Tiltott Rengeteg

Éreztem, hogy a többiek megoldást várva pillognak felém, ugyanis Tony nem túl közlékeny kedvében volt, Mattnek meg valahogy nem akaródzott kezdeni a dumát. Közben Paul három további farönköt varázsolt a tűzrakóhelyük köré (Várjunk csak, használt egyáltalán pálcát? Mi van? Vagy csak vak vagyok, előfordulhat. Hogy tudna három dögnehéz fadarabot a puszta kezével ideirányítani?)
-Kezdjem én? Hát várjatok, hadd gondolkozzak… Igazándiból kár tagadnom, hogy az volt a legnagyobb meglepetés, hogy megtudtam, hogy van egy ikertestvérem, akivel itt találkoztam. -vonogattam a vállam félszeg vigyorral. Elhatároztam, hogy azért nem fogok olyan részletesen belemászni a dologba, meg amúgy is, tuti hallottak már a sztorimról, elvégre sulik között is gyorsan terjed a pletyka.

-Na de inkább ti meséljetek magatokról, ha már egyszer mindhárman bajnokok vagytok! -szakítottam meg Frid talán hihető, talán nem -kamuzását.
-Mit kell tudni rólatok? Vagy várjatok, ha nem akartok ilyen erőltetett bemutatkozósdit, majd valahogy felpörgetjük az ismerkedést. -vettem át az irányítást, ugyanis köben remek szikrám támadt. Éreztem a fél arcomon Frid értetlen tekintetét, de egy megfelelő pillanatban egy nyugi-tudom-mit-csinálok- tekintetet küldtem felé.
-Mi volt a legnagyobb meglepetés, ami ért titeket a Tusa során? -dobtam be a közösbe a kérdést, remélve, hogy válasz közben akaratlanul is elpotyogtatnak pár hasznos információmorzsát magukról, vagy -ami nekünk még hasznosabb lenne- a harcolási taktikájukról. Elvégre ilyen téren is ki kéne ismernünk őket, mint ahogy megtudtuk a vérfarkasok továbbképzésén.

-Igen, igazad van. Én is párszor köszönhettem a gyógyulásomat ezeknek. Na meg a jó kis Százfűlé-főzet-kotyvasztások…-vetettem be a saját tudásomat, ami még eszembe jutott a témáról. Azért nem jön rosszul, ha az ember elsajátítja a hét év varázslóiskola tananyagát…
-Valakinek már volt szerencséje rászt venni ilyen titkos Százfűlé-partiban? A mi időnkben nagyon menő dolog volt kipróbálni, csak érteni is kell hozzá… -próbáltam  adni  a közvetlen, ‘én-már-csak-tudom-mint öregdiák’-dumát.

-Nahát, ez nagyon érdekes lehet! -lelkesültem föl. -Én is tapasztaltam, hogy nagyon széles skálája van ritka gyógynövényeknek, például mikor megláttam egy tő igazi aszfodéloszt, el sem akartam hinni… Illetve azt is örömmel láttam, hogy a Gyengélkedőn ügyesen kihasználja a javasasszony a kínálatot, és a mugli gyógyszerek helyett klassz kis saját készítésű főzeteket vagy szirupokat használ gyógyításhoz…
Lana szava elakadt egy pillanatra a szerintem teljesen helyénvaló megállapításaimtól, majd mintha kissé zavarba esett volna.

-Persze az én kezem is benne van a dologban… -játszottam a roxforti vén róka szerepét, de mihelyst kimondtam, máris azon zakatolt az eszem, hogy hogyan kanyarítsak ide egy gyors támaváltást azonnal, még mielőtt valami keresztkérdéssel sarokba szorít ez a tényleg roxfortos okostojás.
Elkéstem.
-Melyik házba tartoztál, Lana? -érdeklődött.
-Én… hugrabugos voltam. De ennek már öt éve. -kamuztam, legyűrve a kétségbeesésemet. Remélem, pont jó időtávlatot mondtam, mert így aligha emlékezhetne rám, de még gyanúsan öregnek sem mondtam magam. Szerintem legalábbis…
-És mit tanultál vagy tanulsz most, esetleg dolgozol valamit? -támadt most a másik srác. Akihez a farkas tartozott, még talán nem sem szólalt, csak ellenségesen méregetett hol engem, hol Miles-t.
Most legyek ügyes! Ahogy ismerem magam, képes vagyok egy olyan témába beletrafálni, amihez ők jobban értenek, mint én! A tudálékos mindenüket!
-Egy varázskozmetikum-manufaktúrában dolgozom. Többek között azért is utaztam ide vissza, hogy néhány különleges gyógynövényből mintát vigyek egy új tesztünkhöz. -vágtam ki magam, közben ünnepelve zseniálisságomat, hogy eszembe jutott ez a kozmetika-dolog. Csak nem fogja a három fiút lázba hozni a kenőcsök és kencefincék témája! Elfojtott feszültséggel vártam a reakciót.

-Azta, ti aztán beloptátok magatokat a házimanók szívébe, ha mindent megkaptatok ehhez… -bukott ki belőlem egy elismerő-csodálkozó megállapítás. Nem igazán tudtam hova tenni ezt a két jómadarat. Oké, a durmstrangos yolo-srácot értem, az a suli tele van elég fura alakokkal. De vajon ez az öregdiákként visszatért csaj? Ennyire ráér, hogy hetekre visszatér? Vajon erről a tanárok mennyire tudnak? Az értetlenség és a gyanú szállt harcba az agyamba, de igyekeztem minél kevesebbet mutatni ebből, inkább hagytam, hogy belemenjünk a játékba, és minél több mindent eláruljanak magukról.

Egy bizonytalan ti most értitek? -pillantást vetettem Tony és Jev felé, de ők sem tűntek sokkal okosabbnak. De aztán haverom kapcsolt és máris tudott alkalmazkodni a kissé abszurd helyzethez, és beszélgetésbe elegyedni.
-És ti most itt pontosan mit is csináltok? -erre mindenki a lángoló hordó és a nemrég fabrikált grillsütőre nézett.
-Ja, hát csak meghívtam…
-Ó, még talán be sem mutatkoztam. Lana vagyok. -vágott gyorsan a szavába a lány, aki még a találkozásunk legelején próbált volna valamit mondani, ha nem vág közbe Paul.
-Szóval kitaláltuk, hogy grillezgetünk… A sulitok konyháján tök segítőkészek voltak, és kaptunk alapanyagot hozzá. Bár azt nem említettük, hogy a Tiltott Rengetegben fogunk főzőcskézni. -vigyorodott el a fiú.
Lopva Jevre pillantottam, aki hármunk közül a legjobban ért a roxforti konyhához, és láttam rajta, hogy eléggé elkerekednek a szemei.

-Öh, helló. -még semmi esetre sem tudtam volna belerázódni a szerepembe. -Hát ti? Mintha már találkoztunk volna egyszer…
-Ha az emlékezetem nem csal, ti mind bajnokok vagytok a Tusán, stimmel? -állt fel a farönkjéről Miles, a szavamva vágva. -Én Paul vagyok, és a mókából kimaradt durmstrangosként hát itt… elvagyunk. -kezdett bele a gondosan kitalált és teljesen hihető tervbe, majd lazáskodva kezet nyújtott a három srácnak. Az értetlenség halvány árnyéka ugyan átsuhant mindegyikükön, de úgy tűnt, hogy hamar elfogadták a fura helyzetet. Elvégre miért ne lehetne tényleg egy durmstrangos, aki eljött, bedobta a nevét a Tűz Serlegébe, de nem lett kiválasztott…? Rengetegen jártak ugyanígy, de ők is itt maradhattak a tanév során, egyfajta cserediákként végzik el az utolsó évet. Nyilván nem emlékezhet mindenki mindenkire, mikor a fél világ varázsló-végzősei itt kóvályognak a Roxfort területén.
-Igen, mintha már egyszer ugyanitt összefutottunk volna. -hunyorgott gyanús-elgondolkodva a Tonyként bemutatkozó gyerek rám. Erre kis híján meghűlt bennem a vér, hogy le fogok bukni. -Te vagy a roxfortos öregdiák, ugye?
-Így van. -próbálkoztam egy jóindulatú és érdeklődő mosollyal kiegészíteni, de nem tudom, mennyire ment át.

-Hé, tényleg stop, mert Floyd észrevett valakit. -állítottam meg figyelmzetetően a kis csapatot. A farkas felborzolt szőrrel, idegesen remegő orral szimatolt, és tanácstalanul toporgott a mellső lábaival.
-Mi ez a füst? -fintorgott Matt. És valóban, elég határozott füstfelhő gomolygott, nem is olyan messziről.
-És mi ez a fenséges kajaillat? -kérdezte még döbbentebben Jev.
-Nekem se világos, hogy mi folyik ott. -dünnyögtem, zavartan a térképemre pillantva. -Mintha valakik kerti partit tartanának a… kábé a Rengeteg legtávolabbi pontján a kastélytól.
-Biztos, hogy nem valami szuperintelligens, az emberiséget túlfejlődött állatfaj képviselői sütögetnek elkóborolt diákokat? -kérdezte Jev őszinte kétségbeeséssel. -Figyi srácok, most nem azért, de én már hallottam dolgokat erről az erdőről…
-Csitulj, inkább menjünk közelebb, különben sosem tudjuk meg! -adtam ki a parancsot, még arra sem véve a fáradságot, hogy halkabban beszéljek. Már úgyis lelepleződtünk, akárkik is tengetik itt az időt. Egy határozott paskolással továbbhaladásra ösztökéltem Floydot, és előléptünk a bokrok takarásából.

-És ti már ennyire köpitek-vágjátok itt a járást? -kérdeztem teljesen lenyűgözve, ahogy Matt, Tony és Floyd után rohantam jóformán. -Még jó, hogy én vagyok a roxfortos…
-A te bajod, hogy hét év alatt nem használtad ki a lehetőségeket. -vont vállat Tony, menet közben a pálcájával vadul firkálva valami térképvázlat-szerűséget egy darab gyűrött papírra.
-Haver, szerinted miért Tiltott Rengeteg a neve? -nevettem fel. -Annyira már ismerhetnéd az igazgatónőnket, hogy nem érdemes vele cicázni…
-Ja, Minnie? Igen, abszolút kiismertem már, és ennek ellenére most is itt kóricálsz velünk, de semmi következménye nem lesz. -fordult hátra menet közben, egy megnyugtató lazafiús féloldalas vigyorral.
-Álljunk meg egy pillanatra! Nézd Jev, innét pont jól látni a Holdat… -torpant meg Matt, a fölénk hajoló lombkoronában egy jelentősebb rést találva. Igen, én tulajdonképpen azért jöttem velük, mert a mai napon a Hold egy különleges és igen ritka állásban látható már kora délutántól kezdve, így muszáj volt engednem a bennem tombló csillagásznak, és meglesnem. Amúgy sem bántam meg, hogy csatlakoztam hozzájuk, mert Mattel egyébként is nagyon összebarátkoztam az elmúlt hetekben, és Tonyt is kezdem már tolerálni, kettejük állandó veszekedései pedig kifejezetten szórakoztatóak voltak.

Ez így nem lesz jó! Legalábbis nekem. Heves szívdobogás kísérte a felismerésemet, hogy egyszer már kellett valakiknek kamuznom a személyazonosságomról. Illetve nem is én, hanem Céline volt az. Csípőből odavágta valakiknek, hogy roxfortos öregdiák vagyok, aki visszalátogatott kicsit kóvályogni a Rengetegbe. Nagyot nyeltem, majd eltátogtam Milesnak, hogy én már rég végzett roxfortosként fogok bemutatni. Értetlenül összevonta a szemöldökét, de már nem volt lehetőségem elmagyarázni…

-Akárkik is, durmstrangos nem tusázó diákok vagyunk! -sziszegtem idegesen a már egyszer régen kitalált bombabiztos fedődumát. Pontosan erre az eseetre, ha valakik meglátnak. -Viselkedj természetesen!
Frid csak egy megrökönyödött pillantással tudott reagálni, mert a közeledő három alak már hallótávolságon belülre került, így reflexből befogtuk mindketten a szánkat és feszülten hallgatóztunk.

Nem telt belé fél óra, és máris príma parázsréteg várta a rögtönzött sütögetőnkben, hogy felhasználjuk. És valóban gondtalanul ledobhattam magamról a dzsekimet, mert a tüzes hordó közelében barátságos meleg fogott közre minket. A közelbe gurítottam két farönkdarabot és helyet foglaltunk rajtuk. Jóleső higgadtsággal legeltettem a szemeim hol a vörösen pislákoló parázsdarabokon, hol pedig a szépen pirosodó húsokon.
-Aligha hinném, hogy ezek az illatok hidegen hagyják ennek a… bozótosnak az állatvilágát. -állapítottam meg kelletlenül, direkt Miles szavát használva az egyébként beláthatatlanul hatalmas erdőségre.
-Megoldjuk. -vont vállat még sokszorta kelletlenebbül mint én. Nem tudtam hova tenni, hogy ekkora lelkesedéssel felkarolta a kora tavaszi grillezésünk ötletét, majd mégsem hajlandó különösebb beszélgetésbe elegyedni. Mintha csak simán aggódott volna a hússzeleteimért, nehogy elrontsam őket…
Megelégeltem a makacs hallgatásunkat.
-Mondj egy olyan dolgot magaról, amit eddig nem osztottál volna meg, de most hogy itt spontán grillpartit tartunk kettesben egy tök irreleváns időpontban, már elárulnád.
Arra számítottam, hogy csak egy ilyen mibajodvan? -pillantással ajándékoz meg a kérdésemért. Ez meg is történt, de aztán rögtön gondolkodóba esett, és rövidesen ki is bökte.
-Arra, hogy kézzel varázsló vagyok, gondolom magadtól is rájöttél, így inkább azt mondom el, hogy miért. Apám a legnagyobb pálcakészítő mester Dél-Európában. Nagyon nyomatta felém is a dolgot, hogy tanuljam el tőle, hogy legyen kire örökítenie a műhelyét. Sok megragadt bennem, de az ott töltött rengeteg időtől már hányingerem van mindenféle pálcától.
-Hű. -reagáltam tömören, közben próbálva megerőltetni a fantáziámat és elképzelni a kis Miles-t, ahogy érdeklődve, vagy épp halálra unottan kódorog az apja sarkában a műhelyben. Nem igazán sikerült.
-És akkor azért van az, hogy mindig érted szalajtanak valakit, ha Vincent ismeretlen eredetű pálcákat talál…?
-Igen, számára az az egyik használható tulajdonságom, hogy minden paramétert meg tudok állapítani a pálcákról. Ha más nem is nagyon.
-Szerintem a kézzel varázslás is jól jöhet még valamikor. Főleg a leendő küldetésünk alatt. -tettem hozzá, ezzel burkoltan vigasztalni próbáltam. Sajnáltam, hogy a lazacsávós látszata mögött nem túl sok magabiztossággal és önbecsüléssel megáldott srác bújik meg. De van egy olyan gyanúm, hogy a neveltetésének köszönheti ezt elsősorban.
Erre csak vállat vont, majd felém fordította a tekintetét.
-Most te jössz.
Már készültem rá, hogy visszakérdez, így tudtam is mondani, de inkább a hordó tüzébe ámultam közben.
-Annyit árulnék el, hogy mindkét szülőm vérfarkas, így nem volt nagy meglepetés, hogy én is az lettem. Ennek ellenére sikerült egy öcsikét csinálniuk mellém, aki viszont csak simán mágus, de a változatosság kedvéért autista. Így aztán nem sok figyelmet fordítottak rám.
Egy jó félpercnyi csönd telepedett közénk, részben attól, amit mondtam, részben azért, mert Miles nem túl jó a reaglásokban.
-Mi a retek volt ez?! -pattant fel idegesen, és én is tényleg valahol messze mozgolódást hallottam, de nem tulajdonítottam nagy jelentőséget neki.

-Mindjárt megmutatom, melyik helyet néztem ki. -közöltem, miközben kíváncsian közelítettem a Kotorék közelét jelző teljesen jellegtelen, régi, félig-meddig már rozsdaette vashordókból és pár hasznavehetetlen gerendából álló romkupacot. Ezt csak egészen közelről lehet tényleg látni, a messzebbről erre bambulók szeme elől álcázóbűbáj rejti el. Egy laza kézmozdulattal irányított bűbájjal kiemeltem egy viszonylag épnek tűnő, öblös esővízgyűjtő hordót.
-Ez meg minek…? -kérdezte óvatosan Frid, a tepsit, pár fűszeres üvegcsét, és egyéb eszközöket szorongatva.
-Mindjárt meglátod. -egy újabb intésre a hordó halk surrogással gurulva követett minket az avaron. Pár percnyi séta után beinvitáltam Fridet és a hordót egy bokrokkal teljesen elzárt kis tisztásra. Hatalmas, ősöreg mamutfenyők magasokdtak felettünk az ég felé, így teljesen száraz volt a környék talaja. Újabb kézmozdulatokat segítségül hívva, a hordót telegyűjtöttem a környéken heverő ágakkal és kiszáradt fatörzsdarabkákkal, majd felgyújtottam. A felcsapó láng azonnal kellemes melegséget varázsolt a köztelébe, és a lángokat kordában tartotta a masszív fém. Elégedett félmosollyal sandítottam Fridre, aki teljesne le volt nyűgözve.
-Ez irtó fasza! -bukott ki belőle. -Sok helyen gyakran így tüzelik a felesleges, összegyűlt gallyakat.
-Igen, pontosan ez inspriált a mi kis fűtőtestünk megcsinálására. -ismertem be. -És így hamarosan lesz parazsunk is. Mondd csak, gondot jelentene a tepsit ráccsá változtatni? -Nekem is ment volna, ha megerőltetem magam, de most hirtelen nem ugrott be, hogy hogyan lehetne megoldani pálca nélkül.
-Persze. -gyerekjáték volt neki.
-Klassz. Akkor most keressünk pár masszívabb követ.
Rövid keresgélés után fel is tudtam építeni a mi kis sütőnket.

Hál’ istennek, a Kotorékban alapvetően nem akadályozza senki, hogy éljem a saját életemet és felvegyek néhány új, életmódbeli jó szokást, amikre a bujdosásom és a világban való random bolyongásom során nem volt lehetőségem az elmúlt pár hónapban. Így például megtanultam főzni, és örömmel vettem birtokba a közös használatú, de az esetek nagy részében üresen tátongó konyhát. Vincent-ék gondoskodnak a vérfarkasok kielégítő kosztolásáról, de nem tagadták meg a lehetőséget a konyhatündérektől, bár egyelőre csak én képviseltem ezt az alcsoportot. Így mindig volt a legfontosabb alapanyagokból a hatalmas hűtőben.
Békésen dobáltam csirkemell-szeleteket egy tepsibe, mikor a semmiből feltűnt Miles. Nem sokat kommunikáltunk az utolsó közös sétálásunk óta, maximum egy-egy kurta köszönést vakkantottunk oda egymásnak, ha összefutottunk. Szerencsére már megcsappant a tétlenül kódorgó vérfarkasok száma a Kotorkéban, ugyanis megkezdődött a kiképzésünk, azaz megismertették velünk a Főnök tervét, és mivel igen jó képességű végzős varázslódiákokkal kell majd harcolnunk, ránk is fér az elméleti és gyakorlati elsajátítása a párbajozásnak.
-Az meg mi? -hajolt a tűzhely fölé köszönés helyett, idegenkedő fintorral meredve a köretemre, ami épp elkészült.
-Bulgur. -feleltem értetlenül.
-Jesszus. -megturkálta az edényben álló fakanállal, közben kissé belemászva az aurámba, ám mégsem húzódtam odébb.
-Nem, ő most nincs itt. -tájékoztattam könnyed társalgási stílusban.
-Ez ilyen egészséges cucc? -ismerkedett tovább a lábas tartalmával.
-Igen.
-Amúgy tök jó, hogy tudsz főzni. Valaha engem is megtanított anyám egypár dologra. -közölte merengve. -De azoknak a szomorú csirkeszeleteknek jobb sorsa is lehetne… -bukott ki belőle, de nem okoskodóan, inkább tényleg sajnálkozóan. Épp már indultam velük a sütő felé, ám megálltam útközben és őszinte meglepettséggel néztem rá.
-Ezt kifejthetnéd, hogy érted. Jól megfűszereztem.
-Nem arra gondoltam. Ki fog száradni a sütéstől. Sokkal jobb lenne, ha például grilleznéd őket.
-Igen, és hol? -kezdtem kicsit kiakadni a körülményeskedésén. -Március van, és körübelül hat fok.
-Ilyenkor a legjobb. -felelt kissé titkolózóan és láttam, hogy egy enyhe mosolyra rándul a szájsarka. Nem akartam engedni, hogy felhúzzon, de azért egy kicsit sikerült neki. Ezt észrevehette, és stílust váltott.
-Most komolyan. Ki akadályoz minket? Ebben a bozótosban vannak bőven grillezésre alkalmas helyek. Két perc alatt felépítek egy tűzrakóhelyet, csinálunk parazsat, és ennyi. És ne aggódj, a melegről is gondoskodom.
Felvont szemöldökkel néztem a szemébe. Hát, erre komolyan befizetek.
-Hát ha ennyire tudod, akkor csináld! -vontam vállat jókedvűen, és a kezébe nyomtam a tepsit. -De nem fogunk ettől bajba kerülni?
-Azért, mert sütögetünk? Még sosem kapott senki a fejére azért, mert grillezni merészelt. -vont vállat. -Várj, mindjárt mehetünk.

Biccentettem, és még mélyebben a szemembe húztam a kapucnimat.
- Készen állsz a kviddicsbajnokságra?

- Boldog vagyok azzal, aki vagyok - jelentettem ki határozottan.

- Ha muszáj lenne választani, akkor inkább vérfarkas - húztam a fejembe a kapucnimat. - Te szívesebben lennél vámpír?

- Lehetséges - biccentettem, de végül is mindegy volt; egy halhatatlan számára egy évezred is csak egy múló, tünékeny pillanat.
Valószínűleg ez is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a vámpírok közül eddig még egynek sem tudtam olvasni az elméjét.

- Gondolod, hogy akár ezer éves is lehet? - rúgtam arrébb egy követ.

Csak megráztam a fejem, és intettem Shiko-nak, hogy keressünk valami fedett helyet, bár a kotorékba nem volt kedvem visszamenni.
- Nem hiszem, hogy egy több száz éves vámpír és egy gondolatolvasó szörnyeteg között lehet szeretetről beszélni - rezzentem össze, amikor egy esőcsepp az orromra hullott.