtettük az első lépéseket. Remélem, ezzel lecsillapítottam mindenki kíváncsiságát egy időre.

-Hát, ez vad kaland lehetett! -próbáltam bekapcsolódni, hogy ne legyek feltűnően hallgatag. Ha már Miles ennyire kitesz magáért…
-És már összeismerkedtetek? Vagy egyáltalán…? -nem nagyon tudtam illendően befejezni a kérdést. Elvégre lehet hogy betojtak egymástól és nem is beszélnek. Lehet, hogy érzékeny pontra tapintottam? Üsse kavics, legalább megtudunk valamit a személyiségéről, ha kicsit megnyílik nekünk.

-Hát, igen. Konkrétan tizenhét éve nem láttuk egymást. -leheltem lemondóan, mivel úgy tűnik, elég felületesen terjedtek a hírek. Gyorsan megfontoltam, hogy mennyit is fogok elárulni, majd követtem a többiek példáját és leültem a felkínált farönkökre.
-Úgy alakult a sorsunk, hogy én svédországi nevelőcsaládhoz kerültem, akikben fantasztikus pótszülőket ismerhettem meg. Alexej pedig… Hát, ő árvaházban maradt elég sokáig, valahol Oroszországban. Aztán Szent Katrinos lett, én meg roxfortos. Úgyhogy tényleg semmi emlékünk nem maradt egymásról. -zártam le egy bágyadt, könnyednek zánt mosollyal. Még most sem tudok fura érzések kerülgetnek, ha visszagondolok az elmúlt hónapokra.

Durmstrangos vagyok, ne feledd, Miles! Illetve Paul. Nem kevés koncentrációba került tartanom magam a szerephez, de mindent beleadtam, hogy hiteles maradhassak. Mint majdnem-bajnok, biztosan hallanom kellett volna erről.
-Aháá, szóval te vagy az egyik? Valami pletykát hallottunk, de nem igazán értettük, hogy ez hogyan történt. Hasonlítotok akkor egymásra, ugye? Mert akkor szerintem nekem fel sem tűnt, hogy két különböző ember vagytok, nem vagyok jó megfigyelő ebben. Szóval tényleg itt találkoztatok újra nagyon régóta? -belül rázkódtam az undortól, mert amit most művelek, az szöges ellentéte az én szociális szokásaimnak.